Kezdőoldal » Politika » Magyar politika » Kire szavaznátok, mint a...

Kire szavaznátok, mint a politikából kiábrándult ellenzéki?

Figyelt kérdés

2018-ban szavaztam először (23 évesen), akkor a koordináció mellett voltam. Így egyéniben a Jobbik jelöltjére szavaztam (az akkori liberális nézeteim, és a párt múltjának ellenére is), míg listán a Momentumra, mint új erőre, akiknek hálás voltam a NOlimpia kampányukért.


2019-ben az EP választáson szintén a Momentumot támogattam.


Majd 2022-ben az összefogást, és hosszas vívódás ellenére Márki-Zay Pétert (kezdetben Karácsony szimpatikusabb volt a nézetei és a visszafogott stílusa miatt).


Sajnos azóta bebizonyosodott, hogy az összefogás nem működött. Dobrev és Jakab sem tudták félretenni az egyéni érdekeiket, és az előválasztás eredménye után sértődötten a háttérbe vonultak, és a pártjaik sem vették ki a részüket a közös kampányból (azt hozzá kell tenni, hogy utóbb részben MZP hozzáállásának is köszönhető volt).


A hat párti összefogás pedig önkormányzati szinten is elbukott, hiába nyertek a közös jelöltek, ha azóta számos településen egymásnak estek, sőt akár a kormánypártokkal is szövetkeztek társaikkal szemben.


Jelenleg ott tartunk, hogy egyedül a DK és a Momentum rendelkezik mérhető támogatottsággal az Összefogás pártjai közül (előbbit a legerősebb ellenzéki pártként mérik). A többi párt (Jobbik, MSZP, LMP, Párbeszéd) önállóan indulva valószínűleg be sem jutnának a parlamentbe.


Sajnos a DK egy végtelenül demagóg párt, amely alapja a Fideszhez hasonlóan a személyi kultusz. A párt létezése, Gyurcsány és Dobrev aktív politikai szerepvállalása pedig a jelenlegi rendszer egyik pillére.


A Momentum pedig a NOlimpia óta egyetlen hatásos megmozdulást, akciót sem tud felmutatni. Betagozódtak a rendszerbe, ami nekik valószínűleg kényelmes, de a változást akaró polgároknak veszteség.


Alakult három magát jobbközépnek mondó párt, amelyet bukott politikusok vezetnek (Vona, Jakap, MZP), ezek alig mérhetőek.


További ott a Mi Hazánk Mozgalom, mint szélsőjobboldali populista párt, akik összeesküvés-elméletekkel, féligazságokkal, és demagóg üzenetekkel kommunikálnak. Az én értékrendemmel teljesen inkompatibilisek. Annyit alá kell írni, hogy kiállnak olyan ügyek mellett, amiből a többi párt nem veszi ki aktívan a részét (pl. az ide települő gyárak ellen felszólaló helyiek melletti kiállás).


Az MKKP pedig kezd önmaga paródiája lenni. Sok esetben végtelenül kellemetlen őket hallgatni.



Most pedig itt van Magyar Péter. Sok újat eddig nem mondott/mutatott, de a múltja miatt az Ő szájából az eddigi unásig ismételt, közhelyessé vált üzenetek is másképp hangzanak. Viszont vele kapcsolatban korai messzemenő következtetéseket levonni. Én még nem tudok megbízni benne.


Személy szerint olyan politikai erőt szeretnék látni, amely nem ideológiai alapon politizál.


Elegem van az identitás politikából, nem érdekel a vallás, a jobb és baloldal, a konzervatív és liberális, valamint a szocialista és kapitalista nézetek szembenállás. Ameddig valaki nem demagóg, és szélsőséges, addig részemről bármiben hihet, bármilyen nézetet vallhat. Lehet jobbközéb, balközéb vagy centrista (ebben nem igazán hiszek) egy politikai erő, ameddig hiteles és következetes.


Nem akarok hatalommániás politikusokat. Szerintem, akin az látszik, hogy görcsösen ragaszkodik a hatalomhoz (pl. Orbán) az óriási veszélyt jelent a demokráciára nézve, és nem szabad támogatni.


Nem kérek megélhetési politikusokból. Legyen valamilyen szakmai tapasztalata (akár versenyszférában, akár közszférában), ami azt mutatja, hogy a politikán kívül is meg tud élni.


Nem kérek populista üzeneteket. Álljon ki, mondja el, hogy mit akar tenni, miben hisz, és a döntést hagyja a választókra. Ne akarjon a zsigeri érzelmekre hatni, inkább gondolkodásra, párbeszédre, vitára késztesse az embereket.


Az is fontos lenne, hogy kötelezze el magát a nyugati világ, az EU és a NATO mellett, de ezekkel szemben ne legyen mentes a kritikától.


A politikája ne csak abból álljon, hogy a Fideszt és a meglévő ellenzéki pártokat szidja, hanem az ország és a társadalom problémáiról beszéljen elsődlegesen, és akkor hozza szóba a politikai ellenfeleit, ha muszáj.


Konkrétan most nem látok ilyen erőt. És lehet az a legjobb, ha el sem megyek szavazni.



márc. 18. 14:00
1 2
 11/13 hypno ***** válasza:
72%

#10


Nem kell a nevedet adnod. A választás titkos.


Egyébként megismétlem. Az orbánista nyáj az utolsó szálig ott lesz, így az állampártnak az is megfelel, ha azok akik nem szavaznának rá végül nem mennek el. Érted ezt a dolgot?

Ha te szavazhatnál és nem szánsz rá a dologra egy fél órát az életedből, akkor te bizony a jelenlegi rezsim fennmaradását támogatod.

márc. 18. 20:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/13 anonim ***** válasza:
A legnagyobb hulyeseg nem idologiai alapon politizalni kb mint a civil politika nincs is ilyen. Hulyeseg.
márc. 19. 18:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/13 anonim ***** válasza:
Egy valódi szociáldemokrata zöld pártra.
márc. 27. 17:05
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!