Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Valláskritika » Lehet hogy több isten is...

Lehet hogy több isten is létezik, és egymással küzdenek a hívekért?

Figyelt kérdés

Mert végülis ha el is fogadjuk hogy léteznie kell egy teremtőnek, semmi nem zárja ki hogy sok isten és sok teremtő létezik.

A politeista vallások isteneinek a taktikája hogy az élet egy-egy aspektusát képviselve fogják meg az embert, a monoteista istenek próbálják becsapni a híveiket és úgy tenni mintha csak ők lennének az igazi isten.


2019. jún. 12. 14:23
1 2 3
 11/26 anonim ***** válasza:
0%

"Egy definícióhoz kell egy bizonyítható alap. "

[link]

Elég terjedelmes bizonyító alap? Tudom, hogy gáz egy ekkora művel bizonyítani, de az Istenkérdés nem egyszerű, és nem kétszavas bizonyításon alapszik. Illetve de, de azt is le van vezetve ebben a műben


"Csak azért egy bizonyos módon definiálni valamit, bármilyen megalapozottság nélkül, hogy ezzel a saját előzetes elképzelésünket erősítsük meg, ez eléggé komolytalan."

Ráadásul az Istendefiníció meggyőződésekből alakult ki. De sajnos nem fogod a linkelt művet elég mélyen olvasgatni, tanulmányozni, pedig ezek a kereszténység alapfilozófiáját tartalmazzák, amit vitatsz.

Még annyit, hogy ha nem lenne egy végtelen intelligencia, akkor nem létezne sem intelligencia (ember), sem annak felfogása a végtelenről. Azaz csak úgy nem kerülhet információ az emberbe, kizárólag intelligenciától. Ez természeti törvény, amiről tudjuk, hogy amíg nem cáfolják, érvényben van. Ezt a materialista tudósok is elfogadják.

Egy előzetes elképzelést megerősíteni valamivel az nem komolytalan. Ezt hívják bizonyításnak.


"Maga az abszolútum csak 1 (egy) lehet minden ami utána következik már nem ér fel az egy (teremtő) minőségével."

Ez például nem körkörösség, hanem logikán alapuló kijelentés. Ha abszolútumból kettő lenne, az paradoxon.

2019. jún. 12. 15:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/26 anonim ***** válasza:
0%

"Na de befejezem mert ez már messzire vinne és reggelig lehetne irkálni :D"

@6! Kár, olvasgattam volna még!

2019. jún. 12. 15:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/26 anonim ***** válasza:
64%
35%-os jehovás! Tanulatlan, műveletlen ember vagy. Minek irkálsz ide? A kultúra nem a ti asztalotok!
2019. jún. 12. 15:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/26 A kérdező kommentje:

"Nem körkörös. Elég, ha végiggondolod"

Végiggondoltam, innen tudom hogy körkörös. Mivel te abban akarsz hinni hogy egy isten van, ezért egyetlenként definiálod istent hogy a saját defincíciód igazolja a saját hitedet.

Vagy te talán le tudod vezetni, bizonyítással a definíciódat? Te!


"Akkor akit elképzeltél, az az Isten, tehát még mindig nem tudtál megfogni, hisz most saját magad cáfoltad, és engem igazoltál ezzel: "aminél ne lehetne nagyobbat elképzelni". én is ezt mondtam. Tehát akinél már nem tudsz nagyobbat elképzelni, az az Isten, ahogy te is írod."

Akkor olvasd újra és ezúttal értelmezd is, amit írtam! Ugyanis épp azt állítom, hogy nem létezik olyan akinél ne lehetne nagyobbat elképzelni.

Mivel az ember képes végtelenben gondolkodni, bárminél el tud gondolni egy még nagyobbat.

2019. jún. 12. 15:53
 15/26 anonim ***** válasza:
0%

"Politeizmusról hallottál már, te észlény?"

Szerinted miről szól a kérdés, és mit próbálok cáfolni, az eddigi válaszaimban kedves észlény?:)

2019. jún. 12. 15:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/26 A kérdező kommentje:

"Elég terjedelmes bizonyító alap?"

Terdjedelmesnek terjedelmes, de bizonyítékként semmis. Ugyanis ugyanabba a körkörös érvelésbe bukik bele, amibe te is. Mivel a definícióit az előzetesen kialakított istenképéből eredezteti, bármiféle bizonyító alap nélkül.

Azt mondja kell lennie egy első mozgatónak. Miért kéne? Miért ne lehetne több mozgató? Miért pont az lenne az első amit ő annak akar elképzelni?

Semmit sem bizonyít, csak így kijelent dolgokat, ennek pedig így magától értetődően semmilyen bizonyító ereje nem lehet.

2019. jún. 12. 15:59
 17/26 anonim ***** válasza:
0%

"Mivel te abban akarsz hinni hogy egy isten van, ezért egyetlenként definiálod istent hogy a saját defincíciód igazolja a saját hitedet."

Negatív. Mivel végiggondoltam a logikai levezetést + elolvastam a művet, innen a meggyőződésem, hogy csak egy Isten van és csak egy lehet.

De mindenki magából indul ki, így a te materialista világnézeted a körkörösségen alapul. De mielőtt tovább ragozzuk a semmit, gondolom nem vagy hajlandó elolvasni a művet, amit idéztem? Pedig, ha valamit nem ismerünk eléggé, akkor nem is tudjuk hitelesen cáfolni.


"Mivel az ember képes végtelenben gondolkodni, bárminél el tud gondolni egy még nagyobbat."

De a kérdésemre nem mertél válaszolni. Újra felteszem:

"Tehát mondj nagyobbat annál az Istennél, aki a mindenség, aki a Lét, aki örök és egyszemélyű Isten, aki nem függ senkitől, aki önmaga lényegében áll fent! Akin kívül nincs senki, akiben fennáll a fizikai univerzum! Várom válaszod!"


Ha el tudsz gondolni nagyobbat a kijelentésed alapján, akkor bizonyíts!


"bárminél el tud gondolni egy még nagyobbat"

De erre is írhatnál példákat, mert eddig semmit sem tudtál bizonyítani!

2019. jún. 12. 15:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/26 A kérdező kommentje:

"Mivel végiggondoltam a logikai levezetést"

Milyen logikai levezetést?


"Tehát mondj nagyobbat annál az Istennél, aki a mindenség, aki a Lét, aki örök és egyszemélyű Isten, aki nem függ senkitől, aki önmaga lényegében áll fent! Akin kívül nincs senki, akiben fennáll a fizikai univerzum! Várom válaszod!"

Egyszerű, aki képes teremteni egy ugyanilyen időn kívüli, öröktől létező mindenséget, az szüksegszerűen máris nagyobb.

2019. jún. 12. 16:04
 19/26 anonim ***** válasza:

"Paradoxon. Az Isten egyik definíciója: az egyetlen, akinél nagyobbat elképzelni sem lehet"

Ez a definíció eleve abból a hitedből fakad hogy csak egy isten létezik, vagyis erre alapozni körkörös érvelés."


Oké, definiálhatod a banánt is dinnyének... És akkor már nincs is min vitatkoznunk, mert ha a fogalmak változnak, akkor nem lesz közös nevező sosem és elbeszélünk egymás mellett.

Egyébként ne hidd, hogy ez csak egy "keresztény hülyeség", maguk az ókori görögök is bírálták a politeizmust logikai alapon, tehát Xenophanes-szal is vitatkozhatsz.

2019. jún. 12. 16:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/26 A kérdező kommentje:

"Oké, definiálhatod a banánt is dinnyének..."

Ahogy a 35%-os is definiálhatja sültkrumplinak, attól még nem lesz igaz.

Ha nem tűnt fel, pont azon kezdődött a vita hogy bár az istenét mint valami egyedüli abszolútumként akarta definiálni, semmi nem létezik ami igazolná hogy ez egy helyes definíció egy istenről.

2019. jún. 12. 16:59
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!