Csak én vagyok úgy vele, ha minden kétséget kizáróan bebizonyosodna, hogy Isten nem létezik, akkor is keresztény maradna?

Ez nyilvánvaló butaság.

Hogyan győzhetne a hit a tények felett? Amikor valaki leveti magát egy szikláról, de meggyőződéssel hiszi, hogy repülni fog, akkor a tények fognak diktálni és a gravitáció hatására le fog zuhanni.

(A férfi-nő szójátékod az alapvető logikával megy szembe, nem tudom miért írtad.)

Haq azt értetted az egész alatt, hogy az emberi hiszékenység és önbecsapás a konkrét személy esetében felülírja a valóságot, azzal egyet tudnék érteni. Valóban, rengetegen vannak, akik olyan erősen ragaszkodnak a tévképzeteikhez, hogy nincs olyan valóság, bizonyíték, tény, ami megrendíthetné őket. De ez nem erény, amire büszke lehet valaki, hanem a gondolkodás elnyomása, kognitív disszonancia.

"A vallás erősebb igazság a tényeknél. "

Ha így gondolod, akkor már értem a hozzászólásaidat...

A tények ismerete narratíva nélkül nem visz közelebb az igazsághoz. Két teljesen különböző világképet lehet igazolni ugyanazon tények felhasználásával, mert ez csak annak kérdése, hogy ezeket miképp rendezd, mit hangsúlyozol, és mit hallgatsz el. Ezért lehet, hogy például a balos és jobbos média hoimlokegyenest ellentétes következtetéseket képes levonni ugyanabból a tényanyagból, úgy, hogy tulajdonképpen nem hamis, amit állítanak (vagyis nem hazudnak a tényeket illetően).

Én csak azt állítom, hogy a narratíva mindig a tények előtt jár. Ez megkerülhetetlen.

A tények ismeretét csakis akkor tudjuk helyes és racionális mófon hasznosítani, ha nincs előtte semmilyen narratívánk. A narratíva a tények ismeretéből levont tanulságok alapján kell kialakuljon.

Az elhallgatásokra és hangsúlyozásokra épülő hazugságok, vallások, áltudományok hamisak. Ha te előbb döntöd el a konklúziót, akkor mindegy mit olvasol, látsz, tapasztalsz, a narratívádhoz fogod igazítani a valóságot.

Mindenesetre tisztelem benned az őszinteséget, nem sok embert ismerek, aki ennyire kereken beismerné egy ilyen alapvető hibáját a saját gondolkozásában.

A "tényeket magyarázunk tényekkel" bölcsességgel az a baj, hogy mielőtt bennünk a "tények" tudatosulnának, rengeteg kognitív folyamat és művelet lezajlik az emberben, az érzéki adatok befogadásától, feldolgozásától, memorizálásától, az ismeret konceptualizálásától, a fogalmak összerakásáig és a következtetésig, és egyik folyamat sem mentes a tévedéstől.

Abba az ősrégi problémába bele sem megyek (sokan, akik ezen a fórumon a logikára és a racionalizmusra hivatkoznak, nem is érzik ezt problémának), hogy a minél kiterjedtebb, de annál kevesebb léttartalommal bíró univerzálék mennyi érvényes ismeretet tudnak nyújtani a partikulárékról.

A mi lenne ha típusú kérdések bár érdekesnek tűnhetnek és mozgatják agyunkat, de egy kereszténynek Isten tény.

Ez a Kérdés feltételesen ugyan de lenullázza Krisztust is ( "én és az Atya egyek vagyunk, én az Atyában, az Atya énbennem van.")

Ha Krisztust értelmetlenné teszi a kérdésed, skkor dominó elvként minden értelmetlenné válik. Pal apostol gasonlóként tanított;

"tehát azt hirdetjük, hogy Krisztus föltámadt holtából, hogyan állíthatják néhányan közületek, hogy nincs föltámadás? 13Ha nincs föltámadás, akkor Krisztus sem támadt föl. 14Ha pedig Krisztus nem támadt fel, hiábavaló a mi igehirdetésünk, s hiábavaló a ti hitetek. 15Sőt még Isten hamis tanúinak is bizonyulunk, mert Istennel szemben arról tanúskodunk, hogy Krisztust föltámasztotta, noha nem támasztotta föl, ha a halottak egyáltalán nem támadnak föl. 16Ha ugyanis a halottak nem támadnak föl, akkor Krisztus sem támadt föl. 17Ha pedig Krisztus nem támadt föl, semmit sem ér a hitetek, mert még mindig bűneitekben vagytok."

"

"Krisztus nem támadt fel, hiábavaló a mi igehirdetésünk, s hiábavaló a ti hitetek.

...

a halottak nem támadnak föl...

"

Így igaz!

#7. Ezzel a kommenttel nem értek egyet, meg tudom érteni a kérdezőt!

Hosszú évek teltek el, míg ifjú, vallását gyakorló római katolikusból apostata agnosztikussá váltam magam is!

Kezdetben én is fájdalmas, bántó ÜRESSÉGET éreztem, de később ez egyfajta FELSZABADULT érzéssé változott.

Mélyen tisztelem (bár nemigen látszik...) a "JÓAKARATÚ" vallásos embereket, de szívből megvetem a képmutatókat és az ostoba fanatikusokat.