Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Valláskritika » A katolikusok mire alapozzák...

Tgt kérdése:

A katolikusok mire alapozzák Mária mennybevételének dogmáját?

Figyelt kérdés

Eszerint Isten Mária holttestét nem engedte át a földi enyészetnek, hanem röviddel halála után föltámasztotta és magához emelte a mennyei dicsőségbe.


De ilyenről nem ír a Biblia.



#katolikus #dogma #Mária #mennybevétel
2019. márc. 5. 13:25
1 2 3 4 5
 31/47 anonim ***** válasza:
50%

Kedves előző,


Egy füllentésedre hívtam fel a figyelmet, ugyanis a római egyház püspökei egyáltalán nem úgy értelmezik az Írásokat, ahogy az őskeresztények. Az őskeresztények egy-két becsületes cölibátusban egyedül élő mellett a többség házas ember volt, akik a családjukat, gyermekeiket igyekeztek jól igazgatni. Ilyen utóbbi vagyok jómagam is. A római katolikus papok pedig be vannak kényszerítve egyedül élesbe (és sok hamis tanításba is, pl Mária mennybe vétele, purgatorium, szobor öltöztetés, stb), és nem az én véleményem szerint, hanem katolikus papok véleménye szerint 30% homokos a papok között, kb 60%-nak titkos női kapcsolata van, 10% él valóban egyedül (ebből valamennyi a pornóipar internetes fogyasztója). Magyarországon volt egy pap (Matyi "atya"), akinek a számítógépe tele volt gyermekpornóval! Egy másik katolikus pap Amerikában egyházi iratok szerint meglátogatott egy 7 éves beteg kislányt a kórházban, és megerőszakolta. Az őskeresztényeknél mást jelentett a beteglátogatás! Ima a gyógyulásért, és sokszor meg is gyógyult a beteg! A különbség ég és föld! Nem tudom sikerült-e felfognod?

2019. márc. 10. 20:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 32/47 anonim ***** válasza:
50%
Röhej, hogy az első hozzászóló a nagy okosságot meg akarta mondani, de még magyarul sincs igazán ez leírva. Míg Biblia elérhető akár a neten is többszáz nyelven, magyarul többféle fordításban is, egy eléggé központi katolikus tanítást sokszáz év alatt nem tudtak magyarra lefordítani. Ha annyira fontos lenne ez, elérhető lenne könnyen magyarul is.
2019. márc. 10. 23:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 33/47 anonim ***** válasza:
48%

Szomorú dolog, hogy a katolikus egyháznak sok tévtanítása van, az igazságot pedig nem tanítja. Ha a Mária mennybemenetele helyett az evangéliumot hirdetnék, akkor sokkal több boldog ember lenne, mivel sokkal több embernek lehetne személyes kapcsolata a Megváltóval.

A Biblia tanít Jézusról, és hogy mi kell az üdvözüléshez: Ha nem születtek újjá, nem mehettek be a mennyek országában (János evangéliuma 3.) Személyes kapcsolata lehet az embernek Istennel, mert Jézus megváltott a bűnből. Ha az embernek személyes kapcsolata lesz Istennel, el tudja hinni, hogy a csipkebokor tényleg égett, de nem égett el, és a többi dolgot is. A hit ugyanis a "reménylett dolgoknak valósága, és a nem látott dolgokról való meggyőződés" (Zsidókhoz írt levél 11.). Tehát nem egy légből kapott dolog, hogy hát, ez jól hangzik és elhiszem, hanem MEGGYŐZŐDÉS. Meggyőződhetsz arról, hogy Jézus meghalt és feltámadt és ma is él. Meggyőződhetsz arról is, hogy Ő mindennél jobban szeret. Meggyőződhetsz arról, hogy a Biblia igaz. De attól, hogy megtérsz Jézushoz, nem fogsz meggyőződni arról, hogy Mária tényleg a mennybe ment. És valóban nem leszel tőle előbbre, akár mennybe ment, akár nem. Lényegtelen. Ha lényeges lenne, meg tudnák mondani a katolikusok, miért jó ez. Ahogy meg lehet mondani, hogyan lehet Jézushoz megtérni, azt is meg lehetne mondani, hogyan lehet meggyőződni Mária mennybemeneteléről. A hit nem egy túlmisztifikált valami, hanem valóság.

Isten csodás dolgait lecseréli a katolikus egyház unalmas dolgokra. A csoda, hogy az embernek közössége lehet Istennel, megszabadítja Jézus az embert a bűnökből, ezt meg lehet tapasztalni, át lehet élni, meg lehet szabadulni a bűnök mázsás súlyától. Ezek a csodák Jézust dicsőítik. Ellenben valakinek az a csoda, hogy a szobor könnyezik - ettől pedig senki nem lesz előbbre.

2019. márc. 10. 23:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 34/47 anonim ***** válasza:
0%

"A kérdező kommentje:


Nincs kétségem afelől, hogy az ószövetségi történetek nagy részének inkább az irodalomhoz van köze, mint a valósághoz."


Ember, neked mi közöd van Krisztushoz, aki ismerte az ósz-i törvényt /sőt része volt annak átadásában!/, és sehol nem illette ilyen kritikával az ósz-i írásokat.


Máté 12:3 Ő pedig monda nekik: Nem olvastátok-e, mit cselekedett Dávid, mikor megéhezett vala ő és akik vele valának?


Máté 12:5 Vagy nem olvastátok-e a törvényben, hogy szombatnapon megtörik a papok a szombatot a templomban és nem vétkeznek?


Máté 19:4 Ő pedig felelvén, monda: Nem olvastátok-e, hogy a teremtő kezdettől fogva férfiúvá és asszonnyá teremté őket,


Máté 22:31 A halottak feltámadása felől pedig nem olvastátok-e, amit az Isten mondott nektek, így szólván:


Ha Jézus olvasta, mert nyilván olvasta, akkor miért nem mondta, hogy "az ószövetségi történetek nagy részének inkább az irodalomhoz van köze, mint a valósághoz."


Ha meg te mondod, mi közöd van Krisztushoz? Hogy mersz ilyen véleményt hangoztatni? Itt van a válasz a szövegedre: Máté 12:36 De mondom nektek: Minden hivalkodó beszédért, amit beszélnek az emberek, számot adnak majd az ítélet napján. Máté 12:37 Mert a te beszédeidből ismertetel igaznak, és a te beszédeidből ismertetel hamisnak.

Máté 15:19 Mert a szívből származnak a gonosz gondolatok, gyilkosságok, házasságtörések, paráznaságok, lopások, hamis tanúbizonyságok, káromlások.


2Móz 20:16 Ne tégy a te felebarátod ellen hamis tanúbizonyságot.


Nem hogy a felebarát ellen, de Isten Szava ellen hogy mersz hamis tanúbizonyságot tenni?


Jel 22:14 Boldogok, akik megtartják az ő parancsolatait, hogy joguk legyen az életnek fájához, és bemehessenek a kapukon a városba.

   Jel 22:15 De kinn [maradnak] az ebek és a bűbájosok, és a paráznák és a gyilkosok, és a bálványimádók és mind aki szereti és szólja a hazugságot.


Kiolvastad a saját ítéletedet a Bibliából? Ha nem sikerült, annak egy oka biztosan van:


2Thess 2:10 És a gonoszságnak minden csalárdságával azok között, akik elvesznek; mivelhogy nem fogadták be az igazságnak szeretetét az ő üdvösségükre.

   2Thess 2:11 És azért bocsátja reájuk Isten a tévelygés erejét, hogy higgyenek a hazugságnak;

   2Thess 2:12 Hogy kárhoztattassanak mindazok, akik nem hittek az igazságnak, hanem gyönyörködtek az igazságtalanságban.

2020. máj. 11. 11:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 35/47 anonim ***** válasza:
73%
A katolikus vallás nem a Biblián alapul, hanem a hagyományokon. A Biblia csak egy sokadlagos könyv náluk. És szektázzák azokat, akik a Biblia alapján mindenre úgy gondolják, kielégítő választ kapnak. Tehát a katolikus vallás nem keresztény, csak tartalmaz keresztény elemeket is.
2020. máj. 11. 12:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 36/47 anonim ***** válasza:

#35

Az pedig egész biztos, hogy te sem vagy keresztény, mert a keresztények nem hazugok, mint te. :)

2020. máj. 11. 16:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 37/47 anonim ***** válasza:
50%

Valóban nem irja a Biblia, mivel a Feltámadás kezdetét, Jézus visszatérésének az időpontja körüli időre teszi.

Az olvasottak alapján pedig Jézust senki nem előzheti meg az égi feltámadásban, mivel mindenben, ebben is Ő az első.

Bár közvetlen bizonyíték nincs rá a Bibliában, más írásszövegek arra utalnak, hogy az első feltámadás röviddel azután vette kezdetét, hogy Krisztus jelenléte /parusiája/ elkezdődött.

(1Tesszalonika 4:15, 16) . . .mi, akik életben leszünk az Úr jelenléte idején, semmiképpen nem előzzük meg azokat, akik meghaltak, 16 mivel maga az Úr fog leszállni az égből parancsszóval, arkangyal hangjával és Isten trombitájával, és először azok támadnak fel, akik meghaltak Krisztus követőiként.

Tehát az nem lehet, hogy Mária, vagy bármelyik keresztény, Krisztus követőjeként, előbb támadt fel, mint Jézus eljövetele. Ez a vers pedig arra is utal, hogy elsőként azok támadnak fel, akikkel Jézus szövetséget kötött.

2020. máj. 12. 15:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 38/47 anonim ***** válasza:

#37

Pont egy másik kérdés kapcsán idéztem, ajánlom figyelmedbe:

"Ekkor Jézus ismét hangosan felkiáltott és kiadta a lelkét.

És íme, a templom függönye kettészakadt felülről az aljáig, a föld megrendült, a sziklák megrepedtek, a sírok megnyíltak, és sok elhunyt szentnek föltámadt a teste. Föltámadása után előjöttek a sírokból, bementek a szent városba, és sokaknak megjelentek."

Tehát a feltámadás kezdete Jézus kereszthalálával kezdődött, a megváltás mozzanatával nyílt meg a menny.

Sőt a lator is azt kapja ígéretként, hogy már aznap vele lesz a mennyben. Ha a sok bűnt elkövető lator ilyen ígéretet kapott, mennyivel inkább részesülnek ebben az ígéretben mind azok, akik Krisztussal uralkodnak együtt, miként az Írás mondja.

2020. máj. 12. 18:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 39/47 anonim ***** válasza:

Erich Fascher tudós: Amikor a Máté 27:52, 53-at fordítják, sok mai bibliafordítás azt a benyomást kelti, hogy ekkor egy feltámadás történt.

Először is, bárkik voltak a „szentek” Máté nem azt mondta, hogy ők keltek föl. Azt mondta, hogy a testük, vagy holttestük. Másodszor nem mondta azt, hogy ezek a testek életre keltek.

A rengés Jézus halálakor felnyitotta a sírokat, élettelen testeket vetve ki azokból.

2020. máj. 12. 21:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 40/47 A kérdező kommentje:
39-es: Akármelyik bibliafordítást is nézem, mindegyik azt írja, hogy a szentek feltámadtak, előjöttek a sírból, bementek a városba és sokaknak megjelentek. Szóval nem arról ír, hogy élettelen testeket kivetett magából a föld. Itt össze tudod hasonlítani a különböző fordításokat: [link]
2020. máj. 13. 06:18
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!