A Soros-féle "B" terv egy újabb lépés az Új Világrend (Világkormány) felé?

A felvetésed ott hibádzik, hogy az európai integráció hajnalán, azaz a II.vh. után a 40es években megkezdődött az elmélkedés Európa jövőjéről. Annyi biztos volt, el akarják kerülni a jövőben a hasonló pusztításokat, minimalizálni kell a háború veszélyét, növelni az együttműködést a kontinens államai között. Abban a helyzetben, egy milliónyi életet követő háborúban, a csalódottságban, hogy az I.vh után sehogy sem sikerült elkerülni egy második világégést, az európai vezetők és gondolkodók számára egy Amerikai Egyesült Államokhoz hasonló megoldás kezdett tetszeni - egy Európai Egyesült Államok, ahol vannak különálló államok, de a 'veszélyes nacionalizmus' (lásd nácik) helyére egy európai identitás kerülne, ami összeköt, és lenne egy felsőbb irányító szint, amivel elkerülhetőek a háborúk, megvalósulna az együttműködés. Később, amikor nyilvánvalóvá vált a kontinens versenyhátránya, lemaradása, marginalizálódása a hidegháború során, már a világpolitikai szerep megőrzését is sokan a EEÁ-ban látták.

De hangsúlyozni kell: az európai integráció történetét végigkíséri a kormányköziség és a föderalizmus vitája, azaz hogy kellenek-e nemzetállamok, nemzeti szuverenitás, mennyi szuverenitást engedhetnek át a közösségi szintnek, kell-e európai kormány és parlament stb. Nemzetközi viszonyoktól is függ, hogy mikor melyik hang erősödött meg. Vannak hagyományosan "euroszkeptikus" államok (UK, Dánia stb.), akik mindig elutasították a föderalizmust, a Benelux államok általában mellette voltak, franciák változóan - de emlékezzünk, 2004-ig (ami még csak 7 éve volt) mindössze 15 tagú volt az EU, kevésbé volt átláthatatlan és "zsúfolt", habár sokan kezdettől fogva azt hangsúlyozták: prioritás minden európait bevonni az integrációba.

Amit ezzel el akarok mondani az az, hogy ez nem újkeletű jelenség. Mint már írtam, a 40es évektől kezdve vannak ilyen viták, mi is az EU célja, jövőképe. Vannak akik szerint elkerülhetetlen, hogy politikai unió legyen (ez a neofunkcionalista elmélet: ha van közös monetáris politika, kell, hogy legyen közös gazdaságpolitika is; ez az ún. spill over hatás). Mások szerint nem kell, hogy ilyen irányban haladjon az EU, többen azért lépnek be, hogy a megszerezhető hasznokból részesüljenek, de eszük ágában sincs alávetni magukat valami szupranacionális hatalomnak (pl. tipikusan a kisebb államok, nyilván a nagyobbak lennének egy politikai unióban is dominánsabb szerepben, ők irányítanák a folyamatokat). Az ő beleegyezésük nélkül - amit jelenleg egyáltalán nem úgy tűnik, hogy valaha is megkapna az EU - nem lehet politikai uniót csinálni.

A másik dolog, hogy egy ilyen egységes politikai képződményhez más feltételek is szükségesek: egységes identitás (egy európai identitás - ez jelenleg a mesében sincs, az emberek elsősorban még mindig az államhoz kötődnek), a nemzeti identitás, nemzetállamok vége (ez sem tűnik közelinek), hatékony intézményrendszer a hatalmas terület, népesség irányításához, amelyek megfelelő konfliktuskezelési fórumként szolgálnak, jól irányítanak (haha, még a mostani intézményrendszer sem működik optimálisan), meg egyéb apróságok, európai hadsereg, közös belső- és külső védelem, egységes nemzetközi fellépés, egységes gazdaságpolitika stb.

Ezen feltételek hiányoznak, így nem realitás politikai unióról beszélni.

Más kérdés, hogy objektíven nézve valóban megoldaná a problémákat. De a közgazdászok költség-haszon függvényekben gondolkoznak, optimalizálni akarnak, és eltekintenek a politikai, társadalmi és egyéb tényezőktől.

Remélem elég szakmai voltam.

De te meg értelmezd, amit írtam: nem lehet csak azért politikai uniót csinálni, mert Soros György azt mondja.

Ha ennyire egyszerű lenne, már évtizedek óta megvalósulhatott volna. A XX. század második felében is egymást érték a sokkok és válságok.

A bankár közgazdász, ami sajátos gondolkodásmód: lehető legkevesebb kockázat, biztonságban tartani a pénzt, ha lehet, profitot is termeljen.

Ehhez szigorúan közgazdaságilag vizsgálva a lehető legnagyobb világszintű gazdasági és politikai integráció optimális lenne.

Tegyük fel, hogy ezek a családok erre törekszenek: ezt pusztán pénzzel nem lehet elérni, még akkor sem, ha tegyük fel bizonyos esetekben befolyásolni tudják a döntéshozatalt. Világállami elgondolások a 15.század óta vannak, mégis a nemzetállamok világában élünk. Nem csak pénzen múlik, ez egy komplex dolog, számos tényező szükséges még, ami nem pénz függvénye.

Ha szerinted pusztán a pénzükkel képesek irányítani, te is elismered, hogy pénzzel mindent lehet, és az ő gondolkodásmódjukhoz hasonlóan leegyszerűsítve tekinted a problémát, figyelmen kívül hagyva az egyéb társadalmi, politikai és gazdasági tényezőket, nem is beszélve bizonyos államok hozzáállásáról, akik évtizedeken belül átveszik az amerikaiak helyét (elsősorban Kína, de még India, Brazília stb.)

"A dollár viszont Kína nélkül halott"

Ezek szerint mégsem olyan erős az a FED, igaz? Nyomhat ő pénzt, ha nem kell senkinek, csak inflációt gerjeszt, és önmagát sodorja sz@rba.

Az euróval ugyanez a helyzet. Ha legutóbb nem segít Görögországnak Kína, simán becsődölt volna az ország...

Na mindegy, gondolom nem értesz a közgazdaságtanhoz, nem beszélgettél még döntéshozó politikussal/közgazdásszal, így nyilván könnyebb ilyen elméletekhez fordulni. Ez természetes, ne bánkódj, puszta pszichológia.