Kezdőoldal » Politika » Magyar politika » Na kérem szépen ez egy kórházi...

Árokpart kérdése:

Na kérem szépen ez egy kórházi házirend 2019-ben. Melyik korházé azt nem írhatom le, de szerintem nem is ez a lényeg. Önök szerint/ szerintetek ez beteg és ügyfélközpontú egy EU-s országban?

Figyelt kérdés

I. A betegek megérkezése a kórházba

Betegünk a beutalón feltüntetett osztályon a főnővérnél, annak távollétében az osztályos szakdolgozónál jelentkezzék, aki az osztályos orvossal történt megbeszélés után az állapotának megfelelő betegszobában biztosít számára helyet.

Ezt követően az osztályon felkeresik Önt, és intézik az felvételét, melyhez személyi igazolvány (lakcímkártya) és TAJ kártya szükséges.

Saját ruháját a kórteremben lévő ruhásszekrényben tudja elhelyezni.

Felhívjuk figyelmét, hogy nagyobb pénzösszegért, értéktárgyakért, kórházi ápoláshoz nem szükséges okmányokért felelősséget az osztály dolgozói nem tudnak vállalni, ezek behozatalát mellőzze. Értéktárgyai megőrzését – értékleltár felvétele mellett – kérheti az osztály főnővérétől, annak távollétében a műszakvezető ápolótól. Lehetősége van az intézet pénztárában értéktárgyait – elismervény ellenében leadni.

II. A betegeknek mit szükséges, illetve lehet magunkkal hozni a kórházba

Személyi igazolványát, betegkártyáját, előző kórházi zárójelentését és vizsgálati leleteit, valamint otthonában eddig szedett gyógyszerek felsorolását tartalmazó – kezelőorvos által aláírt – iratot.

Tisztálkodó eszközöket (mosdószivacs, tusfürdő, törölköző, fésű, fogápolási eszközök) papírzsebkendőt, WC papírt, szükség esetén testápoló krémet. Célszerű evőeszközt, szalvétát és ivópoharat is magával hoznia.

Fertőzőgyanús betegségeket és az egyes beavatkozások idejét kivéve a betegek saját ruhájukat használják, de hálóinget, pizsamát, köntöst a betegosztályon is igényelhetnek.

A személyi higiénéhez tartozó személyes tárgyak használatára lehetőség van, de nyomatékosan kérjük, hogy erős illatú kozmetikumokat ne használjanak.

Az intézménybe behozott, elemmel működő rádiókat csak fülhallgatóval használhatják. Televízió behozatala az osztályvezető főorvos írásos engedélyével lehetséges, használata olyan formában történhet, hogy a betegtársak nyugalmát ne zavarja.

A csecsemő- és gyermekosztályra behozhatják a gyermek balesetveszélyt, és zajt nem okozó – a gyógyító egység munkáját nem zavaró, fertőtleníthető – játékát és mesekönyvét, de ezekért a tárgyakért felelősséget nem tudunk vállalni.

A krónikus betegségben szenvedő betegtől kérjük az első napra szükséges speciális gyógyszereit magával hozni, hogy a felvétel napján is biztosítani tudjuk a folyamatosságot. Tájékoztatjuk, hogy intézményünk orvosai hatóanyag szerint gyógyszerelnek. Természetesen előnyösebb, ha valaki folyamatosan ugyanazokat a készítményeket szedi, ezért ha Ön ragaszkodik a krónikusan szedett, megszokott gyógyszereihez, kérjük, hozza magával azokat.

Kivonat a kórházi osztályok napirendjéből

Kórházi tartózkodás alatt a fennjáró betegek, – a vizsgálatok, kezelések zavartalansága, a betegtársak nyugalma érdekében – az alábbi napirendhez szíveskedjék alkalmazkodni:

6:00

ébresztő

6:00 – 7:30

tisztálkodás, majd ágy rendbe hozása

7:30 – 8:30

reggeli

8:00-tól

vizitek, kezelések, vizsgálatok

12:00 – 13:30

ebéd

14:00 – 15:00

csendes pihenő

15:00-tól

séta azok számára, akik erre engedelyt kaptak

17:30-tól

vacsora

18:00 – 19:00

esti vizitek

19:00-tól

tisztálkodás

21:00

villanyoltás

Kérjük Tisztelt Betegeinket, hogy a kórházi tisztaságot és rendet megőrizni, a kórházi felszereléseket, berendezéseket rendeltetésszerűen használni, és vizitek, gyógykezelések, illetve csendes pihenő alatt a betegszobában tartózkodni szíveskedjenek.

A kórházi ellátás alatt betegségével, a gyógykezelésével kapcsolatos információt kezelőorvosától és az osztályvezető főorvostól, a betegápolási tevékenységgel kapcsolatos kérdésekre tájékoztatást az osztályos főnővértől, szakdolgozótól kap. Egyes osztályainkon – a speciális feladatok miatt – a napirend a fentiektől eltérő lehet.

Betegeink az alábbi szolgáltatásokat tudják igénybe venni:

A betegosztályokon TV-nézésre van lehetőség. Kérjük a készülék használatánál, legyen tekintettel betegtársaik nyugalmára. Egyes osztályainkon a TV-nézést külön szabályzat rögzíti.

A fekvőbeteg osztályokon telefonok találhatók, melyen hozzátartozói hívhatják.

Kérjük, ne hozzon magával

Szeszesitalt (és ne is fogyasszon)

Bárminemű fegyvert és veszélyes tárgyat

A kórházat engedély nélkül elhagyni nem szabad!

Indokolt esetben, rövid időre a főnővér, illetve a műszakvezető ápoló írásos engedélyével is el lehetne hagyni a kórházat. Ezt a portás jogosult és köteles ellenőrizni.

Az intézmény bekerített területét kórházi ruházatba (pizsama, hálóing, köntös), ne hagyja el.

Az I. Emeleti folyosón lévő étteremben kávézó, a folyosó végén Büfé üzemel. A szakrendelői folyosón lehetőség van gyógyászati segédeszközök kiváltására a Gyógyászati Segédeszköz Szaküzletben, ajándéktárgyak vásárlására a Kórházi Árudában.

Nem szabad

Balesetveszélyes helyzetet teremteni

A kórházban a kijelölt területen kívül dohányozni

Egy alkalommal két látogatónál többet fogadni

Kórházi tárgyat hazavinni

Csak olyan élelmiszert és italféleséget hozzanak magukkal, melyet előzőleg a kezelőorvossal, vagy a dietetikussal egyeztettek, mert ennek a tanácsnak a megszegésével a vizsgálatok eredményeit, valamint a beteg gyógyulásának esélyeit is ronthatják.

Dohányzás:

A Kórház bekerített területén belül a dohányzásra kijelölt helyek:

A pszichiátriai osztály zárt dohányzója

Az összekötő folyosó melletti zárt udvar („Tündérkert”)(IV.-II. Épület között)

a kórház „C” raktár előtti padokkal ellátott parkja.


2019. aug. 12. 11:41
1 2 3 4 5 6
 31/52 A kérdező kommentje:
Akkor érvelj, hogy miért is marhaság amit írtam. Cáfold meg érvekkel. Érdekes külföldön tud emberközpontúbb lenni az ellátás akkor itt miért nem? Ez nem pénzkérdés.
2019. aug. 12. 14:54
 32/52 A kérdező kommentje:
Egyébként gyanítom, hogy a legtöbb hozzászóló nem volt még kórházban kb. 3 napnál többet. Amiket írtam azzal csak jót szeretnék, hogyha netán bármelyikünk bekerül egy kórházba és becsukódik mögöttünk a kórházajtó , hozzátartozónk elmegy és valósággá válik, hogy pizsama fel, 1-2 négyzetméteren leszünk kénytelenek élni úgy, hogy legfeljebb csak a mosdóban tudunk szeretteinkkel mobilon 1-2 szót beszélni, este gondolunk a kedvenc TV-sorozatunkra, letöltenénk akár fülhallgatóval is pár jó zenét a Youtube-ról, de nem tudunk. Este 9 óra után ha tetszik ha nem mars aludni. Ha ezen kívűl bármit szeretnél, kérdeznél engedélyt kell kérni, ha jó kedvében van a személyzet szívesen válaszol, ha nem akkor lehet, hogy elküld melegebb éghajlatra. Ha netán elsírja az illető magát akkor vagy segítenek, vagy szólnak a pszichológus kollégának és könnyen meghosszabodik az ott tartózkodás egy másik osztályon. Láttam ezt belülről éppen ezért pusztán csak meg szeretnék óvni mindenkit ettől. Arról nem beszélve, hogy a hozzátartozókat is csak legfeljebb a kórteremben fogadhatjuk, nem mehetünk ki velük sem az udvarra beszélni.
2019. aug. 12. 15:02
 33/52 anonim ***** válasza:
100%
Na kérlek...nekem hónapokat! egyhuzamban, volt szerencsém kórházban lenni, de a házirend az nem ennyire merev mint ahogy le van írva. Nyilvánvaló, hogy este 9-10 után már le kellene feküdni, elvégre nem csak te vagy egyedül ott. Az is nyilvánvaló, hogy az ébresztő azt jelenti, hogy jönnek vért venni stb. hogy lehetőtel a vizit idejére meg legyenek az eredmények. Az ágy rendbetétele az ágynemű cserét jelenti, aminek inkább örülni kellene, hogy van rá lehetőség. Nyilvánvaló, hogy amíg vár az ember a vizitre nem kószál el, ahogyan a kezelések alatt sem. Nem hiszem, hogy ha valaki a “csendes pihenő” alatt sétálgatna a folyosón, azonnal visszazavarnák (feltéve ha az állapota indokolja). Valószínűleg a legtöbb beteg a délelőtti sürgés-forgás miatt kifárad, ezért illik hagyni őket pihenni. A tisztálkodást pedig azok miatt írják elő, akik erre maguktól képtelenek..Alapvető dolog, hogy figyelni kell a betegtársak nyugalmára is. Egyáltalán nincs olyan katonás rend mint ahogy itt azt előadod...katonás rend tudod hol van? A transzplantációs boxokban. Ez nem az.
2019. aug. 12. 15:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 34/52 anonim ***** válasza:
49%
Azon a pár klinikán van esély a túlélésre, de a többit akár be is zárhatnák...
2019. aug. 12. 15:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 35/52 anonim ***** válasza:
100%
A házirend nem ennyire merev. Másrészt komoly lelki problémád lehet ha ennyire rá vagy izgulva erre. Vizsgálat alatt nyilván ne kószálj el, de vihetsz telefont és telefonálhatsz bármikor. Zenét is hallgathatsz. Senki nem tiltja. Nem tudom milyen kórházról hablatyolsz itt, de vizsgáltasd ki magad, valami nálad agyban nem stimmel ha szerinted a kórház az börtön
2019. aug. 12. 16:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 36/52 A kérdező kommentje:
Nem mondtam, hogy börtön, de jóval konzervatívabb a szemlélet mint akár 10 évvel ezelőtt. 20 évvel ezelöttről, a 2000-es évekről ne is beszéljünk.
2019. aug. 12. 16:30
 37/52 anonim ***** válasza:
100%

Mégegyszer leírom, hátha megérted. A kórházba gyógyulni vagy ott, kezeléseket kapsz, nem wellness, ahol minden igényedet kielégitsék, amik nem szükségesek a kezelésedhez!


Továbbra is javaslom hogy magánklinikát keress fel, ha speciális igényeid vannak. De neked valamilyen lelki betegséged van az fix hogy ennyire a témán vagy

2019. aug. 12. 16:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 38/52 A kérdező kommentje:
Semmilyen lelki betegségem sincsen és ezek egyáltalán nem speciális igények, csak a kórházak nem haladtak a korral. Az ember hétköznapi ügyeit attól még, hogy beteg intézni kell. A versenyszférás munkahelyek esetében nem is beszélve. A főnököt nem fogja érdekelni, hogy azért nem lesz meg egy projekt, mert kórházban van valaki. Ezért lenne szükség wi-fi-re, hogy pl. ez intézhető legyen mikor éppenaz embernek odabent nincsen semmilyen vizsgálata, csak máskülönben bámulna maga elé. Aztán bent közben izgulhat, hogy esetleg mire meggyógyul megkapja a felmondását, mert a kolléga addig megcsinálta a projektet. Ez csak egy példa volt a mindennapi életből.
2019. aug. 12. 21:00
 39/52 anonim ***** válasza:
100%
Ez a példa a “mindennapi életből” rossz. Azért, mert indokolni kell, hogy miért mondanak fel valakinek, másrészt, ha amiatt rúgnak ki, mert kórházban voltál, és nem tudtál megcsinálni egy projektet, akkor a munkáltató nagyon megszívja, ha egy kicsit is életképes vagy. Egy hétig voltál bent mint írtad (ha rosszul emlékszem bocs), nem kell úgy előadni még mindig, mintha hónapokról lenne szó. Egy komoly projektre egy hét amúgyis kevés. Ha valaki annyira félti a munkáját ahogy írod, akkor el lehet kérni a wifi jelszót a nővérektől, vagy megosztani a mobil netet a laptoppal. De ha mondjuk van 50 beteg egy emeleten, és abból 30 használná a wifit, nem lennél előrébb, csak mondom...
2019. aug. 12. 21:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 40/52 anonim ***** válasza:
0%

"Mégegyszer leírom, hátha megérted. A kórházba gyógyulni vagy ott, kezeléseket kapsz, nem wellness, ahol minden igényedet kielégitsék, amik nem szükségesek a kezelésedhez!"


Én is fűznék hozzá annyit, hogy a Karacagi kórház sürgősségijén töltöttem egy éjszakát és mellettem volt egy idős hölgy aki ordított egész éjjel mert székletet szeretett volna üríteni. Bejött egy hajléktalan kinézetű retkes orvos(?) és azt mondta: "szarjon be mama, fent van a pelenka" Feledhetetlen szarszagban telt ez a mesés éjjel éjfélig mikor hugyoznom kellett. Mivel egy teremtett lélek nem jött be ezért leszedtem az életmentő monitor csatlakozóit magamról és kimentem a folyosón lévő WC-be, aztán mivel nem tudtam visszarakni az érintkezőket így maradt reggelig, gondolom nulla vérnyomással, nulla ekg funkcióval. Reggel jött egy nővér, hogy miért szedtem le. Montam neki, hogy "féltem" is, hogy rohantok újraéleszteni mint a vészhelyzetben, hisz ez a készülék riaszt a nővérszobán. Be kell zárni ezeket a bóvli kórházakat, nincs mese....

2019. aug. 12. 21:45
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!