Azok akik a keresztény, konzervatív értékrend miatt szavaztak a fideszremit gondolnak ma?
Gondolok most a tavalyi Borkai ügyre, Kaletára, Szájerre és Demeter Szilárd kijelentéseire.
Ez hol keresztény és hol konzervatív?
2
Hogy vagytok képesek még mindig besz opni ezt migránsosdit? Nem zavar, hogy rajtatok röhögnek.
Látod kimagyarázták már az egészet maguknak:)
Az Origo pl elintézte egy közleménnyel. "Házibuli" ja:D
hát nézd kérdező - és pontozzátok szarrá - ha fejreáll az ügynök ellenség csapat, akkor sem szeretnék muszlim-inváziót, templomgyújtogatást, sariját, és giccses szar mesekönyvet. Nem baj, ha nem érted, akkor is így van. A fent említett alakokat nem ismerem, és nem érdekelnek. Viszont az európai kultúrát, Európa költészetét, irodalmát, művészetét, építészetét jól ismerem és szeretem és védem.
A zsidó-Keresztény-görög-római pilléreken nyugvó európai kultúrát nem adjuk el a nemzetekalatti, nemekalatti, emberalatti masszaként világüstbe beledagonyázni kívánó világpusztító erőknek.
Köszönöm a figyelmes olvasást és a megértést.
2: "Ha lenne agyraorzságon egy valódi konzervatív párt arra szavaznék, de jobb híján még midnig marad a Fidesz."
Arról tudsz, hogy próbáltak ilyen pártokat csinálni, miután lehullott a fidesz álarca, de a fidesz kinyírta ezeket? Vagyis ezzel, hogy akadályozza a normális konzervatív pártok kialakulását, kényszerít titeket arra, hogy jobb híján rájuk szavazzatok. Ebből így sohasem lesz erkölcsi megújulás, mert amíg csak lehet, fenn akarják tartani ezt a helyzetet, hogy a hatalomban maradhassanak.
6
Én ezt értem de azzal hogy ezek az emberek kereszténynek nevezik magukat és mellette ilyeneket tesznek megalázzák ezt a kultúrát. Ez miért nem probléma?
6-os!
"A fent említett alakokat nem ismerem..
"A zsidó-Keresztény-görög-római pilléreken nyugvó európai kultúrát nem adjuk el a nemzetekalatti, nemekalatti, emberalatti masszaként világüstbe beledagonyázni kívánó világpusztító erőknek."
Akkor ismertetem Veled a kérdésben említett figurákat:
Borkai: úgy, hogy felesége, családja volt (és talán még van) pornóbotrányba keveredett, Győr város Fidesz-es polgármestereként.
Kaleta: családos emberként pedofil botrányba keveredett Magyarország nagyköveteként
Szájer: családos emberként meleg buliban vett részt, Magyarország EU képviselőjeként.
Demeter Szilárd: nem MO-n született emberként, itt a semmiből elővarázsolt tudornak kikiáltott "niemand", olyan embereket megalázó nyilatkozatot tett, hogy még azt is megbántam, hogy magyarnak tekintenek engem.
És akkor mit beszélsz Te itt a zsidó-keresztény-görög-római pilléreken nyugvó kultúráról?????
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!