Kezdőoldal » Otthon » Egyéb kérdések » Használt ház szavatossági jog?

Használt ház szavatossági jog?

Figyelt kérdés
2016 augusztusában házat kezdtünk nézni. Találtunk is neten egyet ami első ránézésre megtetszett. Sajnos nem volt időnk sokáig nézelődni. Hívtam a hirdetőt, mint kiderült a tulaj felesége volt. Megegyeztünk egy időpontban, hogy mikor nézhetjük meg. Jöttünk és a tulaj anyukája mutatta meg. Alaposan körbe jártuk és minden létező kérdést felettünk. Pár nappal később beszéltem a tulaj feleségével, hogy találkozzunk és beszéljük meg a részleteket, meg vesszük. Akkor hajlandó volt a tulaj is ott lenni, de végig a felesége beszélt, a tulaj csak a telefonján játszott. Az ügyvédhez egyedül jött, de nem mondott semmit csak amit nagyon muszáj volt. Most 2,5 évvel később jutottunk el odáig, hogy akkor felújítás szőnyeg csere (amit mi hoztunk elég régi már), és észre vettük, hogy minden bútor alatt áll a víz és penészes a gyerekeink ágya és a szekrények is. Rettenetesen nagy a talajvíz, ha kihúzunk egy oszlopot vagy bármit a földből tocsog benne a víz. Többször kérdeztük, hogy ázik e a ház. Természetesen nem volt a válasz. Mindent dokumentáltunk és el küldtük az eladónak Facebook-on, hogy élünk a szavatossági jogunkkal. Erre annyi választ kaptam, hogy ez nem rejtett hiba, amíg ő itt élt nem volt ilyen gond. Rá fogta a szélsőséges időjárási viszonyokra és a rossz esővíz elvezetésre, és le is tiltott. (mielőtt meg vettük 4 évig nem lakott bent senki). Kedden ügyvédhez megyünk. Van aki végig vitt ilyen ügyet? Tapasztalatok érdekelnének
2019. jún. 22. 20:48
1 2
 1/14 anonim ***** válasza:
50%
Magánszemélyek között is létezik szavatosság, amelynek törvény által meghatározott időtartama 1 év. 2,5 év után nem tudom, mire számítasz.
2019. jún. 22. 20:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/14 A kérdező kommentje:
5 év a szavatossági idő használt háznál
2019. jún. 22. 20:56
 3/14 anonim ***** válasza:
Jogos, megnéztem. De még mindig kérdés, hogy vevői oldalról meg volt-e a kellő körültekintés, hogy 2,5 évig nem tűnt fel egy ilyen jellegű probléma. Sok sikert a pereskedéshez, nem lesz egyszerű menet!
2019. jún. 22. 21:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/14 anonim ***** válasza:

Igen, 5 év.

Az árat a mondott/mutatott állapotra állapítottátok meg, ha a ház annál rosszabb állapotban van valójában, akkor aktuális a szavatosság érvényesítése.

De én se tudok ilyen témában ügyvédet.

2019. jún. 22. 21:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/14 A kérdező kommentje:
Volt értékbecslés, kérdezte az eladót a vizesedés miatt, mert látott egy sötétebb foltot. Rá fogta az eladó, hogy csak egy régi folt. 3 millióért vettük és 3,4-re értékelte.
2019. jún. 22. 21:34
 6/14 anonim ***** válasza:

Nem volt vízszag, penészszag?

Mondta, hogy szigetelve van a ház alulról? Ez szerepel a szerződésben is?

2019. jún. 22. 21:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/14 A kérdező kommentje:
Az ablakok tárva nyitva voltak. Nem mondott semmit és a szerződésben sincs semmi ilyen
2019. jún. 22. 21:50
 8/14 A kérdező kommentje:
Az anyukája mondta, hogy szigetelve van az alap. De a szerződésben nincs ilyen
2019. jún. 22. 21:51
 9/14 anonim ***** válasza:

Nyitott ablaknál is lehet érezni azt!

Akkor így jártatok, nem érdekelt titeket a ház állapota tulajdonképpen, nem gyűjtöttétek be a szükséges információkat és bizonyítékokat.

2019. jún. 22. 21:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/14 A kérdező kommentje:
Alaposan meg lett nézve. Volt velünk festő szakember aki maga a férjem és egy kőműves aki a legjobb barátunk. Mindent át néztünk de nem volt semmi probléma. Az értékbecslésnél villanyszerelő is jelen volt és a becslés alatt át nézte a hálózatot. Azzal se volt gond. Szóval itt nem az a baj, hogy mi nem néztük meg rendesen. Akkor 2 lányunk volt és terhes voltam a fiammal. Senki nem akarja a gyerekeit egy rossz, egészségre ártalmas házba vinni.
2019. jún. 22. 22:02
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!