Kezdőoldal » Politika » Magyar politika » Miért nevetik ki a nemzetet?

Miért nevetik ki a nemzetet?

Figyelt kérdés
A halandók már annyira haladók, hogy nem foglalkoznak a múltal. Régen is így volt ez, de ezt ők nem tudják. A történelmet saját tényeik szerint magyarázzák, monda gyilkosok, történelem gyilksosok, identitás gyilkosok, de azt hiszik okosak. Nincs félelmetesebb egy elnyomott néo haragjától, ha ismernék történelmünk, viharos évszázadaink, nem saját szájízük szerint magyaráznák akkor ezt megértenék. Azt hiszik hogy haladnak, pedig ők az elavultak, nemzeti identitás tudat nélkül nem kehet haladni, nem lehetünk nagyok. Persze ők ezt nem tudják, ők hiszik hogy az igazságos gyarmatosítók, majd a mi érdekeink nézik maguké helyet. Itt is a természet törvényei hatnak, vagyis az erősebb legyőzi a gyengét. Hogy mi lennénk a gyengék? Maximum ellenségeink szerint, és szerintük. Nincs veszélyesebb egy identitás tudatáért, az elnyomás ellen harcoló népnél. Mindig az utolsoból lesz az első. Mondom ezt ők tudnák ha nem forgatnák ki a történelmünk, lehet tudják is csak fáj nekik beismerni az igazságot. Egy kis nép vívta ki, harcolt a szabadságáért az osztrákok ellen, a szovjetek ellen, és most a globálisták, a globalizmus terjedése ellen is. A kis nemzetek azért tudnak erősek lenni, mert rendre az erősebbek alábecsülik a nagyságuk.

2019. nov. 28. 09:06
❮❮ 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 ... ❯❯
 11/124 anonim ***** válasza:
58%

#10

Nem unalmas, mivel azok vagytok. Karlengetve éltetitek a Szuper Árlya Falyú Magyarokat és gyűlöltök mindenkit, aki nem akarja ugyanezt csinálni. A kérdező szerint is mindenki elnyomja őt, aki nem akar így élni és mindenki hazaáruló, aki őt támadja. Tudod, ezt paranoid skizofréniának, hétköznapi nevén üldözési mániának nevezik és a nácizmus szerves része. Ezzel nincs is semmi probléma, a pszichológia mai állása szerint könnyen kezelhető a megfelelő gyógyszerekkel. El kell menni pszichológushoz és ő ír fel nektek belőle.

2019. nov. 28. 11:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/124 A kérdező kommentje:

Én nem szenvedek semmilyen üldözési maniában, itt egyszerűen tényekről van szó, nem fogja senki a nemzet érdekeit nézni a globalisták közül, mert nekik mi mind nácik vagyunk.


"Az a legviccesebb, hogy a kérdező a történelmi ismereteivel kérkedik, miközben elbuktuk az összes szabadságharcunkat :D"


A szabadságharc addig tart, még egy nép szabad nem lesz. A nemzet szabad, lelke van, megmaradt, ezért minden egyes szabadság harcunk sikerrel járt és nem bukott meg, viszont mindenki aki elnyomott minket, és a nemzeteket kapott egy hatalmas nagy sebet és megbukott. Ez lesz a mai elnyomó hatalmakkal is! A történelem ismeretével hencegsz, de nem tudsz te semmit, még csak értelmezni sem a leírtakat.


Azt hiszitek hogy a haladás azt jelenti, hogy beletörődni, és újra megtenni a múlt hibáit, seggel haladva a jövőnek.

2019. nov. 28. 11:27
 13/124 anonim ***** válasza:
4%
Mi a tököm az a nemzet érdeke? Az, hogy hülyére vesznek titeket és ezermilliárdokat lopnak el a pénzetekből?
2019. nov. 28. 12:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/124 A kérdező kommentje:
Erről Karácsonyt kérdezd, ja nem ő szocialista mint az ellenzéki összefogás...
2019. nov. 28. 12:13
 15/124 anonim ***** válasza:
71%

"Azt hiszitek hogy a haladás azt jelenti, hogy beletörődni, és újra megtenni a múlt hibáit, seggel haladva a jövőnek."


Nem, a haladás azt jelenti, hogy egy számítógépet használva irkálhatod az ökörségeidet az internetre, ahelyett, hogy mondjuk kecskéket kellene fejned az egyik paszulylapajtői istállóban.

2019. nov. 28. 12:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/124 anonim ***** válasza:
22%

"Erről Karácsonyt kérdezd, ja nem ő szocialista mint az ellenzéki összefogás..."


Karácsony vezeti az országot?

2019. nov. 28. 12:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/124 A kérdező kommentje:
Szerintem úgy is lehet haladni hogy nem nyomnak ell, ezért nem kecskéket fejek, egyébként a magyar nemzet nélkül már ha ennyire rossz, nem is bírnál ebben a formában számítógépezni, de ugye gyökereinknek ebbe is szerepe volt. Az meg hogy Budapestet szétlopják a szocik ugyanakkora baj, mintha az országot lopná szét.
2019. nov. 28. 12:17
 18/124 anonim ***** válasza:
66%

11/17


Jaj mindneki nácikok itt. Fílelem rettegés indul? Fattyu arlya magyarok? Nácikok e vagy akkor te is?

2019. nov. 28. 12:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/124 anonim ***** válasza:
85%

A globalizmus ellen XD


Hát ez a legjobb része szerintem az egésznek, még a félreírt nevű Kossuthot is magasan veri szerintem :D


(aki amúgy lazán emigrált a "szabadságharc" után, mikor már látta hogy valszeg jól felakasztanák ha elfognák, és ha már megy, akkor még jól rásózta Görgeire az egyszemélyes hatalmát, mondván mindenért ő a felelős, később pedig jól leárulózta mikor már biztos távolságban volt...szép egy "hősalak" ez a Lajos)


Szóval drága kérdezőnk szerint itt a globalizmus ellen folyik harc :D


Első reakcióm erre, hogy valószínűleg valami saját szájíze szerint definiált módon írná körül a globalizációt.


Gondolom valami olyasmi élhet a kis nacionalizm,ustól bugyogva forró fejében, hogy "A globalizmus az amikor mindenki b#zi lesz, aztán a nők nem szűűnnek gyereket, helyette kék lesz a hajuk, és mindenhol imámok lesznek és ronnancsanak fő' mindent az égbe föl!!!"


Kb ilyen m1 híradó szint, amit a krumpliért megvehető nyuggereknek be lehet adni nagy kanállal.


A globalizmus ezzel szemben teljesen mást jelent, és ki is derül ebből hogy miért is nem küzdünk ellene.


A globalizáció több síkon történik.

Kulturális globalizáció, információs globalizáció, és gazdasági globalizációt is megkülönböztethetünk, de ezek mind hatnak is egymásra.


Kulturális globalizációra például remek példa a más népek ételeinek, lakberendezési szokásainak, szólásainak átvétele, beépítése a sajátba.

Információs globalizáció hogy minden információ eljut a világ minden pontjára, és sok esetben le is lesz fordítva, de minimum eredeti nyelven hozzáférhető.

Gazdasági globalizáció meg a legszembetűnőbb.

Épp egy kínában összeszerelt, amúgy amerikai tulajdonú cég által forgalmazott laptopon írok, rajtam jószerivel csak kínai eredetű ruhák vannak, a gáz amivel fűtöm a házat orosz, és a tanszéken ahol tanulok és szakdolgozok a műszerek jószerivel német, francia, és brit import eszközök.


Ez a globalizmus. A világon minden mindennel egyre több, egyre szorosabb összeköttetésbe kerül.

Egyértelmű egy kicsit is tájékozott ember számára, hogy a világ körülbelül 190 országa közül talán ha 2-3 van amelyik tényleg a globalizmus ellen tesz. Ilyen pl Észak-Korea, ami szépen gazdasági, kulturális, és információs tekintetben is magára zárta a határait, és se ki-se be politikát folytat.

Nyomorog is a nép ott rendesen...


Magyarországon csak a kormányban ülő néhány vízfejű játsza az agyát, hogy a globalizmus ellen felléptünk volna. Nagy valószínűséggel még ők is tudják, hogy ez ostobaság, de a náluk sok nagyságrenddel ostobvább embereket könnyen beetetik ezzel a populista maszlaggal.


Egy olyan ország, aminek a gazdasága német, francia, és orosz cégektől függ, az ne játsza az agyát hogy "a globalizmus ellen harcol".

Ha nem hallgat valaki külföldi zenét, és nem olvas külföldi híreket hanem a helyi néptánc csoportban tevékenykedik az a szíve joga, de attól még mindenki aki itt él nagyon mélyen bele van ágyazódva egy globalista 21. századi világba.


Csak ez ellen Magyarországon divatja lett szónokolni, olyasfajta semmitmondó módon mint a kérdező.


És válaszolva a kérdésre.

Miért nevetik ki?


Én pl csak azt a fajta nemzettudatot, nemzetképet nevetem ki amit te és a hasonszőrűek gondolnak kérdező.


Amit te leírsz az a 19. század első felében volt trendi ideológia kérdező.

Amikor ténylegesen azt hitték a nemzetállamok, hogy van egy torta, és minél nagyobb darab kihasítása csak úgy lehetséges, ha a többiektől veszünk el részeket.

A hozzád hasonlóan egyszerűek ezért hihetik azt, hogy jó 150-200 év után még mindig megállja a helyét minden szinten az "erősebb kutya kutyáskodik" állítás.

Egy falusi kocsmában ez az elv nyilván igaz még ma is, és a 100 kilós kétszersült a 3 testvérével nyilván ledominálna bárkit.

De a világ már meghaladta ezt a baltával faragott szemléletmódot.

A világ az uniókról szól ma már, a minél inkább összefonódó kereskedelmi és kulturális kapcsolatokról.

Európa ilyen egységes mint ma, soha nem volt.

És jó eséllyel a következő generációkból is kivész a zászlókban gondolkodás, helyette a közös sikerért, a közös haladásért tesz majd a többség.

A mai fiatalnak már nem az a fontos (például nekem) hogy egy random zászló alatt állva nézhessem a sok százmilliárd forint értékű hadi parádékat, és azt hogy megalomán politikusok hogyan tudnak katonásdit játszani a térségükben.

Az én és a fiatal generációk érdeke a biztonságos, önmegvalósításra, mobilitásra lehetőséget adó élet.

Legyen lehetősége mindenkinek azzal foglalkozni, és ott, ahol szeretne. Ez egy bezárt, kifelé nem nyitott országokban gondolkodó világban nem működhet.

És jól látszik hogy azokban az országokban él az egyén a legnagyobb jólétben, a legnagyobb biztonságban, amik már évszázadok óta a legnagyobb szabad áramlást biztosítják.

Mi itt Európa közepén kicsit hozzáhajlottunk a történelmi sorscsapásainkhoz is fejben. Mindenki csak bánt, mindenki csak rombol, idegen ajkúban nem lehet megbízni. Legalábbis ez az idősebb generáció fixen berögzült ideája.

A valóság az, hogy a globalizmus az egyetlen útja annak, hogy elkerüljük az általad leírt gyarmatosításosdit.

A kereskedelem, az emberi munkaerő és szaktudás áramlása eddig mindenhol csak fejlődést hozott.


Akik ebből kimaradtak, azok jelenbleg is és még egy jó ideig is csak harmadik világbéli országok lesznek, ahol nincs innováció, nincs haladás.

Persze beismerni hogy valamit máshogy kéne csinálni nem túl kellemes.

Kifejezetten kellemetlen sokaknak.


Ezért inkább egy maguk által sem definiált, érthetetlen, igazából éppen a helyzetnek megfelelően csűrt csavart nemzet meséhez nyúlnak vissza, ami az agyonidealizált fejükben él.

Amiben mindenkinek együtt dobban a szíve a közös hősökért, és ez még a testvéri viszonynál is erősebben összekovácsolna teljesen vadidegen embereket.

Ahol azt hisszük hogy a közös nyelv már elég ahhoz hogy jobban értsük egymást, holott egy nyelven beszélve is érthetetlen lehet a másik.

Nagy kár, és egy tragédia a szememben, hogy a nemzetben gondolkodók eszébe előbb jut Kossuth neve, mint a pont vele hadakozó Széchenyi neve.


Nagy kárnak tartom, hogy Márai neve a legtöbbeknek annyit mond max hogy emigráns, míg Petőfi, a heveskedő siheder parasztgyerek aki remek rímekbe írta meg a céltalan hőzöngésre felbuzdító gondolatait, a legnagyobb költő.


Sajnálatos.

2019. nov. 28. 12:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/124 anonim ***** válasza:
20%
A nemzetnek ma már nincs lényege, kevert,identitás nélküli katyvaszokat kell létrehozni ,a mulytikulyti jegyében. Minél jobban sikerül, annál irányíthatóbb lesz a fogyasztói zombinép.
2019. nov. 28. 13:03
Hasznos számodra ez a válasz?
❮❮ 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 ... ❯❯

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!