Kezdőoldal » Politika » Magyar politika » Jól teszi ezt a magyar kormány?

Jól teszi ezt a magyar kormány?

Figyelt kérdés

Óvónő vagyok (31), a férjem tanár (32). Ketten együtt keresünk nettó 400 ezret, ennek fele elmegy az albérletre és a rezsire. A maradékból próbálunk megélni, de nagyon spórolnunk kell, sosem fér bele olyan luxus, mint a mozi/színház/szórakozas. Saját lakásról nem is álmodunk, esélytelen ebből a fizetésből.


Volt egy osztálytársam általánosban, roma lány, nem akarok gonosz lenni, de hihetetlenül buta volt, ki is bukott tőlünk hetedikben. Nemrég összehozott minket az élet, van 4 gyereke 31 éves korára (mindet 25 éves kor alatt szülte). Nekem dicsekedett, hogy hallotta, hogy mennyit keres egy tanár, ezzel szemben ő egy gyárban kap 520 ezret, mivel 4 gyereke van, ami miatt teljesen adómentes. A párja árufeltöltő, azt nem mondta, mennyit keres, de azt igen, hogy durva, hogy ő is többet kap, mint egy tanár. Van saját házuk, autójuk, járnak szórakozni, van pénz műkörömre, drága ruhákra, mindenre...


Félre ne értsetek, nem rasszizmusból írom, de ebben teljesen kiakaszt, hogy míg őket mindenben segíti az állam (adómentesség, CSOK, támogatások), addig mi semmi segítséget sem kapunk.


Pedig a csaj tényleg sötét nagyon fejben szegény, még felsőben sem tudott rendesen olvasni. Szóval ők mégis aranyéletet élnek, mi meg több év egyetem után tisztességes munkával szó szerint nyomorgunk.


Rendben van ez így?



2023. jan. 8. 18:26
1 2 3 4 5
 41/49 hypno ***** válasza:
100%

#40


Már több kérdésnél is leírtam, hogy a tanárok eleve rossz stratégiát választottak.

Tanévkezdéskor, vagy félév kezdéskor nem kellett volna elkezdeni a tanítást, és a gyerekek szülei egy héten belül kiverték volna a kormányból a fizetésemelést.


A tüntetéseket, petíciókat, tudásmeneteket nagy ívben lesz.rja akormány. Azokkal semmit nem lehet elérni, legfeljebb olyan ígéreteket amik sok évvel későbbre szólnak.

2023. jan. 9. 09:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 42/49 anonim ***** válasza:
100%

#41 ma 09:24

Ez nagyon jól hangzik, és elvben működne is... csakúgy mint a kommunizmus: elvben működik, csak ki van felejtve az emberi tényező.


Elfelejted, hogy a tanárok jelentős részének nincs megtakarítása, hogy egy-két hónapig meglegyen fizetés nélkül.

A tanárok egy jelentős része fideszes, és akármilyen szar a kormány, akármilyen szar a pedagógusok sorsa, akkor is fideszes marad, tapsol nekik, akár kampányol is nekik, és nem hozza őket kellemetlen helyzetbe, vagyis sztrájktörők lennének.


A Fideszt ismerve betolna egy olyan propagandát, hogy az egészet az ellenzék szervezi (ezt tolták is) és a szülőket, gyerekeket meg a pedagógusok ellen hergelik (erre is volt kísérlet).


Szerintem tartani kell a fokozatosságot, és eddig jól csinálták. Igen, ha nem lesz továbbra sem érdemi változás, akkor lehet továbbmenni, hogy országos sztrájk, polgári engedetlenség teljes munkaidőben, 100%-ban, nem csak egy-egy órára, stb. nem kritikus időben, tehát érettségis felkészülésben, vizsgaidőszakban, stb. aztán ha az sem hat, akkor lehet tolni akkorra is esetleg, de ebben én magam is bizonytalan vagyok, hiszen a pedagógusok a gyerekek érdekében is sztrájkolnak, és egy ilyen lépéssel a gyerekeknek ártanak.


Persze Németh Rezsi Szilárd tanár volt, taníthat, vizsgáztathat, stb. az adott szakon. Visszatérhet a tanári pályára.

2023. jan. 9. 09:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 43/49 hypno ***** válasza:
83%

#42


Ez már veszett fejsze nyele. "Megunják és hazamennek" mondta egy ma is élő klasszikus.


Ennek szeptember elsején lett volna értelme. Egy-két hetet nyár végén bármelyik tanárt kibírt volna. Akár fejen állva is. És a gyerekek is behozhatták volna az iskolakezdéskor kiesett időt.

Most persze nyakukon (meg a miénken is) a fűtési szezon, a 20 %-os infláció, szóval ez nem pont az az időszak.


Azt meg el kellene dönteniük, hogy el akarnak-e érni valamit, vagy sem. Fokozatossággal pont semmit nem fognak elérni.

2023. jan. 9. 12:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 44/49 anonim ***** válasza:
75%

"Attól, ha ő nem keresne annyit, neked még nem lenne több a pénzed.


Ha gyárban dolgozik, akkor jó eséllyel a magánszektor alkalmazza, ami tud neki ennyit fizetni és akar is, téged meg az állam ami tudna fizetni de nem akar."


De attól még undorító, hogy mert valaki szarik a gyerekei jövőjére és legyárt futószalagon egy csomó babát, azért többet visz haza.


Értelmes ember az esetek nagyobbik felében nem vállal ennyi gyereket.

2023. jan. 9. 13:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 45/49 anonim ***** válasza:
100%

"Értelmes ember az esetek nagyobbik felében nem vállal ennyi gyereket."

Hát olyan országban, ahol nem lesz tanár, az biztos.

2023. jan. 9. 13:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 46/49 anonim ***** válasza:
100%

A baj, hogy manapság az országban nagyon mást nem is lehet.


Házasodj össze valakivel, gyártsatok gyerekeket aztán akkor kapsz pénzt, hogy éljél. Az a kutyát nem érdekli, hogy a házaságod romokban, nem tudsz annyi gyereket felnevelni, nem tudtad mire válalkozól, nem is akart annyi gyereket, stb. A gyerekekkel sem foglalkozik senki, hogy nekik mennyit árt a mostani rendszer. Csak az a fontos, hogy legyenek.

2023. jan. 9. 13:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 47/49 hypno ***** válasza:
100%

#44


Kinek mit intéz a kormánya...már ami a gyerekesek támogatását, meg az állami alkalmazottak bérét illeti.


Szerintem az undorító az, hogy a négy gyerekes cigánylánytól habzani kezd az emberek szája akkor is, ha bruttó 520 ezerért dolgozik, vagyis nem segélyre hajt, de Lévai Anikó, vagy Herczeg Anita, vagy a többi sokgyerekes nacsalnyikné neve meg sem fordul senki fejében. Pedig amikor futószalagon jöttek a gyerekeik nem tudhatták, hogy a mi lábunkon fognak állni.

2023. jan. 9. 14:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 48/49 anonim ***** válasza:
100%

Az a vicces, hogy ez a kormány először elvette minden átlag alatt keresőtől a minimálbér mértékéig szóló adójóváírást, aztán most nagy dérrel-durral adómentességet ad, ha kell, ha nem.

Persze ebben is jól átvernek sok embert, de mindegy is.


Talán ideje lenne eltakarodniuk, ha már kormányozni nem bírnak, csak harácsolni, már elsikkasztották a fél országot.

2023. jan. 9. 21:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 49/49 anonim ***** válasza:

Korlátolt vagy, kérdező!


Egy inteligens átlagember.


-egy művész, 25/F-

2023. máj. 13. 17:29
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!