Kezdőoldal » Politika » Magyar politika » Miért hiszik sokan azt, hogy...

Miért hiszik sokan azt, hogy a Fidesz régen, a 90-es évek elején még tisztességes párt?

Figyelt kérdés
Számtalan ellenzéki felrója a Fidesznek azt, hogy bezzeg a 90-es évek elején még milyen jónak indultak, igazi liberális párt volt, térdre csuhások stb. Tehát az ellenzék jelentős része úgy gondolja, hogy az helyes út volt amit Orbánék a rendszerváltás után képviselnek. Azzal én is egyetértek, hogy elvtelen bagázs, hiszen ifjúkommunistaként indultak, liberálisok lettek, 1994-ben vettek egy polgári konzervatív fordulatot majd pedig 2010 után egy populista illberális autoriter rezsimet építettek ki. Orbán mindig azt vallja ami többet fizet. De én azt gondolom, hogy nem volt normális az sem amit a Fidesz a rendszerváltáskor és azután képviselt. Akkor egy szélsőliberális Soros-növendék mozgalom voltak mint az SZDSZ. Gyalázatos volt az amit "Térdre csuhások" címen leműveltek a parlamentben. De ami még gyalázatosabb az az volt amikor kivonultak a Trianon megemlékezésről és ezzel szembeköpték a határon túli magyarságot. Ez bőven kimeríti a hazaárulás fogalmát. Ebben mi a jó? Csak mert sok balliberális ezt hozza fel gyakran Orbán ellen, hogy bezzeg akkor még milyen jó volt amit képviseltek. Tehát ő nekik ez szimpatikus. Szerintem viszont most sem jó az amit a Fidesz képvisel és akkor sem volt jó. Most egy populista korrupt szélsőjobbos párt, akkor pedig egy szélsőliberális Soros pénzelte keresztény-és nemzetellenes párt voltak. A két szélsőség és egyik sem járható út. Szóval a kérdésem az, hogy mégis mi a fene a jó abban, hogy "térdre csuhások" és, hogy kivonulnak a Trianon megemlékezésről?

2020. febr. 20. 17:52
 1/9 anonim ***** válasza:
58%
A 90-es évek elején még Sorosista párt volt. Ott végeztek sokan
2020. febr. 20. 17:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/9 anonim ***** válasza:
17%
Most is tisztességes.
2020. febr. 20. 17:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/9 A kérdező kommentje:
Ezzel nem válaszoltál a kérdésemre. A Kérdésem az volt, hogy miért tartják jónak azt amit Orbán Viktor akkoriban képviselt amikor az legalább ugyanolyan káros mint amit ma képvisel. A ultraliberális nemzetgyűlölő Fidesz és a populista illiberális Fidesz sem járható út. Értelmes ember nem közösködik egyikükkel sem.
2020. febr. 20. 17:58
 4/9 anonim ***** válasza:
79%
Rájuk szavaztam régen friss szavazóként és utána emiatt figyeltem a ténykedésüket és azonnal láttam, hogy orbán széthazudozta a kampányt, hibáztam, hogy naívan a kampányígéretek alapján rájuk szavaztam. Azóta sem értem, hogy mások ezt miért nem így látták, miért mondják, hogy az akkori Fidesz különb volt, mint a mostani. Csak nem volt ekkora hatalmuk, más különbség nincs.
2020. febr. 20. 18:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/9 anonim ***** válasza:
44%
Az idő megszépíti az emlékeket. Nézd meg mennyi Gyurcsány hívő van mostanság
2020. febr. 20. 18:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/9 anonim válasza:
64%
#2 Akkor neked mi a tisztességtelenség ha nem ez?
2020. febr. 20. 19:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/9 anonim ***** válasza:
8%

Szerintem hibás a megközelítés.

Egy olyan országba, amit átsző a korrupció es zsiványság az élet minden területén, mitől legyen pont a kormány tisztesseges?

Aztan lehet egymásra mutogatni a sok fogyatekos pártkatonának!

Egyik kutya, másik eb! Még azt se mondhatjuk hogy nem ezt érdemeljük meg!

2020. febr. 20. 19:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/9 anonim ***** válasza:
87%
A Fidesz minden formában a nemzet egységét romboló fekély; Orbán lehetett volna nagy államférfi mert a lehetősége adott volt - de kevésnek bizonyult, mint árvaházban a szülői értekezlet!
2020. febr. 20. 20:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/9 anonim ***** válasza:
100%
#5: Gyurcsány emlékét nem az idő, hanem Orbán szépítette meg.
2020. febr. 24. 15:10
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!