Kezdőoldal » Politika » Magyar politika » Mit szóltok ezekhez az új...

Mit szóltok ezekhez az új lehetséges teljes keretszámokhoz?

Figyelt kérdés
[link]
2012. dec. 4. 21:29
1 2 3
 21/22 anonim ***** válasza:

Most már nem csak "lehetséges" Hanem el is fogadták a kormányülésen a javaslatot.

A legfelháborítóbb, hogy egyik napról a másikra. Néhány napja még 30 000 államis helyről hazudtak.


"Drasztikusan csökken a tandíjmentes helyek száma



A szerdai kormányülésen elfogadták a 2013-as felsőoktatási keretszámokról szóló javaslatot, erősítették meg az Index kérdésére kormányzati források. A döntésről csütörtök délelőtt számol be a kormányszóvivő és az emberi erőforrások minisztere.


Információink szerint az elfogadott számok lényegében megfelelnek annak az előterjesztésnek, amely kedden kiszivárgott. Forrásunk ehhez annyit tett hozzá, hogy kisebb módosulások történtek az eredeti javaslathoz képest, de a fő irányok nem változtak. A számok alapján tehát az újonnan felvett hallgatók túlnyomó többségének részben vagy egészben fizetnie kell majd tanulmányaiért.


Jövőre drasztikusan csökkentik a teljes állami finanszírozású hallgatók számát a három éves alapképzésben, az öt-vagy hat éves osztatlan képzésben, illetve a felsőoktatáási szakképzésben: csak 10 480 hallgató kap állami ösztöndíjat, azaz nekik nem kell fizetniük a képzésért.


46 330-an részösztöndíjasként tanulhatnak, az ő esetükben a képzési költség felét az állam állja, a másik felét a diáknak kell megfizetnie. Miután részben állami támogatást kapnak, ezeknek a hallgatóknak is alá kell írniuk majd a hallgatói szerződést, amelyben vállalják, hogy diplomájuk megszerzése után képzési idejük kétszereséig (alapesetben hat évig) Magyarországon dolgoznak. A mesterképzésben 16 ezer állami hely lesz, a doktori képzésben 1300.


Mint szerda reggeli elemzésünkben megírtuk: az alapképzésbe, illetve az osztatlan képzésbe 2013-ban belépő hallgatók több mint 80 százalékának így valamennyit fizetnie kell majd tanulmányaiért. A részösztöndíjasok esetében a szemeszterenként fizetendő összeg átlagosan 50-100 ezer forint lehet. A költségek fedezésére igénybe vehetik a diákhitelt, amelyet munkába állásuk után törleszthetnek.


A Hallgató Önkormányzatok Országos Konferenciája az ELTE Online-on szerda este azt közölte: "immár bizonyíték van arra, hogy a kormány az ifjúság ellen van. Erre a lépésre nincs ésszerű indok, nincs magyarázat és nincs mentség. Elherdálják az ország jövőjét, külföldre kergetik öcséinket és hugainkat. Véleményünk szerint nem az árulja el a hazáját, aki elhagyja a boldogulása érdekében, hanem az árulja el a honfitársait, aki megszavazta ezt a képtelen előterjesztést. Nem hagyjuk, hogy az ifjúságot a felső tízezer arisztokráciájára és alattvalókra osszák, ennek megakadályozására minden eszközt fel kell használni." "

2012. dec. 5. 20:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/22 anonim ***** válasza:

És a legszebb az egészben, hogy a Rektori Konferencia még a 33 840 -es előző keretszám ellen is tiltakozott, az újról meg nem is tud!


"A Magyar Rektori Konferenciát (MRK) nem keresték meg a jövő évi felsőoktatási keretszámokról szóló, a sajtóban előző nap megjelent javaslattal - közölte a szervezet társelnöke. Sándorné Kriszt Éva elmondta: másfél hete volt egy kormányrendelet-tervezet a rektori konferencia előtt, amely 33 840-ben határozta meg a teljes állami ösztöndíjas hallgatók keretszámát, míg a részösztöndíjra 5 ezres keretet rögzítettek.


Ezt a rektori konferencia nem tartotta elfogadhatónak, mert több mint 20 százalékos csökkenést jelentett volna a tavalyi évhez képest."


ITT MIÉRT NEM TILTAKOZIK EZ ELLEN SENKI?


Külföldön már rég százeres tüntetések lennének emiatt!!!!!


Ennyire elbutított mindenkit a Megasztár meg a valóságshow -k?

2012. dec. 5. 20:15
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!