Kezdőoldal » Otthon » Albérlet » Szeretnék tanácsot kérni,...

Szeretnék tanácsot kérni, hogy mit tudok tenni ha lejárt a bérleti szerződés, volt megállapodás de a tulaj ennek ellenére verőemberekkel fenyeget gyerekeim előtt?

Figyelt kérdés
1 éve lakunk az albérletünkben 2 kiskorú gyermekkel, mivel még a kisebbik csak 1 éves, és sajnos albérlet mellett nem tudunk önerőre gyűjteni, úgy döntöttünk 1-2 évre elmegyünk otthonba lakni, hogy tudjunk spórolni. Ezt elmondtuk a tulajnak, valamint anyukám most akar felköltözni ide Pestre, a nagyfiam meg itt tanul egyetemen, úgy döntöttek, hogy most januártól ők bérlik majd tovább az ingatlant. November jött a tulaj az ingatlanközvetítővel és mondta a tulaj, hogy onnantól az ingatlanos intéz minden albérlettel kapcsolatos ügyet. Meg is beszéltük, hogy január 5-én megkötik anyuval majd a szerződést és ő fizeti meg a 2 havi kauciót. Mi december 31-ig lelaktuk a kauciót. Természetesen azt is megbeszéltük, hogy január végéig mi maradunk a lakásban, amíg be nem kerülünk az otthonba. Tehát a helyzet teljesen le lett tisztázva, megállapodtunk. Soha eddig nem maradtunk el sem lakbérrel, sem rezsivel.2014. december 31-én este 18 óra körül, előzetes telefon sem volt, megjelent a tulaj és közölte, hogy lejárt a bérleti szerződésünk. Én meg csak néztem és kérdeztem, hogy most ezt nem értem, megállapodtunk. Ki akar rakni a 2 gyerekkel. Ráadásul 6 verőlegényt hozott magával. A kislányom kifutott a folyosóra, apja utána, erre apa megkérdezte az emberektől hogy ők a verőlegények, erre azt mondta az egyik a 4,5 éves kislányom előtt, hogy levágja a fejét és akkor majd megtudja. Párom közölte, hogy kihívja a rendőrséget. Erre elmentek. Elmentem a rendőrségre és vetettem fel jegyzőkönyvet. Anyukám közölte, hogy ezek után nem hajlandó ettől a nőtől bérelni a lakást, aki így viselkedik. Én is félek és sajnos tényleg lejárt a szerződésünk, mit tudok tenni? Jelenleg még nincs hova mennünk.

2015. jan. 3. 10:37
1 2 3
 11/27 A kérdező kommentje:
Köszönöm, végre egy ember aki megérti a problémám. Mondtam azt is a tulajnak, hogy 1 havi bérleti díjat most oadadok neki hétfőn, de akkor még nem tudtam mi folyik kint a folyosón. Nem hiszem, hogy megbeszélni dolgokat verőemberekkel kell. Köszönöm a tanácsot. Hétfőn azért intézek valamit. Sajnos félek, ha nem vagyok itthon kirámolnak, mivel nemcsak a tulajnak van kulcsa a lakáshoz, de még a szomszédnak is.
2015. jan. 3. 12:07
 12/27 anonim ***** válasza:

Nincs meg a tulaj címe vagy telefonszáma? Jobb lenne mielőbb letárgyalni a dolgokat.

Esetleg elhívnád anyukádat, hogy lakjon ott, ameddig nem rendeződik a dolog, ne maradjon egész napra üresen a lakás.

2015. jan. 3. 12:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/27 anonim ***** válasza:
100%
Egy tulajdonos sem engedni hogy ingyen lakjanak a házában, itt valami bűzlik.
2015. jan. 3. 17:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/27 anonim ***** válasza:
69%

"""""""""Mondtam azt is a tulajnak, hogy 1 havi bérleti díjat most oadadok neki hétfőn, de akkor még nem tudtam mi folyik kint a folyosón"""""""""""


nem kell a pénze az olyan bérlőnek, aki nem tartja be a szabályokat, hanem költözzön ki. a bérlemény fizetése alap dolog, azért nem kell elmenni, hanem a határidő előtt, meg kell érkeznia a tulajdonoshoz.


nem odaadod, hanem kifizeted, amit elhasználtál


akinek elmaradása van, az húzzon el, nem kell a pénz, hanem húzzon a picába, a caros egy havi díjadat tedd ahová akarod, nem kell, hanem húzz el. nem akar senki tulaj minden hónapban izgulni, hogy a nincstelen bérlője fizet-e vagy se.

minden hónapban kifizeted és megköszönöd, hogy ott lakhatsz és vigyázol a berendezésre, mintha a sajátod lenne, ez a dolgod - ANYUKA és nem rendőrt hívni

2015. jan. 3. 18:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/27 anonim ***** válasza:
16%

be kéne zárni a börtönbe néhány 10.000 adóst, és ki kéne engedni a gyilkosokat, hogy legyen hely,


jobb hely lenne ez a hazug ország, mert mindenki tartaná a szavát

2015. jan. 3. 19:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/27 anonim ***** válasza:
33%

azért mert a gyilkos, csak egy embert ölt meg, te meg az egész országot a bizalmatlanság mocsarába döntöd



megmondom neked, mennyit kéne fizetni:


-ki kell fizetni 2 havi kauciót

-ki kell fizetni 1 havi bérleményt előre

- ki kell fizetni a verőlegények munkadíját


ezek után be kell pucsítanod a tulajnak, hogy bocsásson meg és meg kell igérned, hogy soha nem fog ilyen történni, ráadásnak fel kell ajánlanod, hogy szétteszed a lábadat nekio

2015. jan. 3. 19:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/27 anonim ***** válasza:
85%
Szerintem kérdező mindenki megérti a problémádat, nem csak az, aki azt javasolja, "úgyse tudnak kirakni, pláne gyerekekkel, maradj nyugodtan akár évekig". Ez mondjuk egy hatalmas tévedés!!!! Neked december harminceggyel lejárt a szerződésed, lelaktad a kauciót, így már 3 napja jogtalanul tartózkodsz az ingatlanban, ingyen. Keress másik bérleményt és fizesd ki, vagy fáradjatok az otthonba amiről írtál. Ugye te se gondolod, hogy bérleti díj és kaució nélkül sokáig lehet eléldegélni más birtokán??? A szóbeli szerződés pedig tudod mennyit ér.... egyik ember ezt állítja, másik szintén tanúval, azt...
2015. jan. 3. 20:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/27 anonim ***** válasza:
100%
Nem ismervén azokat a részleteket amiket kihagytál,csak azt tudom feltételezni,hogy valami biztos történt.Mindkét félnek az az érdeke,hogy rendben legyenek a dolgok.A tulaj elvárja(jogosan),hogy rendesen,időben fizess.És az ingatlant rendeltetésszerűen használd.Valószinűleg nem minden ok nélkűl gondolta meg magát.Arról nem a tulajdonos tehet,hogy hány gyereked van,ill.milyen problémáid vannak.Valószinűleg neki is megvannak a saját gondjai,amik téged sem érdekelnek.Felnőtt ember létedre mástól vársz megoldást? Keress másik albérletet.Mindenért fizetni kell.
2015. jan. 4. 07:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/27 anonim ***** válasza:
48%

17.

Te se tudod értelmezni ott fent a zöld alapon lévő leírást, mint fölötted az az értelmi fogyatékos? (Aki esetleg a szóban forgó tulaj, a szövege alapján.)

Nem akart soha ingyen ott lakni a kérdező, december 31-ig megfizette a bérleti díjat (megbeszélés alapján a kaucióból levonva), január 1-től meg az anyja bérelte volna tovább a lakást, amiről 5-én írták volna meg a szerződést, és fizették volna ki a kauciót. Ő az anyja helyett lakott volna ott még egy darabig, szintén megállapodás alapján.


Igaz, hogy ez szóbeli megállapodás volt, amit nem könnyű bizonyítani, de a leírás alapján vannak tanúk, és a magyar polgári jog a szóbeli megállapodást az írásbelivel egyenértékűnek ismeri el.


Tehát nem jogtalanul tartózkodik ott, hanem megállapodás alapján.


Azt meg nem javasoltam neki, hogy lakjon ott évekig (ezt sem sikerült értelmezned), hanem hogy ha máshogy nem tudja megoldani, maradjon hó végéig, mert a törvény őt védi mint jóhiszemű felet.

Lehet, hogy voltak olyan dolgok is, amit a kérdező kifelejtett, mert rá voltak terhelőek, de ha a tulajdonosnak ezzel problémái voltak, akkor korábban kellett volna ezt jeleznie. Azonnali hatállyal nem lehet senkit kirakni a lakásból.

2015. jan. 4. 07:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/27 anonim ***** válasza:
52%

Ja, és amiről elfelejtkeztem:

Fel lett mondva írásban az eredeti szerződés? Le lett írva, hogy kiköltöztök 31-én?

Mert ha nem, akkor a szerződés tovább él, tehát papír alapon is le van fixálva az ottlakás.

Hogy most nincs még kifizetve erre a pár napra a lakbér, az meg nem jelent semmit a lakáshasználat szempontjából. A tulajnak először is írásban fel kell szólítani téged a fizetésre, és csak ha nem fizetsz, utána mondhat fel neked, de mindenre vannak meghatározott időtávok.

2015. jan. 4. 09:33
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!