Mi az oka annak, hogy ha látok egy galambot, akkor nem akarom rögtön levadászni, akkor sem ha éhes vagyok?

Kedves Mennyország. Valóban érdekes a kérdés.

De ösztöne az állatoknak van.

az embereket gondolkodó képességgel teremtette meg Isten.

:)

Az éhség érzet pedig fizikai érzés, bármelyik élőlényben meg van, és ha egy oroszlán éhes

akkor sem fog Delfinre vadászni.

Az élethez való ragaszkodás rendkívüli belső késztetés; szinte mindenkit arra indít, hogy igyekezzen elkerülni a veszélyeket, és megtegyen mindent az életben maradásért. Ebben a tekintetben az ember nem sokban különbözik az állatoktól, melyekben igen erős a túlélési ösztön.

A példabeszédíró, Agur rámutat arra, hogy a hangyák „ösztönösen bölcsek” (Példabeszédek 30:24, 25,

Természetesen a bölcsességük nem az értelmes gondolkodás gyümölcse, hanem azon ösztön eredménye, amivel a Teremtő megáldotta őket. A hangyák például az ösztönből kifolyólag gyűjtik össze az eledelüket a megfelelő időben.

A különbség hogy mi rendelkezünk értelmi képességgel, hogy ne az "ösztön" hajtson bennünket

Mit szólnánk? Azt, hogy az ember ember, az állat állat.

...-ásvány-növény-állat-ember-angyal-...

A tudatállapotok hierarchiája szerint egyértelmű.

az ember az állat és az angyal közt van- benne találkozik, benn a metszéspont. Viselkedhetek úgy, mint az állat- és angyali részem kicsit restelkedhet miatta. Az állat állatként viselkedik és az természetes és jó, nem "szól " meg senki egy oroszlánt, mert széttép egy gyönyörű gazellát.. Lehetek vegetáriánus. Szeretem a szabadságomat. Az intuícióban vagyok a legszabadabb.

Az ösztön: megromlott akarat, világosságát elvesztett akarat. Ezek merültek fel bennem a kérdés nyomán.

-aa-

"Azt sem hiszem, hogy kicsiként anyukámra izgultam.... "

Pedig ez tényleg így volt. Hallottál már az Oidipusz-komplexusról? Ha nem, akkor tessék: [link]

Szocializáció.

Az ösztön elég alacsony szintű pszichológiai tényező az emberben, amit a szocializáció többnyire már néhány éves korra felülír és csak extrém helyzetekben kerekedik felül.

Ha vidéken nőttél volna fel, valószínűleg úgy szocializálódsz, hogy anya hétvégén tyúkot vág és vasárnap az rotyog a fazékban, aminek az elkészültét egész életedben végignézted a tyúkudvarban csipegető tollas jószágtól a sütés végéig. Valószínűleg évente néhány alkalommal még disznótorra is elmentetek volna, ahol a röfi lemészárlását élted volna meg úgy, mint egy vidám családi összejövetelt.

Megtanultad volna mi a szerepe az állatnak és nem okozna gondot levágni egy tyúkot.

Ha a vadonban nőttél volna fel, megint más hatások érnek. Akkor már ahhoz szoksz gyerekkorodtól kezdve, hogy minden alkalmat meg kell ragadni a táplálékszerzésre, és levadásznád a galambot.

Kedves gyakoriválasz2!

Én közel 30 éve falun élek.

Igen, végignéztem azt, ahogy a csibe kibújik a tojásból, növöget, csipeget...majd nyakvágás, tisztítás és elkészítése ételnek.

Igen, voltam nem egy disznótorban is.

Azt is végignéztem nem egyszer.

DE, mindennek ellenére nem bírnék egy állatot megütni sem, nem hogy a nyakát elvágni azért, hogy én jól lakjak.

Aminek szeme van és mozog, azt nem bántjuk. Éltető vére van neki is, amiben Élet van.

Én éppen hogy megundorodtam a látottaktól, és igen, "sokkol" még a tudata is annak, hogy az állatok min mennek keresztül, amikor levágják őket.

Éppen ezért húst egyáltalán nem fogyasztok.

Ezt csak azért írtam le, hogy a falusi élet nem minden esetben jelenti azt, hogy valaki egyik fő eledele biztos a hús volna.

Ja, és esetemben sem volt az a bizonyos komplexus sem.

:)