Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Valláskritika » Ádám és Éva, örök élet vs....

Ádám és Éva, örök élet vs. Halhatatlanság?

Figyelt kérdés

Egy másik kérdés indított arra, hogy megkérdezzem ezt.

Szóval elvileg Ádám és Éva meg lett teremtve. Nem ettek az Élet Fájáról, így nem volt örök életük, tehát gyakorlatilag halandók voltak a bűnbeesés előtt. A bűnbeesés csak megerősítette őket saját halandóságukban.


Lehet az Isten mielőtt örök életet adott volna nekik, ki akarta próbálni őket, érdemesek-e rá, így halandó teremtményeket teremtett, és a halandóságuk csupán megmaradt.


De a Biblia úgy tanítja, a bűnbeeséssel jött be a világba a halál, magyarul előtte nem volt. Ez valamennyire igaz, de úgy mondja a Biblia, hogy egyáltalán nem létezett a halál, mint fogalom, az ember bűnbeesése miatt jelent meg. Tehát a halandó teremtmények nem is voltak igazán halandóak, hiszen ha nincs halál, halandóság sem, nem?


Az Isten és angyalai féltek, hogy az ember az Élet Fájáról is eszik, és még inkább hasonlatos lesz hozzájuk, nemcsak a tudás, hanem az örök élet, halhatatlanság szempontjából. De ha Isten mindenható, miért tartott ettől? Hiszen elvehette volna az örök életet az embertől, ha a fáról mégis szakajt gyümölcsöt.


Filozófiai kérdés: ha valaki örök életet kap, de mondjuk ledarálják, meghal. De a halhatatlan akkor kis mócsingokban létezne tovább? Tudná, hogy egy kupac massza, de "élne"? Ez a különbség a halhatatlan és örök életű között?


2013. jan. 28. 09:06
1 2 3 4
 1/34 A kérdező kommentje:

Közben belegondoltam, hogy a második bekezdés azért bukik, mert az Élet Fájáról ehettek volna, csak nem ettek éppen. De nem volt megtiltva nekik. Viszont ha előbb ettek volna, és azután esnek bűnbe, akkor olyan emberiség létezne, akinek örök az élete, de szenved örökké, háborúzik, csal. lop, bűnözik, rosszul él, éhezik, fáj neki minden és beteg, stb?


Vagy akkor elvette volna Isten az örök életet tőlük. De itt jön be a negyedik bekezdés, hogy akkor ott miért féltek attól, hogy esznek róla? Nagyon gyorsan meg akarták akadályozni, mintha ettek volna róla, azt még ők sem tudnák eltörölni.

2013. jan. 28. 09:22
 2/34 A kérdező kommentje:
Akkor sem teljesen egyértelmű nekem az örökké élő és halhatatlan között a különbség. Mert mindkettő örökké él végül is, és nem hal meg.
2013. jan. 28. 09:30
 3/34 anonim ***** válasza:

Nos félre értések vannak itt ahogy látom


. Az a görög szó, amit „halhatatlan”-nak és „halhatatlanság”-nak fordítunk, mindössze háromszor található meg, és nem veleszületett dologra utal, hanem egy új szellemi testre, amit valaki felvesz vagy elnyer. A szó Krisztusra, valamint a felkent keresztényekre alkalmazható, akik Krisztus társuralkodói lesznek az ő égi Királyságában (1Korinthus 15:53, 54; 1Timótheus 6:16; Róma 8:17; Efézus 3:6; Jelenések 7:4; 14:1–5).


Az első személy, akit Isten a halhatatlanság ajándékával ruházott fel, Jézus Krisztus volt.

Noha az angyalok szellemteremtmények, még ők sem lettek halhatatlannak teremtve. Ez kiderül abból, hogy azok a szellemszemélyek, akik csatlakoztak Sátán lázadásához, el fognak pusztulni (Máté 25:41).


(Ádám bűne után — az 1Mózes 3:22, 23 szerint — az emberpárt kiűzték az Éden-kertből, hogy ne ehessenek az élet fájáról. Tehát úgy tűnik, hogy ha Ádám engedelmes maradt volna a Teremtőjéhez, Isten idővel megengedte volna neki, hogy egyen erről a fáról is, mintegy jelképéül annak, hogy méltónak bizonyult az örök életre. Nem a halhatatlanságra. Az, hogy az élet fája ott volt Édenben, ezt helyezte kilátásba.)


Ez nem halhatatlanságot eredményezett volna.

Sokan félre magyarázták ezt, Nem lehet halhatatlan mindenki, Csak Jézus és az Atya.

2013. jan. 28. 12:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/34 anonim ***** válasza:

örök élet és halandóság / számomra erőltetettnek és ésszerűtlennek tűnik az elképzelés, hiszen minden, ami halandó, annak előbb vagy utóbb muszáj meghalnia, tehát semmiképp sem lehet örök élete.


örök élet és halhatatlanság / ez így már logikusabb elgondolásnak tűnik.


halhatatlanság és az örök élet hiánya /teljesen értelmetlen és átgondolatlan elképzelés, ami a következetesség teljes hiányáról tanúskodik.

2013. jan. 28. 13:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/34 A kérdező kommentje:

„az emberpárt kiűzték az Éden-kertből, hogy ne ehessenek az élet fájáról. Tehát úgy tűnik, hogy ha Ádám engedelmes maradt volna a Teremtőjéhez, Isten idővel megengedte volna neki, hogy egyen erről a fáról is,”

---


"2 És monda az asszony a kígyónak: A kert fáinak gyümölcséből ehetünk;

3 De annak a fának gyümölcséből, mely a kertnek közepette van, azt mondá Isten: abból ne egyetek, azt meg se illessétek, hogy meg ne haljatok.”


De ha csak egy fának, a jó és rossz tudásának fájáról nem ehettek, akkor miért kellett volna „megengedés” ha szabad volt az út hozzá?

2013. jan. 28. 13:37
 6/34 anonim ***** válasza:

Az örök élet lehetőségét kapta Ádám, aminek a feltétele az volt, hogy engedelmes legyen. Szabadon döntött arról, hogy nem lesz az. Az örök élet lehetőségét kínálja fel továbbra is Isten, ami szintén addig tarthat -akár örökké is-, ameddig engedelmes marad valaki. A fa gyümölcse csak arra szolgált, hogy Ádám ki tudja mutatni a hűségét, háláját, szeretetét és engedelmességét. Nem voltak értékesek ezek a tulajdonságok Ádámnak, bűnössé és tökéletlenné vált. Ilyen állapotban örökké élni...?

A szabad döntés lehetősége továbbra is a miénk, mint ahogy az örök élet lehetősége is. Isten nem másítja meg a szavát, miért vette volna ezt el tőlünk?(Ezt a lehetőséget Jézus Krisztus vásárolta vissza nekünk azzal, hogy az ő tökéletes életét áldozta fel, de ez egy másik téma.)

2013. jan. 28. 22:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/34 A kérdező kommentje:
Nem érzem, hogy választ kaptam volna a kérdésemre. :S
2013. jan. 28. 23:12
 8/34 fairi1 ***** válasza:

6-os

" fa gyümölcse csak arra szolgált, hogy Ádám ki tudja mutatni a hűségét, háláját, szeretetét és engedelmességét. Nem voltak értékesek ezek a tulajdonságok Ádámnak, bűnössé és tökéletlenné vált. Ilyen állapotban örökké élni...?"

A fa gyümölcse nélkül mi lenne az ember? Egy üres báb kb.

Tudás nélküli, tökéletes bábu, nem tud kimutatni semmit.Mert nem tudja mi a hűség, hála, szeretet. Tudás nélkül nem értheted mi a rossz és mi a jó stbstb.

fa gyümölcsét értelmezhetjük úgy is, mire vágyik a bábú, tökéletes környezetre és ott vegetálni örökkön örökké, vagy a tudásra, hogy több legyen mint most, legyen annak az ára bármi.


Kérdező:

Ha halhatatlanság mellé nem jár regeneráció akkor szívás van, de ez más kérdés.

Az örök élet az áldás, mert van az az opciód hogy meghalj.

Halhatatlanság az átok képtelen meghalni,léteznie kell örökké legyen bárhol és bármilyen formában.

2013. jan. 28. 23:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/34 anonim ***** válasza:

"Ha halhatatlanság mellé nem jár regeneráció akkor szívás van, de ez más kérdés."


És ezek alapján te minek tartod a halált? Két élet közötti pihenésnek?


"Halhatatlanság az átok képtelen meghalni,léteznie kell örökké legyen bárhol és bármilyen formában."


Akkor Isten és Jézus is átok alatt vannak, mint a közönséges földi halandók? Érdekes elgondolás, bár komoly fenntartásaim vannak az igazságtartalmát illetően.


"Az örök élet az áldás, mert van az az opciód hogy meghalj."


Szerintem az örök élet és az örök létezés között semmi különbség nincsen, amit értelmezhetsz úgy is, hogy nem értek egyet a fenti mondatod második felének tartalmával. Legalábbis szellemi értelemben nem.

2013. jan. 29. 02:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/34 fairi1 ***** válasza:

"És ezek alapján te minek tartod a halált?"

a valódi értelmében mikor megszűnsz létezni, egy visszavonhatatlan állapot,létezésed teljesen eltűnik


"Isten és Jézus is átok alatt vannak"

olyan jó nekik hogy nem tudnak meghalni?? idők végezetéig sőt azután is csak szemlélhetik emberek és világ létezését, szenvedését és mindenét, teremthet végtelen mennyiségű világot ami végtelenszer megszűnik. Mikor minden elpusztul a halhatatlan akkor is létezik. Sztem emberek többsége sose gondolta végig mit is jelent "halhatatlannak" lenni.Főleg ha emellé mindentudás és hatás is párosul, egyáltalán mi értelme lesz a létezésednek, találj vmi elfoglaltságot amivel elütheted a végtelen idődet, így hogy végfül ne legyen végtelen unalmas.


"bár komoly fenntartásaim vannak az igazságtartalmát illetően."

ha egyszer végiggondolod mit is jelenthet mindentudás, mindenhatás,és halhatatlanság talán megtalálod az igazságot. és sztem senki nem tudja hogy ezek mit jelenthetnek gyakorlatban


"Szerintem az örök élet és az örök létezés között semmi különbség nincsen"

először életet kéne definiálni.

Élőnek szerves anyagokból felépülő életjelenséget mutató komplexitásokat nevezzünk, de fontos az hogy környezetéből folyamatosan energiát vesz fel és ezzel őrzi meg élő mivoltát, lehet jövőben ez tágulhat,és robotokat is élőnek nevezzünk (ő is vesz fel energiát), de sztem élőnek nevezzünk vmit annak fizikai természetű kell lennie.


Létezés meg a legtágabb fogalom, bármi az ami valóságos, lényegtelen az anyagi természetű vagy talán vmi eddig nem ismert nem-materiális "dolog".

Ilyen tekintetben isten nem él, hanem csak létezik. vagyis istent kéne megnevezni akkor being "supreme cosmic being"=felsőrendő kozmikus létezés, ide betehetjük az "eternal"=örök vagy "intelligent" jelző is, de a living=élő sehogy se.

2013. jan. 29. 14:08
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!