Kezdőoldal » Otthon » Egyéb kérdések » Szerintetek jogos, hogy...

Szerintetek jogos, hogy kiakadtam?

Figyelt kérdés

Párommal egy éve élünk együtt saját lakásban. Mindent közösen fizetünk (rezsi, kaja stb). Az e-bankos utalásokat Ő szokta intézni, tehát a csekkeket is.

Nyáron derült ki, hogy fél évig nem volt fizetve az áram, mert nem küldtek számlát, és nekünk kellett volna jelentgetni. Így egy 60 000 Ft-os számlát kellett egybe kifizetni. (Én ekkor már hónapok óta mondogattam páromnak, hogy nem emlékszem, hogy jött volna a számla..)


Mindegy. Ezt kifizettük. Nem csináltam ügyet belőle, mert én sem figyeltem alaposabban. Ezek után kiderült, hogy a vizet sem időre fizeti be és már érkezett egy felszólítás, hogy fizessük be.(Bár befizette, csak nem határidőig.)


Megbeszéltük, (mert nagyon összevesztünk emiatt ezelőtt hónapban), hogy időre, minden hónapban akkor befizeti a csekkeket, mivel félek, hogy a későbbi befizetés miatt valamelyik szolgáltató majd kamatot számol fel.


Erre egy hete kiderült, hogy megint 3 hónapja nem fizetjük a villanyt.


Szerinte feleslegesen ezen problémáznom, és szerinte én reagálom túl a dolgot. Szerintetek?


Én úgy érzem felelőtlenül kezeli ezt a dolgot, azon gondolkodom, hogy át kéne vennem tőle ezeket az ügyeket.

Csak férfiként Neki ez nem biztos, hogy tetszene.



2012. febr. 12. 10:50
 1/7 anonim ***** válasza:

Szerintem vedd át tőle ezt a dolgot, mert látszik, hogy ő nagyon hanyag ezen a téren.

Általában egyébként nem a férfiak intézik a csekkek befizetését, ez tévhit. Tág ismeretségi körömben mindenhol a feleség/barátnő intézi az ilyet.

2012. febr. 12. 10:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 anonim ***** válasza:
Én a helyedben átgondolnám, hogy egyátalán akarok-e tőle valamit. Hazudik neked, nem tart be határidőket. Összességében nem számíthatsz rá.
2012. febr. 12. 11:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/7 anonim ***** válasza:

Elsővel egyetértek, azzal a különbséggel, hogy nálunk is a férjem intézi a befizetéseket.

Neked egyébként nőként hogy tetszene, ha kikapcsolják a villanyt?!


Ha kaptok csekket, kiteszitek egy helyre, ahol látod te is ő is, hogy mit mikor kell befizetni.

Esetleg feladjátok postán, és egy helyen gyűjtitek, mi lett befizetve, így látod te is, mi hiányzik.


Férfiként az se fog neki tetszeni, ha ellenőrizgeted. :D


Női módra kell megközelíteni.

"Tudom, hogy most sokat dolgozol, összejöttek a dolgaid, fáradt vagy stb, stb, ezért maradtak el a csekkek. Arra gondoltam, hogy ezt a terhet levenném a válladról, és akkor több időd jutna másra, nem lennél úgy behavazva.

Ha jó így neked...".


:D

2012. febr. 12. 11:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/7 anonim ***** válasza:
Mostatól legyen egy kis háztartási füzetetek, amibe érkeztessétek a beérkezett csekkeket /napra pontosan/ és azt is ugyanígy, amikor azokat feladtátok. Én átvenném tőle az ügyintézést, mert ő nem megbízható. Nagyon megszívhatjátok, ha ez így folytatódik.
2012. febr. 12. 11:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/7 anonim válasza:
Nálunk én intézem a pénzügyeket ez női dolog általában csekkeket feladni
2012. febr. 12. 11:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/7 anonim ***** válasza:

Talán gyűjtsétek egy helyen a csekkeket, és amikor valamelyikőtök megy a posta irányába, az fogja a megérkezett csekkeket, és viszi magával befizetni.

Persze a párod nem fogja vinni magával a leírtak alapján, de ahogy már írták, legalább nem direktben veszed át tőle ezt a feladatot. Így valóban előadhatod úgy,hogy még te akarod megkönnyíteni az ő helyzetét, hogy ne csak neki kelljen a fejében tartania ezt is.

Vagy a másik lehetőség, hogy csoportos díjbeszedéssel fizetitek ezután. Ez esetben tuti be lesznek fizetve. És ráadásul nincs is díja.

2012. febr. 12. 12:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/7 anonim ***** válasza:

Ez tényleg női dolog? :) Nálunk többnyire a férjem szokta befizetni a csekkeket, de van, hogy én intézem el.. :)


Ha a párod ennyire halogatja a befizetést, akkor vedd át kicsit az irányítást. Szerintem is legyenek elöl a csekkek, látható helyen (mi néha kimágnesezzük a hűtőre) így mindig szem előtt lesz, és mindig a fejetekben lesz, ha odapillantotok, hogy hoppá a csekkeket be kell fizetni.

Figyelmeztesd többször, persze kedvesen.

2012. febr. 12. 15:29
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!