Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Valláskritika » Ha létezik egy isten, aki...

Ha létezik egy isten, aki egymaga teremtett mindent és valamilyen formában kinyilatkoztatta a létezését, hogy lehetnek a különböző kultúráknak teljesen eltérő vallásai?

Figyelt kérdés
2018. máj. 14. 13:52
1 2 3 4
 21/31 anonim ***** válasza:
19%

"Egyre rosszabb képet festesz az istenedről"

Bocsáss meg, de Isten maga közli velünk ezt. Idéztem is

(Cselekedetek 14:16) 16 Az elmúlt nemzedékekben hagyta, hogy a nemzetek mind a maguk útján járjanak,


Miért? Mit kellett volna tennie? Hogyan akadályoztad volna meg, a helyébe, hogy az emberek ne egy helyen táborozzanak le?

Miközben azzal az ígérettel foglalkozott, hogy a messiás születésének vonalát és idejét megvalósítsa?

Az embernek, így vagy úgy, de a halál a büntetése, függetlenül, hogy emberi szempontból, hova tartozik.


Ezeket az embereket, azért mert hagyta maguk útján menni nem jelenti azt, hogy nem törődött velük.


(Cselekedetek 14:17) 17 bár valójában nem hagyta magát tanúság nélkül, hiszen jót cselekedett, esőket adva nektek az égből, és termékeny időszakokat, teljesen betöltve szíveteket eledellel és derűvel.”


ezt maga Isten íratta le, Így nem Én festem le hanem Ő maga mondja el saját magáról.

Sajnos nem érted, vagy nem akarod megérteni, miért tett így.

Valamint nem Ismered az írást sem, mert akkor tudnád, hogy ez nem az Én Istenem, hanem minden élő Teremtője

2018. máj. 14. 21:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/31 anonim ***** válasza:

"Miért? Mit kellett volna tennie? Hogyan akadályoztad volna meg, a helyébe, hogy az emberek ne egy helyen táborozzanak le?"

Ezt ugye most csak viccből írtad?

2018. máj. 14. 21:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/31 anonim ***** válasza:
75%

"Miért? Mit kellett volna tennie? Hogyan akadályoztad volna meg, a helyébe, hogy az emberek ne egy helyen táborozzanak le?"


1. Eleve minek kellett volna megakadályozni? Már eleve ez is egy akkora sületlenség (már elnézést), ami egy embertől is fáj, nemhogy egy állítólagos mindenató lénytől.

A bolygó mind méreteiben, mind erőforrásaiban véges. Nem kell hozzá diploma hogy lássa az ember, a szétszéledés elkerülhetetlen, ehhez nem kell szadizni az emberiséget.


2.Ha az isten azt akarta volna, hogy a majd valamikor küldendő megváltó üzenete mindenkihez eljusson, akkor pont hogy megakadályoznia kellett volna bármiféle szétszéledést. Minél koncentráltabb területen zsúfolódik az emberiség, annál biztosabb hogy mindenkihez eljut az üzenet.

Ez alapján akkor most a keresztény isten vagy képtelen rá hogy előre tervezzen, vagy tényleg az a célja hogy szívassa az emberiséget...


3. Ugye nem mondod komolyan, hogy mindenható (!!!) istenként nem tudnál kapásból vagy tucatnyi sokkal értelmesebb és emberségesebb megoldást az emberiség szétszélesztésére, minthogy jól kib*szol velük és lehetetlenné teszed a kommunikációt egymás között???

2018. máj. 14. 22:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/31 anonim ***** válasza:
19%

Valóban értelmetlen volt leírni a választ.


Ezeknek a megvizsgálása, és megértése, szellemi módon történik, akik testi gondolkodásúak, azoknak bolondság Isten tettei....

2018. máj. 14. 22:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/31 anonim ***** válasza:
89%

"Ezeket az embereket, azért mert hagyta maguk útján menni nem jelenti azt, hogy nem törődött velük. "


Öhm... Épp az előbb írtad le, hogy nem hagyta őket a maguk útján menni... Szerinted pont ezért zavarta össze a nyelvüket is, mert nagyon nem akarta, hogy az emberek a maguk útján menjenek. Most meg már hagyja őket? A leírásod alapján az istened azt se tudja, mit akar kezdeni az emberiséggel.

2018. máj. 14. 22:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/31 anonim ***** válasza:
75%

"Ezeknek a megvizsgálása, és megértése, szellemi módon történik"


Így van, szellemi módon vizsgáltam meg amit leírtál, a'la logikusan végiggondoltam, és leírtam hogy miért értelmetlen illetve alaptalan.

Ha hiba van a gondolatmenetemben, mutass rá, de hogy megpróbálod magad feljebbvaló "szellemi gondolkodásúnak" beállítani, a logikátlanságokat pedig szőnyeg alá söpörni... Ezzel csak a vallásod teszed nevetségessé.

2018. máj. 14. 22:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/31 anonim ***** válasza:
0%

&25


Talán nem figyelted meg, de azt írtam, hogy abban az értelemben nem hagyta magára az embert, hogy gondoskodott nekik esőről, élelemről, stb.

Minden más dologban, magára hagyta, irányítsák magukat a saját dolgaik szerint, addig, míg a szándékába nem "nyúlnak bele"

Csak akkor, és azoknak a nemzeteknek avatkozott, vagy változtatott az emberek életében, ha az érintette Isten szándékának beteljesülését.

2018. máj. 15. 08:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/31 anonim ***** válasza:
0%

Nem gondolom magam nagyobb rendűnek, s ilyen benyomás keltésére sincs szándékom.

Mindössze Isten szerint kell gondolkodni, ami azt jelenti, hogy elmélkedem arról, miért tett úgy ahogy, mi volt a célja vele.


Ha megfigyeled Isten szavát, sok olyan "értelmetlennek tűnő" dolgot tett az emberek életében, ami furcsának tűnik. De ezzel tanítani akar valamit nekünk. Pl türelmet és alázatosságot.


Említésre méltó Pl, az Izraeliták vándorlása 40. évig.

Miért nem egyből mentek a Vörös-tengerhez?

vagy miért kéri a fia példáján keresztül azt a népétől, hogy menjenek házról házra szolgálni, és megkeresni az emberek közül azokat akik méltóak rá?

Miért nem szelektál azonnal, és választ? Miért kell a szolgáit ilyen olyan feladatokkal megbízni?


Ilyen és ehhez hasonló kérdések alapján kell gondolkodni, és következtetést levonni.

2018. máj. 15. 08:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/31 Darkmoon80 ***** válasza:
100%
Következtetés: ez az Istenkép ostobaság, mert önellentmondásokkal van teli!
2018. máj. 15. 11:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/31 anonim ***** válasza:
100%

"Ilyen és ehhez hasonló kérdések alapján kell gondolkodni, és következtetést levonni."

Ennyi önellentmondás és megválaszolatlan kérdés alapján, amik egy mindenható istenről elég rossz képet festenének, a logikus következtetés az, hogy mindezeket az ókori ember találta ki, hogy megmagyarázza amiket nem értett. Pl hogy miért vannak különböző nyelvek.

2018. máj. 15. 11:33
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!