Kezdőoldal » Otthon » Építkezés » Sorra épülnek az új családi...

Sorra épülnek az új családi házak a környéken. Miből/honnan van az embereknek ennyi pénzük?

Figyelt kérdés

Mi egy kisebb használt házat vettünk, kicsike kerttel, azt újítottuk fel. De nagyon szeretnék egyszer egy újban élni, amit a mi igényeink szerint alakítottunk ki. A környékünkön sorra épülnek a csok-os házak, pedig a telkek horror áron vannak. Hogy lehet összeszedni több tízmilliót, ami egy saját ház felépítéséhez kell?

Mi ha felvennénk a csokot, akkor sem tudnánk felépíteni, mert annyira magasak az árak. Ronda dolog, de néha úgy tudom irigyelni azt, akinek ez nem probléma. És lehet, hogy mire a gyerekeim nagyok lesznek, nekünk is összejön, de mit kezdjek a nagy kerttel, házzal, ha addigra kirepülnek.


2017. máj. 13. 13:33
1 2 3
 11/29 anonim ***** válasza:
58%
Kevés ember építkezik úgy hogy a semmiről indul, jól keres, aztán egyszercsak előkap 40-50millió spórolt pénzt és építkezik. Mi is építkezünk, Pest megyében, kb ilyen költségvetésből, de ebben benne van 3 családi kb egész életének munkája. 2 örökség, két irányú családi támogatás, plusz a mi 15 évig spórolt pénzünk, csok, fundamenta, minden szar. De hitel nincs. És ha kész vagyunk, már most fizetem a gyerekek fundamentáját, hogy egyetemista korukra összejöjjön, hogy ne a nulláról induljanan, ne essenek hitelcsapdákba. Ők is fognak örökölni, talán majd ők is építkezhetnek abból. (az unoka örököl)
2017. máj. 14. 10:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/29 A kérdező kommentje:
Igen, orokseg, csaladi tamogatas.. Fundamentat amugy nem csak lakascelta lehet? Mi is probalunk a gyerekeknek felre tenni, de mi van, ha kulfoldre akar menni?
2017. máj. 14. 13:54
 13/29 anonim ***** válasza:
74%
Mi lenne? Nem fog elszublimálni az ingatlan. Attól még a befektetésed meglesz.
2017. máj. 14. 16:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/29 anonim ***** válasza:

12: Ha mindig lecseréled az ingatlanodat olyanra, amilyenre szükséged van, és ezáltal nem folyatod el a pénzt nem használt ingatlanrészek fenntartására, felfűtésére, felújítására, adójára, stb., és a létszám nem duplázódik generációnként, akkor mindig oda mozognak a családi ingatlan négyzetméterek, ahol ember van, és a lakhatási életszínvonal nem csökken.

Én azt nem tudom megérteni, amikor kirepülnek a gyerekek, esetleg az egyik szülő meg is hal, meghaladja az özvegy erejét és pénztárcáját a ház/lakás fenntartása, gondozása, a gyerekeknek nincs hol lakni a másik városban, fizetik a drága albérleteket, majd belerokkannak, de ott a nagy ház a szülő és nagyszülő alatt, ami meg eszi a pénzt...

Nekünk eddig mindig sikerült úgy ingatlant váltani, hogy még anyagilag is gyarapodtunk, nemhogy az élethelyzethez jobban illőre tettünk szert.

2017. máj. 15. 05:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/29 anonim ***** válasza:

Másképp is mondom, hogy biztosan érthető legyen:

Az emberek rengeteg pénzt dobnak ki az ablakon azzal, hogy fenntartanak olyan ingatlanokat/járműveket, amikre nincsen szükségük. Egyszerűen sokszor luxusdolgokat tartanak SZÜKSÉGESnek. Egy milliomos sosem tenne ilyet, sőt, pont e gondolkodása miatt vált milliomossá.

Pl. szeretném tudni, mi az, ami megér egy családnak 60 milliót egy Pest megyei családi házban. Röhej.

Vagy mekkora az egyáltalán, mert nagyon gyanús, hogy ott fejenként legalább 80-100 nm jut, ami meg messze luxus kategória, egyáltalán nem lehet úgy meghatározni, hogy szükséglet.

2017. máj. 15. 05:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/29 anonim ***** válasza:
63%

"szeretném tudni, mi az, ami megér egy családnak 60 milliót egy Pest megyei családi házban. Röhej."


Erre könnyen tudok válaszolni. Ha csendes vidéki, erdőközeli, esetleg vízközeli, nem túl régi (10éven belül épült) családi házat akarsz, ahonnan a főváros perceken belül elérhető, akkor az bizony 60M+ lesz. Egyszerűen ennyire árazza be a piac. Mert kifizetik az emberek a pénzt érte, mert megéri nekik. Már maguk a telkek is 30M körül vannak. Csak a pozíció, hogy pl Üröm, Nagykovácsi vagy Solymáron lakhatsz. És ehhez már tartoznak a jó iskolák, hogy nincs bűnözés, nincs cigány, stbststb. HA egy ilyen helyen felépítesz egy közepes 150-200-as családi házat, az bizony 60M-nál kezdődik.

2017. máj. 15. 09:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/29 anonim ***** válasza:

16: De hát ennek a feléért, vagy akár negyedéért, ötödéért is kapsz Budapesten is 1-2 generációs családi házat! Tehát értékesebbet fele-ötöde annyiért.

Ezért nem értem, mit tud az a ház Pesten kívül, amit Pesten belül nem tud.:)

2017. máj. 15. 09:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/29 anonim ***** válasza:
A 150-200-as, az négyzetmétert jelent? Ez meg a másik. Minek egy 2-4 fős családnak 200 nm??? Ez bőven luxus, nem szükséglet.
2017. máj. 15. 09:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/29 anonim ***** válasza:
61%
linkeld már be azt a családi házat budapesten belül 12-15M forintért azt a házat, amilyet leírtam. még a lebontandók is többe vannak a leglepusztultabb környéken.
2017. máj. 15. 09:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/29 anonim ***** válasza:

19: Itt egy 27 milliós elsőnek:

[link]

2017. máj. 15. 09:33
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!