Kezdőoldal » Politika » Hadsereg, hadvezetés » A kiváló katonák, valójában...

A kiváló katonák, valójában szörnyetegek?

Figyelt kérdés

Minap láttam egy dokumentumfilmet a NGC-en amely a háorú és a katonák lélektanával foglalkozott, de igazából ez a kérdés bennem is régen felvetődött. Azok akik képesek agyonlőni embereket, késsel, szuronnyal szemtől szembe kiforgatni a beleiket és ezt teszik eszerszer egymás után, majd emiatt kitüntetik őket és még többször tehetik ugyanazt az embertelenséget, amit mi közemberek az 'állati' jelzővel illetünk, azok nem egy normális elmével rendelkező emberek lennének?


Hiszen, ha ugyanezeket békeidőben teszik meg, azokra azt mondjuk rémek, tömeggyilkosok, pszichopaták és rájuk életrfogytiglan vagy fegyház jár, míg háborúban kitüntetés és magasabb pozíció. Korábban olvastam is, hogy a bilág számos elit katonai, rendőri osztagai (SWAT,szpecnyaz,ranger) a TEK-et nem sorolnám ide, mert ők még éles bevetésen nem voltak, legalább azonos erővel szemben, csak pizsis magányos bűnözőket kapdosnak el, de hogy azok akik ezeket az ELIT kommandókat vezetik, azokról a kollegáik és a feletteseik akik kinevezték tudják, hogy egy szörnyeteg. Most nem ragozom a negatív jelzőket, de hogy ezek az emberek, ha nem az erőszakvédelmi szervezetbe jeletkeztek volna elvetemült bűnözők lettek volna.


Ez mennyire állja meg a helyét? Mennyire tud erről a társadalom ?



2016. szept. 28. 18:11
1 2
 1/18 Gugu Gabor ***** válasza:
45%
Másrészről ez is csak egy munka.
2016. szept. 28. 18:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/18 anonim ***** válasza:
84%

Ez egy halivúdi baromság, hogy a kiváló katonák vérszomjas vadállatok, egyik kezükben rocket launcher, másikban machinegun, és amerre járnak, üvöltve szétlőnek mindent.


Akarsz látni kitűnő katonákat? Adolf Galland, Gustav von Mannerheim, Douglas Bader, Hans-Ulrich Rudel, Módel, Heinrici, Joachim Peiper, "Panzermeyer" és így tovább. Na ők valóban kiválóak és legendásak voltak, és egyikük se volt mészáros vadállat. Jellemzően az ostoba agyatlan katonák a rosszak, lásd pl. Sztálin bátyó.

2016. szept. 28. 18:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/18 anonim ***** válasza:
100%

https://www.youtube.com/watch?v=zViyZGmBhvs


Ezt a videót nézd meg, ha tudsz angolul. Remekül körüljárja a témát.

2016. szept. 28. 19:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/18 anonim ***** válasza:
97%

Nehéz tapasztalat nélkül megmondani, de nagyon érdekes téma. Olvass háborús memoárokat ha rálátást akarsz a dologra.


Biztosan észreveszed majd hogy nincs "általános igazság" ami minden emberre igaz.

2016. szept. 28. 19:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/18 anonim ***** válasza:
59%

Rendőr vagy tűzoltó lehet valaki hivatástudatból, de aki kényszer nélkül harcoló katonának áll annak valószínűleg kórosan magas a tesztoszteron szintje vagy más pszichiátriai defektusban szenved.


Természetesen a műszaki alakulatok, híradósok... más lapra tartoznak.

A kedvenc fegyvernemem pedig a katonazenekar, azok kétségkívül csodálatosak.

2016. szept. 28. 19:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/18 anonim ***** válasza:
87%
Aki nem védi meg azt, amije van, attól elveszik mindenét... Ez mindig is így volt és így is lesz. A törvények, a civil élet szabályai humánus szabályai csak azért működhetnek, mert a hatalom (ezáltal az erőszak lehetősége) fenntartja őket.
2016. szept. 28. 20:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/18 anonim ***** válasza:
71%
A háborúban azért ölsz, hogy ne téged öljenek meg. Ezek az emberek a hazájukért, és életükért harcolnak/harcoltak nap mint nap. A háborúban nem mérlegelnek, hogy akkor mi is a helyes, hanem parancsot teljesítenek, és megpróbálják megvédeni a rongyos életüket. Hidd el, ha te is harcolnál, és folyamatosan lőnének rád, te sem lennél ilyen pacifista. Ha így gondolkozunk, akkor minden háborúból hazatért veterán elkezd Rambót játszani, ez persze nem így van. Nekik baromi nehéz vissza illeszkedni a társadalomba, főleg ha poszttraumásan, vagy lenyomorodva jönnek haza. Nem mellesleg, a film szerint, magának Rambonak igaza volt, és senkit sem ölt meg az első részben.... De ez csak mellékes. Béke időben ők is másak, nem feltétlen vérszomjből ölnek, persze régen akadtak pszichopata katonák, de a mai önkéntes alapú katonaságnál a pszichológiai tesztek során kiszűrik az ilyen elemeket.
2016. szept. 29. 15:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/18 anonim válasza:
88%

Tudod...3 fajta ember van a földön a bárány a farkas és a farkaskutya.

A bárány éldegél békésen

A farkas levadássza a bárányt,a bárány persze semmit sem mer tenni

A farkaskutya ők megvédik a nyájat a farkasoktól.

Ha ezt nem érted és most is azzal jössz hogy vadállatok akkor gondolkodj el,egy gyilkost szerinted ki merne elkapni mert szerintem az olyanok mint te a farkát behúzza és fut.Vannak olyan emberek(hála Istennek) akik az mondják hogy nem engedhetem hogy még egy "bárányt" levadásszanak és megpróbálják elkapni.

Persze ha nincs körülöttünk veszély akkor azokat kezdjük szidni akik a veszélyt próbálják elháritani.

2016. szept. 29. 17:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/18 Salamon Bálint ***** válasza:
100%
Valaki látta az Amerikai Mesterlövészt. Az elv persze helyes.
2016. okt. 9. 20:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/18 anonim ***** válasza:

#9


Az American Sniper amerikai "feel good" propaganda. Chris Kyle-t többször is hazugságon kapták, valótlan, kitalált dolgokat állított. Az a "szerencséje" hogy meghalt mielőtt seggbeharapta volna a média visszhang.


Pl. azt mondta ketten el akarták lopni az autóját, ő pedig lelőtte őket. Senki sem hallott a dologról, a rendőrség nem tudta megerősíteni, szemtanúk nem voltak. Egy ilyen ember sztorizgatásain alapuló filmet nem ajánlanék olyannak, aki el akar mélyülni a témában. Pénzkeresési lehetőséget látott egy valós (PTSD) problémában, és kihasználta.

2016. okt. 12. 07:35
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!