Kezdőoldal » Politika » Magyar politika » Na kérem szépen ez egy kórházi...

Árokpart kérdése:

Na kérem szépen ez egy kórházi házirend 2019-ben. Melyik korházé azt nem írhatom le, de szerintem nem is ez a lényeg. Önök szerint/ szerintetek ez beteg és ügyfélközpontú egy EU-s országban?

Figyelt kérdés

I. A betegek megérkezése a kórházba

Betegünk a beutalón feltüntetett osztályon a főnővérnél, annak távollétében az osztályos szakdolgozónál jelentkezzék, aki az osztályos orvossal történt megbeszélés után az állapotának megfelelő betegszobában biztosít számára helyet.

Ezt követően az osztályon felkeresik Önt, és intézik az felvételét, melyhez személyi igazolvány (lakcímkártya) és TAJ kártya szükséges.

Saját ruháját a kórteremben lévő ruhásszekrényben tudja elhelyezni.

Felhívjuk figyelmét, hogy nagyobb pénzösszegért, értéktárgyakért, kórházi ápoláshoz nem szükséges okmányokért felelősséget az osztály dolgozói nem tudnak vállalni, ezek behozatalát mellőzze. Értéktárgyai megőrzését – értékleltár felvétele mellett – kérheti az osztály főnővérétől, annak távollétében a műszakvezető ápolótól. Lehetősége van az intézet pénztárában értéktárgyait – elismervény ellenében leadni.

II. A betegeknek mit szükséges, illetve lehet magunkkal hozni a kórházba

Személyi igazolványát, betegkártyáját, előző kórházi zárójelentését és vizsgálati leleteit, valamint otthonában eddig szedett gyógyszerek felsorolását tartalmazó – kezelőorvos által aláírt – iratot.

Tisztálkodó eszközöket (mosdószivacs, tusfürdő, törölköző, fésű, fogápolási eszközök) papírzsebkendőt, WC papírt, szükség esetén testápoló krémet. Célszerű evőeszközt, szalvétát és ivópoharat is magával hoznia.

Fertőzőgyanús betegségeket és az egyes beavatkozások idejét kivéve a betegek saját ruhájukat használják, de hálóinget, pizsamát, köntöst a betegosztályon is igényelhetnek.

A személyi higiénéhez tartozó személyes tárgyak használatára lehetőség van, de nyomatékosan kérjük, hogy erős illatú kozmetikumokat ne használjanak.

Az intézménybe behozott, elemmel működő rádiókat csak fülhallgatóval használhatják. Televízió behozatala az osztályvezető főorvos írásos engedélyével lehetséges, használata olyan formában történhet, hogy a betegtársak nyugalmát ne zavarja.

A csecsemő- és gyermekosztályra behozhatják a gyermek balesetveszélyt, és zajt nem okozó – a gyógyító egység munkáját nem zavaró, fertőtleníthető – játékát és mesekönyvét, de ezekért a tárgyakért felelősséget nem tudunk vállalni.

A krónikus betegségben szenvedő betegtől kérjük az első napra szükséges speciális gyógyszereit magával hozni, hogy a felvétel napján is biztosítani tudjuk a folyamatosságot. Tájékoztatjuk, hogy intézményünk orvosai hatóanyag szerint gyógyszerelnek. Természetesen előnyösebb, ha valaki folyamatosan ugyanazokat a készítményeket szedi, ezért ha Ön ragaszkodik a krónikusan szedett, megszokott gyógyszereihez, kérjük, hozza magával azokat.

Kivonat a kórházi osztályok napirendjéből

Kórházi tartózkodás alatt a fennjáró betegek, – a vizsgálatok, kezelések zavartalansága, a betegtársak nyugalma érdekében – az alábbi napirendhez szíveskedjék alkalmazkodni:

6:00

ébresztő

6:00 – 7:30

tisztálkodás, majd ágy rendbe hozása

7:30 – 8:30

reggeli

8:00-tól

vizitek, kezelések, vizsgálatok

12:00 – 13:30

ebéd

14:00 – 15:00

csendes pihenő

15:00-tól

séta azok számára, akik erre engedelyt kaptak

17:30-tól

vacsora

18:00 – 19:00

esti vizitek

19:00-tól

tisztálkodás

21:00

villanyoltás

Kérjük Tisztelt Betegeinket, hogy a kórházi tisztaságot és rendet megőrizni, a kórházi felszereléseket, berendezéseket rendeltetésszerűen használni, és vizitek, gyógykezelések, illetve csendes pihenő alatt a betegszobában tartózkodni szíveskedjenek.

A kórházi ellátás alatt betegségével, a gyógykezelésével kapcsolatos információt kezelőorvosától és az osztályvezető főorvostól, a betegápolási tevékenységgel kapcsolatos kérdésekre tájékoztatást az osztályos főnővértől, szakdolgozótól kap. Egyes osztályainkon – a speciális feladatok miatt – a napirend a fentiektől eltérő lehet.

Betegeink az alábbi szolgáltatásokat tudják igénybe venni:

A betegosztályokon TV-nézésre van lehetőség. Kérjük a készülék használatánál, legyen tekintettel betegtársaik nyugalmára. Egyes osztályainkon a TV-nézést külön szabályzat rögzíti.

A fekvőbeteg osztályokon telefonok találhatók, melyen hozzátartozói hívhatják.

Kérjük, ne hozzon magával

Szeszesitalt (és ne is fogyasszon)

Bárminemű fegyvert és veszélyes tárgyat

A kórházat engedély nélkül elhagyni nem szabad!

Indokolt esetben, rövid időre a főnővér, illetve a műszakvezető ápoló írásos engedélyével is el lehetne hagyni a kórházat. Ezt a portás jogosult és köteles ellenőrizni.

Az intézmény bekerített területét kórházi ruházatba (pizsama, hálóing, köntös), ne hagyja el.

Az I. Emeleti folyosón lévő étteremben kávézó, a folyosó végén Büfé üzemel. A szakrendelői folyosón lehetőség van gyógyászati segédeszközök kiváltására a Gyógyászati Segédeszköz Szaküzletben, ajándéktárgyak vásárlására a Kórházi Árudában.

Nem szabad

Balesetveszélyes helyzetet teremteni

A kórházban a kijelölt területen kívül dohányozni

Egy alkalommal két látogatónál többet fogadni

Kórházi tárgyat hazavinni

Csak olyan élelmiszert és italféleséget hozzanak magukkal, melyet előzőleg a kezelőorvossal, vagy a dietetikussal egyeztettek, mert ennek a tanácsnak a megszegésével a vizsgálatok eredményeit, valamint a beteg gyógyulásának esélyeit is ronthatják.

Dohányzás:

A Kórház bekerített területén belül a dohányzásra kijelölt helyek:

A pszichiátriai osztály zárt dohányzója

Az összekötő folyosó melletti zárt udvar („Tündérkert”)(IV.-II. Épület között)

a kórház „C” raktár előtti padokkal ellátott parkja.


2019. aug. 12. 11:41
1 2 3 4 5 6
 11/52 anonim ***** válasza:
69%

6:00


ébresztő


6:00 – 7:30


tisztálkodás, majd ágy rendbe hozása


7:30 – 8:30


reggeli


8:00-tól


vizitek, kezelések, vizsgálatok


12:00 – 13:30


ebéd


14:00 – 15:00


csendes pihenő


15:00-tól


séta azok számára, akik erre engedelyt kaptak


17:30-tól


vacsora


18:00 – 19:00


esti vizitek


19:00-tól


tisztálkodás


21:00


villanyoltás


ezen tényleg szét röhögtem magamat.

Tényleg megszabják, hogy egy beteg mikor pihenhet? Nem azért vana korházba, hogy gyógyuljon és ahhoz nem pihenés kell?

Séta? Délelött miért ne sétálhatna???


Èn Németországban élek, és sajnos mostanában többször voltam korházban.

Itt nincsen ébresztés. Persze reggel jönnek a növérek reggelit hoznak, éjszaka gyógyszerthoznak, infuziot kötnek be, és a vizit elött amúgy is vérnyomás, hömérséklet mérés van... Vagy is a vizitre már mindenki ébren van.

Mivel én tudatomnál voltam így soha nem küldtek tisztálkodni. Itt abból indulnak ki, hogy minden tudatánál lévö ember tud segítséget kérni, vagy magától tisztálkodni. Pl mikor 2 napig nem mozdulhattam meg, akkor sem jöttek oda lemozsdatni, de mikor kértem segítséget abszolút nagy kedveséggel mindenben segítettek. A magatehetelen betegekhez meg meg van mikor mit kell velük csinálni...

2019. aug. 12. 12:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/52 anonim ***** válasza:
97%

"a viziteken és kötelező vizsgálatokon kívül egy egészséges séta erejéig hagyhassa el kb. legalább 1 órára a kórházat, legyen választható wi-fi elérési lehetőség egy bizonyos csomag megvásárlásával, hogy a beteg előtt ne záruljon be a külvilág, tarthassa szeretteivel, barátaival, szerelmével stb. a kapcsolatot a Facebook-on,"


Amíg a kórházban van valaki hivatalosan felvéve, a kórház felel érte. Általában van a kórházaknak parkja. Ott is lehet sétálni. Ha valakit a kint tartózkodás alatt ér valamilyen baleset ?

A wifi meg nem létszükséglet. Szinte mindenkinek van már mobilja. Lehet netet venni rá, ha kevés van.

2019. aug. 12. 12:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/52 anonim ***** válasza:
96%

Ugyanilyen szigorú házirend van azokban az állami gyógyüdülőkben is, ahol a kezeltek 90%-a olyan nyugdíjas pár, akiknek egyikük az állami szférában volt korábban jelentősebb beosztásban (min. főosztályvezető, főorvos, egyetemi tanár, ezredes, stb.)


Itt mindig az a 10% szokott a szigorú szabályok miatt háborogni, akik egyszerű emberként 10-20 évben egyszer került oda, nem pedig azok akik a 90%-hoz tartozva minden évben 2-3 hetet rekreálódnak ilyen gyógyüdülőkben úgy, hogy beutalva ingyen ellátást és gyógykezelést kapnak. (Pl. nincs a gyógyüdülőben kijelölt dohányzó hely, büféjében sem lehet alkoholt kapni).

2019. aug. 12. 12:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/52 A kérdező kommentje:
Miért érné baleset? Ha valaki úgy érzi magát nyilván akkor menne ki a városba sétálni. Fel lehet mérni, hogy van e erő hozzá vagy nincsen. Felnőtt emberek vannak, gyalogosként minimálisan csak ismeri a kreszt annyira, hogy nem ütteti el magát.
2019. aug. 12. 12:42
 15/52 A kérdező kommentje:
A gyógyfürdőt ne lehetne elhagyni? Ne vicceljen már. Az alkoholtilalommal semmi gond nincsen az teljesen jogos.
2019. aug. 12. 12:43
 16/52 anonim ***** válasza:
100%

Íme a Honvédkórház Hévizi Rehabilitációs Intézetének házirendje:

[link]

2019. aug. 12. 13:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/52 A kérdező kommentje:
Na igen utolsó ha ilyen lenne akkor már kezdene hasonlítani amiről beszéltem. Ez lenne kórház esetében is az ideális.
2019. aug. 12. 13:20
 18/52 anonim ***** válasza:
100%
Jah...elkobászolsz 1 orára, rosszul leszel, akkor meg a kórházat vonnád felelőssegre hogy miért engedett ki. Ha annyira jól vagy, sajat felelősségedre menj haza. Amúgy meg tartsd be a hàzirendet.
2019. aug. 12. 13:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/52 A kérdező kommentje:
Azért 11 órára mindenki visszaérkezik azt hiszem. Pontosan ilyenre volna szükség, ilyen ügyfélbarát, nyitott kórházakra. Nem arra, hogy az ember 1-2 négyzetméteren van és legfeljebb ha zuhanyzik akkor van magánélete.
2019. aug. 12. 13:21
 20/52 anonim ***** válasza:
97%
A kórház nem wellness szálló!! Gyógyulásod a kezelések szolgálják, nem az ingyen wifi. Nem mellesleg, elhagyod a kórhàz területèt, és rosszul vagy, mit csinálsz? Lehet ott halsz meg. Elég ha kicsit elszédülsz, aztán bevered a fejed valamibe. De neked felesleges magyarázni, nem fogod fel hogy mire való a kórhàz
2019. aug. 12. 13:24
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!