Kezdőoldal » Otthon » Albérlet » Mit lehet kezdeni egy ordibáló...

Mit lehet kezdeni egy ordibáló szomszéddal?

Figyelt kérdés

3 hete költöztünk át a férjemmel egy másik albérletbe. Az első babánkat várjuk ezért is döntöttünk a költözés mellet. Nagyon lelkesek voltunk, mert egy olyan környékre tudtunk költözni ahová már nagyon régóta vágytunk. Minden szuper volt de az első hét után feltűnt, hogy a felettünk lakó úriembernek az a napi "szórakozása", hogy torka szakadtából üvöltözik. Ez változó, van amikor napi fél órát tölt ordibálással van, hogy óránként megtisztel minket a becses hangjával. Gondolkodtam már rajta, hogy felmegyek és megkérdezem minden rosszindulat nélkül, hogy jól van-e de aztán mindig arra jutottam, hogy lehet, hogy az csak olaj lenne a tűzre. Amúgy nem is érdekelne, hogy ordibál de a férjem 2 hetente éjszakás műszakban dolgozik és ilyenkor délután alszik, aludna. Tudom, hogy nappal van és a saját lakásában azt csinál amit akar de jól teszem ha jelzem ezt a mi lakásunk tulajának, hogy beszéljen vele(hátha ő ismeri)? Egyébként nem tudom, hogy albérlő vagy tulajdonos. Esetleg kérdezzek körbe a szomszédságban, hogy őket is zavarja vagy ezt is hagyjam meg a mi tulajunknak? Tudom, hogy elég rossz helyzetben vagyok, mert éppen félidős terhes vagyok és nálunk is fog sírni a pici. Nem vagyok egy ijedős típus de tényleg nem semmi amit leművel. Nagyon fura, mert ordibál aztán síri csend és akkor a semmiből újra kiabálás.

Valami tanács? Ez tipikus vagy megszoksz vagy megszöksz?


2023. márc. 28. 20:58
 1/10 anonim ***** válasza:
93%
Sajnállak titeket, fölém beköltöztek hatan, a másik lakásba nem tudom hányan, de putrisok, 5 perc csend nincs, legszívesebben kiirtanám mind.
2023. márc. 28. 21:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/10 anonim ***** válasza:
81%

Néma gyereknek az apja f_szát. Tartja a mondás.

Miért féltek ennyire felmenni és beszélni vele?

2023. márc. 28. 21:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/10 anonim ***** válasza:
100%

Természetesen jogos lenne ha felmennétek szólni, bár én első körben valamelyik szomszédot kérdezném meg, hogy mit tud az illetőről.

Viszont ha szóltok neki és jön a baba, az ő sírása miatt lehet visszavág majd nektek, hogy tőletek is jön a zaj.

Elég pocsék helyzet.

2023. márc. 28. 21:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/10 anonim ***** válasza:
100%

Ha egyedül èl, akkor valami problémás lehet.....

Kérdezd meg a szomszédokat mit tudnak róla.

2023. márc. 28. 21:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/10 anonim ***** válasza:
100%
De MIT ordít? Vagy nem használ szavakat, csak úgy üvölt? Mert akkor gondolom erős pszichés gondjai vannak, és nem fogja udvariasságból, józan belátással leküzdeni. Ha ideggyenge, és a tévével meg a leejtett kiskanállal ordibál - hát tulajdonképpen azon sem lehet segíteni. Ha a macskájával, ami felugrál a konyhapultra, akkor meg lehet szabadítani a macskájától (Mármint nem kinyírni, hanem elhozni tőle - ha neked kell macska az ordítás helyett. Gazdát úgysem találsz neki). Ha emberrel ordít (személyesen vagy telefonon), akkor lehet, hogy cikinek érzi ha szóltok, és visszafogja magát, de nem biztos. Én is a szomszédoknál érdeklődnék először.
2023. márc. 29. 06:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/10 A kérdező kommentje:

Nagyrészt káromkodik.

Leggyakoribbak: anyád pi..ja, azt a ku..va, nem hiszem el ba..meg. És hasonlók. Soha nem hallottam, hogy bárki is visszaszólt volna neki, a minap talán a nagy üvöltözés után egy gyereksírást.

Mivel tényleg nemrég költöztünk csak be nagyrészt a két oldalsó szomszéddal találkotunk de senki mással. Először abban sem voltam biztos, hogy a felelttünk lévő lakó az de aztán a nagy csattanásokból az is kiderült(volt akkora puffanás is, mintha egy gardróbot borítottak volna el de szerencsére ez nem jár mindig a kiabálással). Úgyhogy fogalmam sincs, hogy egyedül lakik-e, ezért fogok először a mi tulajunkkal beszélni és a szomszédokkal, mert szerintem ezt a mellettem lévőnek is simán hallania kell, hát még a csávó melletti szomszédnak. A "kedvencem" amikor elkezd hangosan röhögni aztán meg káromkodik egy sort. De amúgy meg tud normál hangerőn is kommunikálni, mert hallani ha beszél de nem lehet érteni és azért éjjel 2kor is csak beszél már nem ordít. Úgyhogy itt tényleg nem arról van szó, hogy nem hagyom élni a szomszédot csak mivel ilyenben nem volt még részem így tanácstalan is vagyok. Nem szeretnék álszent lenni, mert nálunk is jön a baba de tényleg ez ilyen horderejű hangoskodásnak számít majd, mert akkor hagyom a francba az egészet?!

2023. márc. 29. 08:33
 7/10 anonim ***** válasza:
14%

a babavárás érdekében várj a kérdezősködéssel...az emberek ebben az esetben(sem) nem őszinték, a másikra várnak, hogy szóljon. Te ne tedd. Ha itt akarsz lakni, akkor ne akarj szerezni egy haragost. Ez az ember viselkedés-zavaros(a legjobb esetben), nem lehet mit kezdeni vele...

Nagyon sok bánatot, félelmet okoz, talán a betegsége miatt(ebből eredően)ez a balhákeltés a lételeme...képzeld el, nagy pocakkal ordít veled, megüt, stb..a rendőrségre ne számíts...a férjed sem engesd, hogy szóljon, mert eleve vesztésre álltok..

A lakás tulaja biztosan nem fog szólni. Em tudhatod, ennek a dilisnek ki a barátja.


Szóval várj türelmesen.

Nálam ugyanez volt a szitu..kérdezem a szomszédját, őt nem zavarja? Azt volt pofája mondani, hogy nem hallotta még ordítani..

...tanultam az esetből.

2023. márc. 29. 09:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/10 anonim ***** válasza:
100%

Valószínűleg online játszik amikor meghal szarul áll káromkodik k*rva anyázik stb tör zúz amugy meg beszélget jó hangosan valószínű füles a fején nem is halja, valószínű azért is nevet fel néha mert ilyenkor többen játszanak, online a sok időeltolodás miatt éjszaka is simán. Szerintem felmehetsz nyugodtan megkérdezni, hogy mizu?! Vagy nem lehetne e kicsit halkabban. De ugye ez kb ilyen sakk matt helyzet mert rossz építésű házba azt is hallod h a szomszéd fingik azért nem normális hogy hallod, hogy beszél, meg ha elkapja a lelkesedés ugyse fog eszébe jutni, hogy jajj szomszéd.

A férjednek szerezzetek füldugót a babák meg minden mellet képesek aludni, ha meg rossz alvó síri csendbe se aludna.

2023. márc. 29. 12:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/10 anonim ***** válasza:
100%

Mostmár én is arra gondoltam, hogy játszik.

5-ös voltam.

2023. márc. 29. 13:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/10 A kérdező kommentje:

Nem gondolnám, hogy a babának ilyenekkel lenne majd problémája, mármint szeretnénk ahhoz szoktatni, hogy ne csak néma csendben tudjon elaludni. A babát csak azért hoztam fel, mert ő is egy zajforrás lesz majd a szomszéd számára.

Egyébként most, hogy mondtátok már nekem is egyre valószínűbb, hogy játszik. Mindegy a tulajtól megkérdezem, hogy mit lehet, kell róla tudni aztán szerintem felmegyek és normálisan megpróbálok vele beszélni, talán nem veszi támadásnak. Csak attól tartok, hogy rontok a helyzeten. Tényleg nem néma csendet kérek, nyilván nekünk kell alkalmazkodnunk a "felborult" műszak miatt csak ne ordítana. Még azt is felhoztam a férjemnek, hogy próbálja meg átkérni magát csak nappalos műszakba viszont kb 120 ezer forinttól esnénk el havonta és ezt gyerek mellett nem vállalná be. Melletünk kutya szokott ugazni, még azt sem hallani ennyire. Na mindegy, próba szerencse.

Köszönöm a válaszokat, tanácsokat!

2023. márc. 29. 14:26

További kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!