Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Valláskritika » A legrosszabb pszichológiai...

Zsizsik666 kérdése:

A legrosszabb pszichológiai tudással a keresztény teremtéstörténetben lévő isten rendelkezik? Mi erről a véleményetek?

Figyelt kérdés

Kiűzetés a paradicsomból:


"A jelek szerint legalább annyira tanácstalan Ádámmal és Évával kapcsolatban, mint ők az új körülményeik között - és nemvalami ragyogó pszichológus annak ellenére, hogy maga teremtetteaz első, eredeti emberpárt.Vajon valóban azt hitte, ha tilalom aláhelyez egy bizonyos anyagot, egy adott fának a gyümölcsét - azt ott,nézzétek! -, azt jelenti, hogy majd engedelmesen távol tartják magukat tőle? Nyilvánvaló, hogy "atyaként" elég sok tanulnivalóvár még rá..."A jelek szerint az egész balszerencsés epizód nemcsakmegdöbbentette Istent, de úgy tűnik, ráadásul sem azt nem értette,hogy ő teremtette az intellektuális kíváncsiságot és az érzékikielégülés iránti vágyat, sem pedig azt, hogy a kígyó is a saját kezemunkája, akit olyan tulajdonságokkal ruházott fel, amelyeknekelkerülhetetlenül az asszony elcsábításához kellett vezetniük. "


Nekem úgy tűnik, azt sem tudja, kiket teremtett, és még meg is lepődik, ha nem neki engedelmeskednek...



2012. nov. 7. 15:34
1 2
 1/18 anonim ***** válasza:
43%

Egyáltalán miért alkotott olyan embert,aki megszegi a parancsait?


-de hát az embernek szabad akaratot adott, nem ő tehet róla, ha megszegik a parancsát


Oké, de ha neki parancsokat végrehajtó katonák kellettek,akkor miért nem ilyeneket gyártott?


-lényeg,hogy szabad akaratot adott az embernek


Persze, de magában a szabad akaratban benne rejlik a parancsmegszegés lehetősége is, vagyis Isten parancsokat osztogat, de direkt úgy alkotja meg az alanyokat, hogy azok megszeghesség ezeket a szabályokat,parancsokat,nem hülyeség ez?


Na szóval ez az egész bibliai istenkép ellentmondásos. Egy programozó jobb világot tudna létrehozni mint a bibliai isten.

2012. nov. 7. 15:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/18 A kérdező kommentje:
De, de tök hülyeség xD
2012. nov. 7. 15:56
 3/18 anonim ***** válasza:
23%
Azért Allah sem semmi. De egyébként egyetértek, a keresztény isten egyszerűen buta. Nem is tudom, hogy lehet hinni ebben, hogy lehet valaki keresztény.
2012. nov. 7. 17:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/18 anonim ***** válasza:
64%

Attól még, hogy ti nem értitek sokan igen. Ez a világ tú bonyolult ahhoz hogy teljesen megismerjük.

Istennek nem parancsot végrehajtó katonák kellettek, hanem olyanok akik szeretetből tartják meg parancsait amik mellesleg NEKIK JÓK. Ezért teremtette meg az embert és az angyalokat, hogy szeretetből tegyék és ne kötelességből amit Isten kér tőlük és ami nekik a legjobb. A kígyót (sátán) nem Isten ruházta fel ilyen tulajdonságokkal, más módon lett ilyen amilyen. Az intellektuális kíváncsiságot és az érzéki kielégülés iránti vágyat azért teremtette hogy fejlődjünk, amikor ez kárunkra válna akkor saját érdekünkből kell tűrtőztetni.

2012. nov. 7. 20:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/18 A kérdező kommentje:

"A kígyót (sátán) nem Isten ruházta fel ilyen tulajdonságokkal, más módon lett ilyen amilyen. "

De akkor nem teremthette isten a kígyót, mert csak olyan tulajdonságú lényt hozhat létre, amely tulajdonság benne is megvan. Ha istenen kívül nincs más teremtő, ugye akkor ő 100 százalék jó, így csak olyat tud létrehozni, ami jóságból áll, és nem ellentmondésból, ellenkezésből.

Másik meg, hogy a teremtéstörténetben még meg is lepődik, hogy az ember eszik a tiltott gyümölcsből...ennyire nincs semmi előrelátása?

Pszichológiából én, ha osztályoznom kellene istent, valahova a béka segge alá tenném a tudását..tehát be kéne íratni valami földi suliba:D

2012. nov. 7. 21:14
 6/18 anonim ***** válasza:
25%

Pszichológia jelentése (görög eredetű szó): lélektan (ψυχή = lélek)

No már most, a lelket keresztény felfogás szerint Isten teremtette. (egyébként nem csak a keresztények mondják ezt, hanem a zsidók és a muszlimok is, de ez most lényegtelen a kérdés szempontjából) Tehát innentől kezdve kicsit paradox a kérdés, mivel csúnya szóval ezt a "rendszert" Isten alkotta meg, de pont ő nem értette.


Amúgy meg továbbra is javaslom a Teremtéstörténethez tartozó magyarázatokat is elolvasni, nem pedig újakat gyártani hozzá.

2012. nov. 7. 21:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/18 anonim ***** válasza:

"Nekem úgy tűnik, azt sem tudja, kiket teremtett, és még meg is lepődik, ha nem neki engedelmeskednek..."


Idézd már légyszíves, azt a részt, ahol Isten, ahogy te mondod, meglepődik.

Isten nem jó és rossz embereket, vagy angyalokat teremtett, hanem szabad akarattal rendelkező lényeket. A kígyót, nem teremtette gonosznak az Isten, ahogy te mondod, az szabad akaratából választotta a rosszat, ahogy az ember is.

Az egész kérdésednek nincs semmi értelme, hiszen ha Isten eleve úgy teremtett volna minket, hogy a rosszat válasszuk, akkor csak egy programot teljesítenénk, és nem lenne szabad akaratunk. Nem vagyunk semmire beprogramozva, mint ahogy itt egy félnótás programozásról beszélt. Isten nincs befolyással a döntéseinkre, hiszen a maga hasonlatosságára, szabad akaratú lényeknek alkotott minket.

2012. nov. 7. 22:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/18 A kérdező kommentje:

Meglepődött, mikor megkérdezte: "há+ ettél a fának a gyümölcséről?" Ugyanis akkor már fügefalevél volt rajtuk, és bújkáltak, tehát azt sem tudta hol vannak, ebből következik, hogy nem is lát mindent xD Sőt, azt sem tudja, hogy történt, hanem Ádám köpi be Évát, hogy ő adta neki az almát.

Tudom mi a pszichológia, és a kígyót is direkt odarakta isten, tehát, teljesen logikus , hogy enni fognak a tiltott gyümölcsből, utána meg háborog.

Ez olyan, mintha a csöves elé tennék egy kannás bort, s azt mondanám, ne igya meg, utána meg még el is csodálkoznék, bömbölve szórnám rá az átkokat, holott tök logikus, hogy meg fogja inni.

2012. nov. 8. 00:24
 9/18 anonim ***** válasza:

"há+ ettél a fának a gyümölcséről?"


Bírom amikor az Írást idézed zsizsik999. Neked melyik fordítás van meg, a Sátánfattyai Társulat Bibliafordító Szakbizottságának legújabb kiadása? Zsizsik777, nem nagyon reagáltál a lényegre, az nem probléma? Mindig kerülöd a választ, ha a lényeges dolgokról van szó, egész életedben kerülted. Elmondtam, hogy amit te, Zsizsik000, állítasz, nem igaz. A mindentudás az csak egy képesség, de azért van szabad akaratunk, mert Isten korlátozza a saját mindenhatóságát, hogy szabadon dönthessünk, ettől még mindenhatósága megmarad, hiszen bármikor elveheti a szabad akaratunkat. De a Biblia éppen erről szól: hogyan adjuk föl a saját akaratunkat, és adjuk át magunkat Isten akaratának önszántunkból, beleolvadva Isten mindenhatóságába.

Zsizsik111, neked is megvan a képességed arra, hogy ostoba kérdéseket tegyél föl számolatlanul a Gyakorin, nem lehetne szó arról, hogy mostantól te is korlátozd eme képességedet?

2012. nov. 8. 01:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/18 A kérdező kommentje:
Én nem kerülöm a választ, hanem várom. Mindegy is szó szerint mit kérdezett, de megkérdezte Ádámot, miért nem nudista stílusban élnek ott, akkor sem esett le neki hogy mi van.
2012. nov. 8. 09:29
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!