Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Valláskritika » Honnan vesznek a jehovák...

Honnan vesznek a jehovák ennyi hülyeséget?

Figyelt kérdés

Pár napja leszólítottak az utcán ilyen fura virágos ruhás nők.

Kedvesek voltak, nem is értettem először, azt hittem eltévedtek és útbaigazítást kérnek.

Később beszélgetni kezdtünk és kiderült, hogy jehovák, pontosabban ebbe a jehova tanúi szektába tartozó térítők.

Kaptam egy magazint, valami bástya van rajta és az a címe ha jól emlékszem, hogy őrtorony vagy valami ilyesmi.

Olvasgattam de elég fura volt.

A beszélgetés alatt adtak egy telefont és ment rajta egy videó, amit végig kellett néznem.

Kérdezgettek mi a véleményem, meg szóba került Jézus, a világvége, meg mindenféle ilyesmi.

Azt mondták, hogy vannak jelek, és hogy közeledik az ismert világunk vége, meg hogy bűnös úton járok, mert mondtam nekik, hogy római katolikus vagyok.


Belementünk a beszélgetésbe, és kiderült, hogy nagyon mást gondolnak Istenről, Jézusról és a megváltásról mint amit én hiszek. Nem vagyok bigott keresztény de kezdett elfogyni a türelmem és engem sértett már amiket Jézusról mondtak. Beszéltek a szentháromság hamis voltáról is, és hogy az egyházam hazug és bűnös, és azt is mondták, hogy Jézus nem egylényegű az Atyával, meg hogy Jézus Mihály Arkangyal.

Ekkor láttam, hogy ennek semmi értelme és elköszöntem, de utánam jöttek, hogy várjak még felolvasnának valamit. Nem nagyon akartam, de ragaszkodtak hozzá. Valami idézeteket hoztak fel és, hogy én eltévelyedtem de tőlük kapok segítséget stb. Megint megindultam, de még mindig mondták volna, úgyhogy szaporább léptekkel végül is lehagytam őket és egy másik utcát választva mentem haza, gondoltam jobb ha nem tudják melyik házba megyek be hol lakom stb. még a végén odajárnának.


Én nem tudom miért kell ennyire erőltetni a dolgot, tudom, hogy ez a feladatuk, semmi gond, lehetne ezt kulturáltabban is szerintem, és ha valaki nemet mond azt fogadják el és kész.

Kicsit ijesztő is a dolog, legalábbis biztos van aki megijed az ilyen erős nyomulástól, nekem sem tetszett.


Amiket mondtak, az meg nagyon ellentétben áll a Bibliával, de azt mondták, hogy ez a Szentírás valódi tartalma, és hogy ez az igazság. Nos én nem így tudom, én nem ezt hiszem, és szerintem hülyeséget beszéltek, de ez csak az én véleményem.


Más is járt már így? Vagy csak mifelénk járnak téríteni a jehovák ilyen gyakran?



2014. júl. 18. 16:29
1 2 3
 1/27 anonim ***** válasza:
36%
Nagyon furák csak azt tudom gondolni hogy valami gonosz emberek állnak mogötte akik pozíciót, hatalmat befolyást stb-t akarnak egy nemzetközi hálózat útján. De én taoista vagyok, elbánok velük, mert rájuk tudok küldeni egy démont.
2014. júl. 18. 16:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/27 anonim ***** válasza:
100%

Ezek engem is betaláltak egyszer Pesten. Nekem ki van tetoválva a jobb karom. És ezt olyan bűnnek tartották, hetet havat összehordtak, hogy az emberi test szentsége meg minden marhaság. A másik, hogy ne fessem a hajam, mert az isten vagy a természet vagy a jó és tudja mi ilyennek teremtett és ha festem a hajam, akkor vétek isten ellen. Meg hogy ne hordjak feszülős farmert, mert azzal paráználkodásra bátorítok másokat. Meg a női test meg te jó ég, hát ennyi baromságot... Levakarhatatlanok voltak. Mondom magamban, diplomatikusan elküldöm őket a fenébe. Szépen elmagyaráztam, hogy szerintem isten számára közömbös az, hogy kinek milyen a nadrágja, vagy festi-e a haját, vagy van-e tetoválása, mert ezek külsőségek. Erre elkezdtek valami homályos szöveget leadni a bibliai ítéletekről, amik lesújtanak majd rám :) Ekkor mondtam nekik, hogy vagy adok mindkettőnek egy pofont, vagy hívom a rendőrséget és úgy adok pofont. Ekkor elmentek.


Én nem beszélgettem velük, csak jöttek mellettem és mondták. Ezért nem járok Pestre, évente egyszer ha odamegyek és akkor is megtalálnak :)

2014. júl. 18. 16:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/27 anonim ***** válasza:
58%
Gyanítom, hogy a mézesmázos, tenyérbemászó kezdés után majd apránként egyre erőszakosabbá válnak, ahogy növekszik a szektájuk tagjainak száma, ezáltal a befolyásuk, hatalmuk. Nagyon remélem, hogy nem egy következő sötét korszak küszöbén állunk, de erre nem mernék megesküdni. Sajnos nemcsak a jehovák, de a muzulmánok befolyása is egyre növekszik szerte Európában, amely - ha lehet - talán még rosszabb lenne, mint ez a hülye jehovizmus. Félek a jövőtől, és csak remélem, hogy csak az én jövőképem alaptalanul túl sötét :(
2014. júl. 18. 16:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/27 anonim ***** válasza:
79%

Nekem nincs ilyen tapasztalatom. 2-szer csöngettek eddig a házunknál és még 2-szer találkoztam (persze nem ugyanazokkal az egyénekkel) az utcán.


1. csöngetésnél elfogadtam a kiadványukat, majd közöltem velük, hogy édesanyám eljár a kongresszusokra. Ettől megnyugodtak és bizonygatták, hogy majd én is sokat fogok járni gyülekezetbe, hisz ott van minden mi jó. (Abban igazuk is lett, hogy végül anyám csak elvitt egy kongresszusra. Persze nem kényszerített.)


2. Ugyanez volt, csak sokkalta rövidebb verzióban.


És mikor az utcán szólítottak le, akkor még az volt a legtűrhetőbb. Kedvesek voltak, én sem ellenszenveskedtem stb. stb. Végül 1 őrtorony cikk és 2 bibliaidézet után, egy brossurát hátrahagyva szépen el is mentek.


Szóval (bár kivételek mindig akadnak) szerintem valakinek a közeledése ("nyomulása") csak annyira illetlen, amennyire mi azt kellemetlennek véljük. Relatíve nem biztos, hogy a mi szemszögünk a valóságot tükrözi.

2014. júl. 18. 17:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/27 A kérdező kommentje:
Engem zavart a nyomulásuk és a hazugságaik is, biztos nem vagyok ezzel egyedül.
2014. júl. 18. 17:15
 6/27 anonim ***** válasza:
58%

A tanúk csak marionetták viszont a társulat tudja mit csinál. Egy olyan hálózatot épít ami lehet,hogy pár év múlva megváltoztatja a világot .

Ha hatalomra jut akkor gondok lesznek.

Ezért kell ahol csak lehet fellépni ellenük és tudatni mindenkivel,hogy egy veszélyes szektáról van szó.

2014. júl. 18. 17:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/27 A kérdező kommentje:
Akik benne vannak azoknak már nem hiszem, hogy ész érvekkel vagy bármi mással lehet segíteni, mert nem is akarják, hisznek és bíznak a hitükben a végsőkig. Legalábbis én eddig nagyon fanatikusnak éreztem mindegyik hívőjüket.
2014. júl. 18. 17:22
 8/27 Jack Wilshere ***** válasza:
11%

A bibliából szedik. Egyébként ha félsz a jehováktól, akkor nyugodtan félhetsz a többi felekezettől is, ugyanis egy egyház nem más, mint a társadalom többsége által elfogadott szekta.


Ha teheted beszélgess el egy nem jehovákhoz tartozó hívővel. Lehet kiderül, hogy nincs sok eltérés gondolkodásban, világlátásban közöttük.

2014. júl. 18. 17:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/27 A kérdező kommentje:
Van különbség, mert ez az erőltetett térítés sem a zsidóknál, sem a katolikusoknál, sem más nálunk elterjedt vallásnál nincs, legalábbis engem más valláshoz tartozó hívők még nem szólítgattak le, meg nem akartak megtéríteni soha, csak jehovák.
2014. júl. 18. 18:01
 10/27 Jack Wilshere ***** válasza:

Nem a térítés módszerére gondoltam. Hanem, hogy mit miért hisznek, illetve miképpen képzelik el a valóságot.


Bizonyos szempontból érthető a fundamentalizmusuk, hiszen ha komolyan vesszük a bibliát és ők láthatólag komolyan veszik, akkor nem tréfa dolog, hogy ki mit hisz istenről.

2014. júl. 18. 18:20
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!