Kezdőoldal » Politika » Egyéb kérdések » Minek köszönhető az, hogy a...

Minek köszönhető az, hogy a Nyugati kultúrában, ami eleinte ugyanolyan alapokra támaszkodott, mint a többi, teljesen más értékrendszer lett a domináns, és ennyire fontos lett a tudományos világnézet?

Figyelt kérdés

A nyugatit kivéve a világ összes kultúrájában a közösség fontosabb, mint az egyén, és a vallásos gondolkodás, és az újítás helyett az ősök tanainak tisztelete volt fontosabb, mint a megfigyelésen és újításon alapuló tudomány.


Eleinte a Nyugati-kultúra is ilyen volt, hiszen az ókori zsidók kultúrája eléggé kollektivista volt, már ammenyire az Óvszövetségből ismerjük, az ókori Rómában fejlett volt a technika és az államszervezés, de egy indiaihoz hasonló "kasztrendszer" uralkodott a társadalomban.

A pogány európai népek kultúra nagyon hasonlított más hasonló szinten élő népek kultúrájára (ősmagyarok, indiánok), a középkori keresztény Európa meg gyakorlatilag egy primtív verziója volt Pol Pot és a Vörös Khmerek uralmának, kivéve persze a városiasodás.


Ebből az elnyomó, kollektivista, anti-individualista rendszerből, ami szinte ugyanolyan volt, mint az összes korabeli kultúra a bolygón, hogyan tudott egy ennyire más kultúra születni, ahol ilyen fontos az önmegvalósítás, a logikus gondolkodás, az általános emberi jogok és a tudomány tisztelete?


2010. dec. 23. 20:17
1 2
 1/12 anonim ***** válasza:

sok szerencsés véletlen kellett hozzá, hogy így alakuljon. azért voltak bukkanók, becsúszott például egy náci németország nem is olyan régen, több mint 100 évvel a francia forradalom után.

aztán az egész szovjetúnió sem az emberségről, és a logikus gondolkodásról volt híres, önmegvalósításról is csak akkor, ha a törtető pártembereket nézzük.


most viszonylag nyugalom van, tehát még mindig jobban állunk, mint eddig bármikor, de csak gyújts meg egy füves cigit, aztán elő tud bújni ebből a kultúrából is az inkvizítor. :)

2010. dec. 23. 20:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/12 anonim ***** válasza:

Sikerült is lejtőre tenni a nyugati kultúrát, amint eluralkodott az idividuum istenítése. Mára láthatóa imerült, és hanyatlásnak indult.

Az a lényeg, hogy az emberek azért élnek társadalomban, közösségben, mert közösségként bizonyos problémákat könnyebb megoldani, mint az egyes embernek. Hasonlóan az emberi testhez, amely az által működik, hogy minden sejt együttműködik a "KÖZÖSSÉG", az EGÉSZség érdekében.

Persze a szervezetben is vannak időnként olyan sejtek, amelyek nem kívánnak együttműködni, hanem "individuumok" ezeket hívják rákos sejteknek.

A liberalizmus tehát a társadalom rákja.

Még ezzel együtt sem mutatkozik a probléma addig amíg olyan probléma nem merül fel, amely igényelné a széles társadalmi összefogást. Addig a pontig a szabadság, és az önmegvalósítás hasznos.

Amikor azonban súlyos társadalmi kihívások jelentkeznek, mint napjainkban, akkor szinte azonnal megmutatkoznak a "liberalizmus" árnyoldalai.

2010. dec. 23. 21:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/12 hollófernyiges ***** válasza:
Kedves Helmet, ugye tudod, hogy Kossuth, Deák, Tisza István mind liberálisnak mondták magukat :)
2010. dec. 23. 21:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/12 anonim ***** válasza:

Így van. Tisztelem is őket érte, mert ők a liberalizmus egy valóban tiszta, és a maga korában szükséges irányvonalát képviselték. Ugyanis Magyarországot elnyomó hatalmi érdek ellen politizáltak.

Jelenleg azonban a civiliált világ ellensége a "neoliberalizmus", amely a szabadság helyett a korlátlan szabadosságot, hirdetve megsemmisíti a szerves társadalom alapjait.

Ez a fajta "neoliberális" vilákép nagyon messzire került már a Deák Ferenc féle alapgondolattól. Szerintem régi nagyjaink forognának a sírjukba, ha látnák azt, amit ma liberalizmus, vagy demokrácia címszó alatt művelnek...

2010. dec. 23. 23:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/12 anonim ***** válasza:

"A nyugatit kivéve a világ összes kultúrájában a közösség fontosabb, mint az egyén, és a vallásos gondolkodás, és az újítás helyett az ősök tanainak tisztelete volt fontosabb, mint a megfigyelésen és újításon alapuló tudomány."

Ezt nem értem, hogy hoztad össze. A nyugati kultúrában is meg van a kollektivizmus bizonyos mértékig, annyi - szerintem - a különbség, hogy itt nem kötelező és nem elvárt a kollektív viselkedés, mint másutt.



"Ebből az elnyomó, kollektivista, anti-individualista rendszerből, ami szinte ugyanolyan volt, mint az összes korabeli kultúra a bolygón, hogyan tudott egy ennyire más kultúra születni, ahol ilyen fontos az önmegvalósítás, a logikus gondolkodás, az általános emberi jogok és a tudomány tisztelete?"

Ez csak az én véleményem: szerintem úgy, hogy mindenhonnan a lehető legjobb módszereket vették át és nem ragaszkodtak görcsösen a megszokott dolgokhoz csak azért mert az a kultúra része. A római birodalom is sok mindent vett ár más népektől.


"Sikerült is lejtőre tenni a nyugati kultúrát, amint eluralkodott az idividuum istenítése. Mára láthatóa imerült, és hanyatlásnak indult."

Ez szerintem hülyeség. Elég régóta a nyugat a meghatározó a világban. Azt senki ne gondolja, hogy egy kultúrkör dominanciája örök! Minden kultúra "elfárad" egyszer és akkor a helyét egy másik "frissebb" veszi át. Ez a dolgok rendje. Vagy te hogy gondolod, a nyugati kultúra fölényének az univerzum végéig fenn kell maradnia?

2010. dec. 24. 00:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/12 anonim ***** válasza:

hát pedig az a kultúra ahol az egyén fontosabb előbb utóbb mind összeomlik

vagy szimplán kihal

2010. dec. 24. 01:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/12 anonim ***** válasza:
Érdekes módon pont így halt ki a közösségi kultúra is, szóval le leht állni a közösség istenítéséve (aki közösséghívő az általában tekintélyelvű, birka természetű ember) Ehhez pedig nem feltétlenül kell liberálisnak lenni, hogy valaki így vélekedjen :D
2010. dec. 24. 02:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/12 anonim ***** válasza:

"Ebből az elnyomó, kollektivista, anti-individualista rendszerből, ami szinte ugyanolyan volt, mint az összes korabeli kultúra a bolygón, hogyan tudott egy ennyire más kultúra születni, ahol ilyen fontos az önmegvalósítás, a logikus gondolkodás, az általános emberi jogok és a tudomány tisztelete?"


erre magad adtad meg a választ! egyszer minden véget ér...

2010. dec. 24. 02:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/12 anonim ***** válasza:
Ja és más egy európai közösség és más mondjuk egy törzsi közösség
2010. dec. 24. 02:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/12 anonim ***** válasza:

"A liberalizmus tehát a társadalom rákja."

jézusom kösd már fel magad légy szíves.


Nem tudom, szerencsétlenek a hagyományok tiszteletét olyan túlzásba viszik hogy az már inkább a hagyományokhoz való beteges ragaszkodás, nem nyitottak az emberek a változásra, befogadóképtelenek az újra, és képtelenek a továbblépésre. Aki pedig nem ilyen, azt antiszociális lázadónak bélyegzik, ezért ezek az emberek is inkább itt hagyják a francba ezt a nyomort és elhúznak nyugatra, ahol nem fognak ujjal mutogatni rájuk és kiközösíteni őket azért amilyenek, bármilyenek is legyenek. Tehát az újító hajlamú úgymond "lázadókat" elüldözi innen a nép és továbbra sem áll semmi az elnyomó kollektivista rendszer útjába. Ördögi kör, jó lenne kilépni belőle de ki tudja sikerülhet-e.

2010. dec. 24. 05:15
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!