Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Valláskritika » Kaphatnék pár választ a tanúktól?

Kaphatnék pár választ a tanúktól?

Figyelt kérdés

Szeretnék választ kapni a tanúktól, a következő kérdésekre. Igazából azért érdekelnének ezek, hogy megtudjam, hogy ezekkel csak rágalmazzák őket, vagy valóban vannak magyarázataik ezekre a dolgokra.


1. Russel szerint hitehagyás esett az egyházon. A Biblia figyelmeztet is, hogy az utolsó időkben némelyek el fognak szakadni Istentől, de ha Russel szerint a hitehagyás a IV. században történt, de mégsem azok voltak az utolsó idők, és ő is 1914-re tette Krisztus "visszatértét", akkor honnan lehet tudni, hogy nem a tanúk szakadtak el Istentől? Jézus ígérete szerint az egyház nem fogja elhagyni Istent, és időről időre dicsőíteni fogja az Atyát.


2. Tudtommal Russel is vetett el a Bibliából gondolatokat. Például az örök büntetés tanát. A Biblia leírja, hogy Isten szavából sem elvenni, sem hozzátenni nem szabad. Ez miért történhetett meg akkor?


3. Az 1914-es jóslatával mi a helyzet? És a rá következő többivel? Ha Jehova valóban megkérte, hogy állítsa helyre a hitet, akkor miért volt ennyi valótlan jóslata? És miért tett jóslatokat, amikor a Biblia tiltja a jóslást? Kíváncsiságból nem meríthetünk a Bibliából.


4. Honnan tudjátok, hogy Isten neve valóban Jehova, ha a héber nyelvű iratok csak mássalhangzókat írt le, és azokban az időkben sem ejtették ki Isten nevét, hanem csak az "Adonáj" avagy "Uram, Úr" szót használták?

Jézus szerint mivel Isten a tanítványait örökbe fogadta, így Isten "fiaként" nyugodtan hívhatjuk Istent Atyának.


5. Ha tényleg Jehova Isten valódi neve, és az Ószövetségben valóban valós indokok alapján lett átírva a neve Jehova-ra, az Újszövetségben mi haszna volt, hiszen a régi írásokban sem volt Isten neve belejegyezve sem a héber sem a görög írásokban.


6. Ha Mihály arkangyalnak nem volt hatalma ítéletet mondani a Sátán felett, de Jézus mégis többször megtette (például Mt 16,23) akkor hogyan lehetnek ketten egy személyek?

,,... és ezért vagyunk az Igazban, az ő Fiában, a Jézus Krisztusban. Ő az igaz Isten, és az örök élet." (1Jn 5,20)

,,Mert benne lakik az istenség egész teljessége testileg..." (Kol 2,9)


7. A Szentlélek-re többször is személyként tekint a Biblia. Miért gondolják úgy a tanúk, hogy mégsem mint személy, hanem mint csak egy erő van jelen az életben?


8. A 144.000 ember tényleg mind 1935 előtt születettek, és a többi tanú csak a földi paradicsomot tapasztalhatja meg? És tényleg nem láthatják meg Istent? Jézus nem ezt ígéri a Biblia szerint.


9. Miből gondolják, hogy a régi Biblia fordítások nem megfelelőek, és az övék a legpontosabb? Évszázadok több vallásának papjait és tudósok sokaságát vonják kétségbe?


10. Ha a Biblia leírja, hogy Jézus az egyetlen közvetítő az Atya és a hívő ember között, akkor miért gondolja egy szervezet, hogy csak ők lehetnek a csatorna a tanúk és Isten között? Ezt más vallásokra is levetíthetném.


11. Jézus figyelmeztette híveit a hamis prófétákra. Az Őrtorony Társulat már több jóslásba ment bele, amik nem jöttek be, így hamis próféciákat közöl a tanúk, és az emberek felé, így összességében hamis prófétáknak mondhatók. Erről mi a vélemény?


12. Miért nem vállalhatnak a tanúk katonai szolgálatot, vagy politikai szerepet? Jézus a Bibliában is megdicsért hitéért egy római századost. (Mt 8.)


13. A vérátömlesztésről tudjuk a tanúk észrevételét, de mi van mondjuk az oltásokkal, amiket 1952-ig tiltott az Őrtorony Társulat, mint bűntett a természet ellen. Mi változott meg hirtelen akkor?



2017. máj. 9. 12:03
1 2 3 4 5 6
 51/51 anonim ***** válasza:

Vidiripi


"Amúgy odaírhattad volna azt is, mi melyik számban volt benne. Ha már idézel, akkor írd oda a forrást pontosan!"


Volt egy kijelentésed! Egy nagyon határozott kijelentésed. Akkor most hajlandó vagy elismerni hogy tévedtél?

"Ja, és Őrtornyot sem fogsz találni, amelyikben hasonló dolgok vannak írva!"

A helyzet az hogy időnként megdöbbenve tapasztalom hogy olyan személyek akik Jehova tanúnak vallják magukat a saját egyházukkal kapcsolatosan nincsenek tisztában dolgokkal.

Ugye érdekel hogy honnét vannak az idézetek? Tudod érdekes hogy az online könyvtárban csak 2000-ig lehet keresni a kiadványok szövegeiben. S bizony megkockáztatom azt az állítást hogy ezért merted állítani hogy olyan Őrtornyot nem lehet találni. De bizony lehet sőt még durvábbat is de elég ennyi.

Amiket idéztem azok 2000 előttről való Őrtornyokban jelentek meg azért nem fogod megtalálni az online verzióban.

De ebből is láthatod hogy mik voltak akkor és mik vannak most. Persze finomodhatnak a módszerek de attól még az eredmény ugyan az lesz. Mivel a módszerek sem lesznek mások csak finomabbak.


"Különösen i. sz. 1919. óta hívja fel a modernkori Jeremiás osztály a világ figyelmét a kereszténység romlott állapotára."


Látod hogy nem konkrétan fogalmaz hanem általánosan. Ezzel azt sugallva hogy az Őrtorony az egyetlen az igaz a legjobb az isteni és a többi. Amit a tanúk képesek elhinni a saját egyházukról. De ez a legnagyobb hazugság és önbecsapás ami csak létezhet a világon és pontosan azért mert ezt központilag szabályozzák. De nekem személyes tapasztalatom van arról hogy bizony Jehova tanúi sem különben egy hajszálat sem a többi gyülekezettől amelyek más egyházak gyülekezetei. Voltam reformátusban, baptistában, evangélikusban, katolikusban, Jehova tanúinál de hidd el hogy egyik sem különb. mindnél meg lehet találni azt ami nem keresztényi. És a tanúk akiket személyesen ismerek azok már nem jönnek nekem azzal hogy ők mennyire különbek elég csak megemlítenem hogy ott voltam köztetek és csönd van mert nagyon is jól tudják hogy mik vannak pedig én feléről sem értesültem a dolgoknak és hozzájuk képest keveset is láttam.


Oleksandr!


"Bibliából vizsgálódj ezzel kapcsolatban, hogy mint egész csoport melyik tartja be legteljesebb mérétkben az Úr tanitását."


Még a saját nevetekkel is gond van. A Jehova egy műszó amely a 16. században terjedt el, nincs etimológiai értelme! Ez egy összerakott műszó. És a legnagyobb poén az egészben hogy ezek az információk megtalálhatóak a saját honlapotokon. Persze keresgélni kell de ott van minden magától értetődően Őrtornyos magyarázatok vannak fűzve mindenhez. És szépen szétszedegetve az egész nehogy egyben elolvassa bárki is mert még a végén kérdéseket tenne fel.

Mai ismereteink szerint melyik a pontosabb Jahve vagy Jehova? Mi a fontosabb a pontos ismeret vagy a hagyomány?

- Mint egész csoport?

Újságkihordókat kell képezni vagy tanítványokat? Csak mert a Bibliában nem lehet olvasni arról hogy az első századi keresztényeknek NEM ihletett kiadványokra is szükségük lett volna. Jézus milyen Óraszámokat határozott meg a tanítványainak? Egyáltalán honnét vették ezt a teljesítmény rendszert?

Pál mondja: - Jaj ugyan is nekem ha nem hirdetem az evangéliumot!

Hogyan jelenhet meg Jézus másodszor ha nem lesz látható?

Máté 24:30, Jelenések 1:7 De akkor hogyan is látja meg minden szem, és hogyan is siratja őt a föld minden nemzetsége?

Russell miért egy kiadót egy céget alapított, miért nem egy gyülekezetet? Ahogyan az apostolok is tették Jézus parancsára!

Miért keresztényeknek nevezik el az első századiakat Antiókhiában miért nem "Jehova tanúinak"? Sőt miért van az hogy a Jehova tanúi kifejezés nincs benne az Újszövetségben? Akkor Jehova tanúi nem az Újszövetség népe? Vagy kik voltak az első századiak ha Jézus mellett tanúskodtak?



"Nálunk senki sem ihletett vagy tévedhetetlen."


Az egyszer biztos! Akkor kijelenthető hogy az Őrtorony szervezetnek volt Biblia ellenes tanítása és sajnos nem is egy ilyen?

Tudtad te azt hogy pl. a "hű sé értelmes rabszolga meghatározás már a 8. verziónál tart és mind a 8 verziót a Bibliából alátámasztott szövegkörnyezettel és utalásokkal támasztották alá? Tehát a 8 verzió közül melyiket fogadod el? Mert mind az Őrtoronytól származik. És mind a Biblia pontos értelmezésén alapul.

S mindez kb 133 év alatt! Ami azt jelenti hogy átlagosan 16,6 évenként változtak a főbb tanítások.


"Sosem értettem, miért pont egyetlen neven akadnak fent."


Én meg azt nem értem minek a "ki nem érdemelt kedvesség" vagy a "kínoszlop"! Miért nem jó a kegyelem és a kereszt? Ezeken miért kell fent akadni.

Elmondom neked hogy én miért akadok rajta fent. Azért mert nem bírom megérteni hogy milyen logika vagy következetesség kell hozzá. Kettőnél következetesen megváltoztatják de a harmadik az marad mert az elterjedt, megszokott, hagyományos. Akkor a másik kettő az minek. Vagy akkor a harmadik miért nem? Hiszen már jóval korábban is a pontos ismeret birtokában voltak a saját honlap bizonyítja és nincs változás. Érthetetlen a logikája.


"Ugyanaz van azokban is többnyire, két "gond" van velük: nehezen érthető a több száz évvel ezelőtti magyar nyelv, és kihagyják Isten nevét a legtöbb helyről (1-2 helyen azért benne van azokban is)."


Ó Istenem! Ez komoly? Készülnek ám más revideált kiadások is a Biblia fordításokból. Van katolikus (2013) akkor a Károli (2011) S képzeld el hogy ezek a fordítások is tartalmazzák Isten nevét és az igazi nevét - Jahve - nem azt a műszót ami ti annak hisztek.

Hogy mi a gond az Őrtorony általi fordítással az egy külön kérdés én most hanyagolnám.

2017. máj. 12. 00:25
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!