Ha olyan eszmerendszereket, mint pl. a kommunizmus, elítélünk azért, mert oly sok embert gyilkoltak meg a nevükben, s oly sok kárt okoztak a történelem során, akkor miért nem ítéljük el a vallásokat ezen elvből kiindulva?

Nem vagyok vallásos, de szerintem a vallás jó dolog, mert vígaszt nyújt a szűkölködő embereknek.

Fűtött szobában, a szuperszámítógépnél ülve egy pohár borral a kézben könnyű nevetni a valláson, de nem is kell sokat visszamennünk az időben, amikor hasonló komfort csak a felső tízezernek adatott meg, a szerényebb körülmények között élőknek lelki vígaszhoz kellett nyúlniuk. Ahogy Marx mondta, "a vallás a nép ópiuma."

Én nem ítélem el a kommunizmust és a vallásokat sem.

De ! Sokan elítélik a vallást és a kommunizmust mag a kapitalizmust is.

Amiben hiszek azt vallom is és szerintem ezzel így vannak mások is. Már csak az a kérdés,hogy miben hiszek. Azaz ki miben hisz. Természetesen amiben hiszek annak az ellenkezőjét,ellentétét ellenzem de mondhatjuk úgyis,hogy elítélem.

Szerintem.

Mint már sokszor, megint keveredik a vallás és az egyház.

A kommunista eszme egy utópia, de alapvetően valóban igazságot és egyenlőséget akart. A megvalósítása egy kudarc lett, mert ott már belépett a képbe az emberi gyarlóság.

A nagy vallások ugyancsak békét hirdetnek, azzal nincs gond. A gond ott kezdődik, amikor egy egyházi intézmény épül rá, amit hatalommal bíró emberek vezetnek.

Szóval ne a vallást ítéld el, hanem a rosszul működő egyházi intézményrendszert.

A kommunizmusnak nem az a baja, amit írsz, mert arról az eszme nem tehet, az a sztálinizmus, vagy legyen, az orosz-szovjet változata. Az felel a gyilkosságokért, a szocializmus egy modern eszme és az emberek javát kellett volna szolgálnia. A legfőbb hibája az, hogy nem vált be, sajnos kell a kizsákmányolás, kell a haszon és a konkurencia, ez működteti a világot jelenleg, az önző anyagi érdekek.

A vallásról is lehet jókat írni, de a legtöbb már múlt idő, vagy annak kellene lennie, mert a megoldásai nem oldanak meg semmit, elmaradott, ókori szisztéma, ma már más lehet csak a megoldás.

Valami, ami olyasmi, mint a szocializmus volt, vagy lett volna, de működőképesen, eleve garanciával a torzulásmentességre és elkerülve a diktatúrát.

Nem tudom, a szocializmust és a demokráciát miképpen lehet toleránsan megvalósítani és úgy, hogy működjön a gazdaság, ám ne legyen kizsákmányolás, ez a jövő feladata és az utódaink majd megoldják, ha nekünk nem sikerül.

Felőlem a túlvilág ígérete is megmaradhat annak, aki ezt igényli, de nekem itt a Földön kellene erre valami ígéretes megoldás, mert csak ennek van értelme.

A kommunizmus eszméje a kereszténységen alapul, csak kivették a képletből Istent, és az emberi elmét tették a helyére. A kommunizmus hisz az egész emberiség erkölcsi fejlődésében, a kereszténység az egyén hitbeli fejlődésére koncentrál.

A kommunizmus az egyén boldogságának forrását az anyagi javak társadalmi szintű igazságos elosztásában és a világbékében látja.

A kereszténység az igazságtalan világgal ellenkező, bennünk kiteljesedő szeretetben hisz, és ezáltal ígéri az anyagi körülményektől független belső békét és boldogságot.

Hát persze, hogy azon alapul, de a kereszténységnek is vannak gyökerei ugye, a judaizmus és egészen biztos, hogy annak is, ha jobban belemegyünk ennek a vizsgálatába.

Én abban látom a fő különbséget, hogy a vallás a rabszolgatartás idején keletkezett és megvolt a feudalizmussal is, de a korai és a mostani kapitalizmussal szintén.

A kommunizmus nem csak egy vallás, mert az megmaradt volna, hanem egy gazdasági és társadalmi rend is lett volna. A vallási része az simán életképes volt, de mivel a gazdasági nem, egyszerűen azért, mert az állam nem jó gazda, megbukott a társadalmi is.

Azért volt benne változás, ami most megszűnt, mert megint lehetetlen az, hogy egy munkásfiú elvegye egy gyáros lányát, vagyis megint a vagyon domináns és nem pusztán az ember.

Az is hatalmas különbség, hogy a kommunizmus itt a Földön ígérte a boldogulást, igaz, majd az elérhetetlen távoli jövőben, ami még elvileg is olyan messze van, mint a túlvilág, de mégiscsak volt benne egy csekély realitás.

Azért az oroszokat kiemelte a feudalizmusból és nagyhatalommá tette, igaz ez csak úgy volt elérhető, hogy korbáccsal és revolverrel siettették a fejlődés, néhány év alatt évszázadokat léptek előre, de a fürdővízzel kiöntötték a gyereket is közben. Senki ne gondolja, hogy én például visszasírnám, szó sincs róla, de azért azt látni kellene mi is történt valójában, mi az oka, mi a háttere a dolgoknak és hová jutottunk, hol tartunk most.

A világ jólétét mégiscsak a szocializmus vívta ki, mert a kapitalista világban is megeresztették a gyeplőt, nehogy ott is belázadjanak a tömegek, amit most alternatíva híján megint szorosabbra húznak.

Csak reménykedni lehet, hogy nem süllyedünk odáig, vagy mélyebbre, mint előtte volt.

Hiába ment a propaganda, hogy vörös veszedelem így, meg úgy, a prolirétegek, a melósok, a parasztok, akiknek szorgos munkájából jó sokat lecsippentenek, hogy tőke is maradjon, reménykedve figyelték a szocialista világot a másik oldalon, de most már elszállt az álom, egyenlőre nincs remény, de az útvonal iránya nagyjából meg van határozva és a fejlődés nem állhat meg, egyszer tovább lépünk majd valahogy.

Felőlem lehet keresztényszocializmus is, vagy valami ehhez hasonló, mert mint írtam én nem bánom a túlvilágot, ha mellette itt a Földön is vannak törekvések, mert engem inkább az érdekel.

Miért ítélnénk el a kommunizmust? Jó hogy volt kommunizmus és az is jó hogy megszűnt. Ugyanez érvényes a vallásokra: jó, hogy vannak, és jó hogy egykor megfognak szűnni. És az is jó hogy vannak akik gúnyolódnak a vallásokkal, és az is jó, hogy vannak akik fegyvert fognak a gúnyolódók ellen, és az is jó, hogy védekezünk a vallásos fanatikusok merényletei ellen, és ...

Most ezt olvasva lehet, hogy sokan azt gondolják hogy provokálni akarok, de nem. Egyszerűen csak azt állítom, hogy mindennek így kellett lenni, mert mi mindannyian így akartuk. E dolgok szolgáltak arra, hogy oda érjünk ahol most vagyunk. Mert ugye fejlődünk és fejlődésünk még koránt sem ért véget, az emberiség még nem érte el rendeltetését, a számára elrendelt tökéletes “isteni ötletet”.

Az események úgy viszonyulnak egymáshoz mintha a túlvilágon megbeszéltük volna egymással: “majd ha ismét együtt a földön élünk, kérlek, légy olyan jó, üss majd nagyot a fejemre, hogy érezhessem mennyire fáj, hogy tanulhassam meg, hogyan tudjak megbocsátani annak, aki olyan rosszul bánt velem.” Ha sikerrel járt a tanulás, hálásak leszünk kedves testvérünkkel szemben, aki hajlandó volt megkockáztatni, hogy talán még erősebben visszaütünk, vagy életünk végéig gyűlöljük őt.

A jelen életünkben természetesen nincs tudomásunk egy ilyen megegyezésről, és ez is így jó, mert abban az esetben nemcsak nem működne, hanem még sokkal nagyobb lenne a felfordulás a szenvedés a káosz.