Kezdőoldal » Politika » Egyéb kérdések » Volt Hitlernek érettségije?

Volt Hitlernek érettségije?

Figyelt kérdés

Olyan adatot találok róla, hogy először bukott középiskola első osztályában, majd másodszorra átment, aztán a második osztályban már otthagyta az iskolát, mert nem érdekelte őt a tanulás.

Ez mennyire reális? Hogy tudtak később doktorátussal rendelkező emberek isteníteni olyasvalakit, akinek még érettségije sincs? Ha jól tudom, például Goebbels is dr. volt.



2019. okt. 9. 09:17
 1/10 anonim ***** válasza:
90%

Nem mindig minden az iskolai végzettség.


Persze ennek a hangoztatását nem szabad túlzásba vinni, mert az alul iskolázott unintelligens emberek ebből azt szűrik le, hogy ők valami meg nem értett zsenik.

2019. okt. 9. 09:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/10 anonim ***** válasza:
50%
Úgy tudom, volt, hiszem felvételizett egyetemre, tehát lennie kellett "érettségijének". Amúgy nagyon intelligens volt, verbális, szónoki képességei, elképzelései alapján. Goebbels is, és a legtöbb nemzetiszocialista politikus is. A Végső Megoldást is csupa diplomás ember döntötte el. (Egyébként semmivel sem rosszabbak, mint pl. azok, akik ma felszámolják a saját népüket a bevándorlókkal.)
2019. okt. 9. 09:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/10 anonim ***** válasza:
Kellett lennie. De egyébként az istenítés nem ezen múlik. Ha belegondolsz,fontosabb a kisugárzás, a,szuggesztíváló képességek. Hiszen ő maga sem volt az árjaság mintapéldája külsőleg de valahogy nem kérdőjelezték meg, hogy milyen alapon mond ilyet amikor ő maga se felel meg ennek a kitételnek. Az emberek szépen torzítanak magukban, ha szükség van rá/ manipulálhatóak stb.
2019. okt. 9. 10:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/10 anonim ***** válasza:
6%
#3, 9:56 - mondjál már példát hol vannak a felszámolások? Forrást kérek. Az, hogy volt néhány késelés/ lövöldözés remélem nem azonosítod a kisebbségi csoportok szervezett irtásával. Neked tényleg elmentek otthonról?
2019. okt. 9. 10:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/10 A kérdező kommentje:

"Úgy tudom, volt, hiszem felvételizett egyetemre, tehát lennie kellett "érettségijének"."


Én pedig úgy tudom, hogy éppen az érettségi hiánya miatt nem vették fel a Képzőművészeti Akadémiára Bécsben.

2019. okt. 9. 10:40
 6/10 anonim ***** válasza:
Akkor lehet, hogy nem volt neki. De az akadémiára azért nem vették fel, mert nem felelt meg a felvételi követelményeknek, nem tartották elég tehetségesnek. Nem az érettségi hiánya miatt az biztos. Akkor minek próbálkozott volna vele kétszer is?
2019. okt. 9. 10:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/10 anonim ***** válasza:

#1-nek:


Gyakorolj egy kis ökritikát!

Idézlek:


"Nem mindig minden az iskolai végzettség."

Kontra:

"alul iskolázott unintelligens emberek"


Szólj, ha eldöntötted. XD

2019. okt. 9. 11:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/10 anonim ***** válasza:

Hitler elhanyagolta az iskolát, elverte az örökségét, de ettől még lehettek (és voltak) kiváló képességei. Egy ilyen karizmatikus vezető, szónok csak intelligens lehet.

4, ha egy népet keveredéssel megszüntetünk, az is nagy bűn. 3-400 millió emberről van szó.

2019. okt. 9. 13:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/10 anonim ***** válasza:

Járt reálgimnáziumba, de azt nem tudom, hogy elvégezte-e. Elképzelhető, hogy nem: 14 éves korában meghalt az apja, így csak a hagyatékból és az árvasegélyből éltek. A középfokú oktatás meg sok helyen fizetős volt ebben a korban, így nem biztos, hogy be is tudta fejezni az iskolát.

Hozzáteszem: ekkor még teljesen más értékkel bírt egy érettségi, mint ma.

2019. okt. 9. 14:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/10 anonim ***** válasza:
Ez hogy került ide, 9:17-kor írtad
2019. okt. 9. 15:11
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!