Egyetértesz azzal hogy a tanulás az befektetett tőke? Egyetértesz azzal hogy aki az adó Ft-okból szerzett diplomát és azt kamatoztatja külföldön az fizesse vissza kamatostól az árát?

Nem tudom, jelen esetben tekintsem-e érvényesnek Parkinson törvényét. Mert ha igen, annak mélyen el kell gondolkoztatnia mindenkit. Például azon, helyesen használ-e minden fogalmat, az érvei csak jól hangzanak (számára), vagy valamit cáfolnak/igazolnak-e.

Kezdjük az elején. Röghöz kötés. Jó szöveg, csak nem igaz. A röghöz kötés azt jelenti, nem mehetsz sehová, ha nem engedem. Ha engedem, már nem az. Ha kiválthatod, már nem az. Tehát hagyjuk a rizsát. Arról viszont beszélhetünk, a diploma megszerzéséért tartozik-e a diplomás valakinek, és ha igen, kinek, mennyivel.

Az oktatás a világon sehol sem önfinanszírozó. Vannak ugyan, akik ma nálunk ezt szeretnék, de ez annyira eszement ötlet, hogy kizárólag "orvosi eset" kategória illik rá. A kérdés tehát, ki finanszíroz. Maradjunk az itthoni és mai állami változatnál a sok lehetőség közül. A költség egy részét a hallgató fizeti, a másik részét az állam, az ellenérték (diploma) viszont a hallgatóé. A hallgató tehát mindenképpen tartozik, kérdés miképpen egyenlítse ki a számlát. És az is, kinek tartozik.

Mielőtt félresiklanánk, tisztázni érdemes, hogy itt egy elvet beszélünk meg, nem a gyakorlatot, amely sokszor és sokféleképpen kritizálható. De most nem azt vizsgáljuk, jól hajtják-e végre, hanem azt, mit kelle végrehajtani. Az állam ebben és minden másban közvetítő szerepet játszik. Mondjuk ő tartja nyilván az emberek igényeit, lehetőségeit, és még sok mást, ezek alapján dönt az elosztásokról, ehhez beszed pénzt, és újra elosztja - az egy másik kérdés, hogy akik az állam nevében eljárnak, helyesen teszik-e, mint mondtam ezt most hagyjuk!

Tehát a hitelező az egész társadalom, amelynek az adójából és illetékeiből az oktatást finanszírozták.

Miképpen lehet visszafizetni. A triviális eset, hogy pénzben, azonnal, vagy részletekben.

Bonyolultabb, ha munkában. Itt a visszafizetés abban áll, hogy magasan kvalifikált ember tevékenysége nyomán az ország egésze előbbre jut. Ha nem lenne ilyen ember, vagy nem elegendő, akkor az ország - képletesen - még ma is vadászna. halászna, ha még volna miből. Persze az illető kap a munkájáért fizetést, néha sokat is, de akkor is igaz, hogy nélküle nem megy. Valahogy tehát azt kellene mérni, hogy mennyi ebből a munkából az, amit visszafizetésként lehetne tekinteni, és mennyi ami már értéktöbblet - amiből előbbre jutunk. A helyzetet nehezíti, hogy nem minden diploma egyforma, de főképp nem minden ember egyforma. Van, aki kegyelemből kapott diplomát, és van, aki kitüntetéssel. Lesz, aki egész életében túl lesz fizetve, lesz, aki egyetlen ötlettel (na jó, a kivitelezéshez szükséges egy évvel) akár a tízszeres hasznot hozta. Amiből egy egység a visszafizetés, a kilenc pedig a tiszta nyereség mindenki üdvére.

Az alapprobléma abból fakad, hogy az elszámolás a fent rendkívül hézagosan jelzett okok miatt lényegében lehetetlen. Mi marad ilyenkor? Egy társadalmi közmegegyezés. Mindenki elfogadja, hogy maga sem tudna megoldást adni, ezért megegyezünk egy képletes dologban, a valós értékeket pedig nem firtatjuk, mert nem tudjuk hogyan kell. Ebben az a jó, hogy ha valamit megtudunk belőle, azt akár alkalmazhatjuk is.

Mi a képletes dolog, és miért tartják sokan felháborítónak? Ez is több részből áll. A képletes dolog mondjuk öt év itthoni munka. Lehet vitatkozni, hogy inkább 4, vagy 8, de senki sem tud indokot a maga igazához ezért jobb elfogadni az ötöt. Csakhogy ezt most találtuk ki, visszamenőleg normál körülmények között nem cselekszünk (kivéve a Fideszt). Ez baj, mert aki tavaly diplomázott, nem vonatkozik rá semmi, aki jövőre, arra igen. Itt a probléma az átmenet nélküliség. Lehetne mondjuk megegyezni 5 évben, ebből a jövő évi diplomázók 1 évet, a következők 2 évet dolgoznak itthon, és így tovább. A másik (és igazán felháborító) a gátlástalan és felsőbbrendű kivitelezés. Nem kell kijelenteni, hogy öt év, lehet felvetni, hogy alapos érvvel lehet más szám is. Nem lesz, mert nem tudunk, de mennyivel jobb érzés, hogy jobb híján elfogadtam, nem rám kényszerítették. És lehet felvetni, hogy évente eggyel nőjön, ahogy írtam. Akinek van jobb ötlete... Egyáltalán: a hozzáállás, beszéljük meg, ez a javaslatom! Kell rá egy év? nem számít, ha eddig kibírtuk, azt is kibírjuk, de egyezzünk meg. Az azonnali parancs mindig felháborító, mert lenéző, megalázó, emberszámba nem vevő, a hatalmat fitogtató. És ez a döntő probléma.

Sajnos nemcsak ebben, hanem sok mindenben. És még annyi, akivel ezt párszor megtették, akkor sem fogadja el, ha később más a stílus. Ilyen az emberi természet. Nagyjából mindenkié.

Az adót, mint a szülők befizetését pedig ne keverjük bele, annak egyszerűen más a funkciója, nem tartozik a felvetett formában ide. Nem beszélve a veszélyes következményeiről. Mert akkor vizsgálhatná valaki, hogy neki nincs is gyereke, de sokkal több adót fizet, meg hasonlók. Abszolút téves vitákat generálna, és a dolog már nem is a valós problémáról szólna. Nem olyan egyszerű ez, hogy kapásból lehet jó - ha nem is szeretett, de mindenki számára elfogadható, vagy méltányolható megoldást találni. Viszont a szekeret mindenki húzza, ezt ne feledjük.

Kedves 76%-os!

Először is, köszönöm a kemény hangvételű - bár nem feléd irányított - hozzászólásom után nem kiérdemelt válaszodat.

"Jelen esetünkben az állam feladata, hogy olyan körülményeket teremtsen, ahol az egyén munkát tud szerezni, és tisztességes bért kapjon érte. Ha az állam nem tud ilyet előteremteni, akkor a (társadalmi) szerződést megszegte, így nem követelhet semmit."

- A munkahely biztosítva van (mint látható volt a nem általam belinkelt írásban), a diplomások között alacsony a munkanélküliség.

Mennyi a "tisztességes fizetés"? Hol húzzuk meg a határt? A nyugati példák alapján? Csakhogy ott az árak, a gazdasági helyzet, és minden egyéb más, mint itt. Nem csak a fizetést kell nézni, az az érem egyik oldala.

Például a nettó 170+ nem ad kényelmes megélhetést? Mint mutattam, volt, aki így ment el innen. Mert "ő nem ezért tanult ennyit".

A diploma nem a milliomossá váláshoz felé vezető út, nem eszköz a gazdag élethez, nagy házhoz és gyors autóhoz, mint amiképp tekintenek rá. Akiknek ez a céljuk, más papírban keressék, részvényekben. Tőzsdézzen.

"Én mondok neked: orvosok. Barátom nem rég végzett orvos, 12 órázik, és 100 bruttót keres. Pesten, klinikán.

- Az orvosok (akik a másik tönkretett csoport volt a tanárok mellett a szocializmusban, mint "nem termelők") helyzete valóban gyalázat.

A legnagyobb probléma, hogy nagyon szétnyílik náluk az olló. Vannak, akik százezreket visznek haza (ettől függetlenül ők sem elégedettek, mert "nem azért tanultam..."), mindemellett pedig az egyébként ingyenes szüléseknél is százezres hálapénzeket raknak zsebre feketén (sosem értettem egyet ezzel az általános, ki nem mondott gyakorlattal, én nem is fogok adni egy forintot sem, megkapja a fizetését, azon felül minek adjak? De mondhatnám a nyugdíjakat kihordó postásokat is, akiknek szintén mindig csurran-cseppen a rendes fizetésükön felül, és ha kérdezem nagymamámat, "hát de olyan rendesen elhozta" -> ez a munkája! A péknek se törjük le a kifli csücskét, miután fizettünk, mert "olyan rendesen megsütötte". Elkalandoztam, de folytatom a hozzászólást), és vannak a forintokért robotolók az egészségügyben. Mit lehet tenni? Szerintem ez kezdetnek jó:

"Összesen 86 ezer egészségügyi dolgozó fizetését emelik meg január elsejétől visszamenőleg, jelentette be Réthelyi Miklós nemzetierőforrás-miniszter. Béremelést kap 16 520 orvos, 67 978 szakdolgozó, valamint 1380, egészségügyben dolgozó vegyész, pszichológus, biológus, kémikus, gyógyszerész. A szükséges törvénymódosítások elfogadása után a béremelést július elsejétől fizetik ki, első lépésként egy összegben január elsejéig visszamenőleg. 

Az ügyeleti díjazás nélkül bruttó 350 ezer forintos összegig kereső orvosok - ide tartozik a doktorok 80 százaléka - egységesen bruttó 65 ezer forint emelést kapnak. Efölött 10 ezer forintos sávonként 5 ezer forinttal csökken a béremelés mértéke. A 450 ezer forint felett keresők egységesen 10 ezer forint emelésre számíthatnak. Az egyéb diplomások egységesen 31 435 forint emelést kapnak. 

A szakdolgozók körében 22 ezer ember bruttó 20 ezer forint feletti emelést kap, 32 ezren pedig 15 ezer forintot. Mint Szócska Miklós államtitkár elmondta: náluk eddig nem volt bértábla, alig volt különbség egy kezdő és egy 20 éve már a pályán dolgozó asszisztens vagy ápoló bére között." 

A béremeléssel a szakszervezetek is elégedettek.

Ezt azóta egy második hullámban ki is bővítették a kimaradottakkal.

"És nézd el az embereknek, hogy előbb egy biztos egzisztenciát akarnak elérni, nem pedig hobbijuknak élni."

- A kettőt lehet párhuzamosan is, egymásba fűzve.

Feltéve, ha valakinek van a péntek esti ivóbulinál komolyabb hobbija, és a "valami jól fizető állásnál" komolyabb életcélja.

Mert sajnos ebben is negatív tapasztalataim vannak az egyetemre jelentkezőkkel kapcsolatban.

"Amúgy itt érzek némi ellentmondást: ha mindenki a piacképes szakokra (azaz azokra, amit a piac megfizet) menne, akkor miért is mennének el ezek külföldre, mert itthon nem fizetik meg?"

- Rossz a felvetésben az ok-okozati viszony. Azért vannak túltelítve, mert azt megelőzően (könnyűségük vagy keresettségükből kifolyólag), nagy sokan választották.

A tehenes párhuzamot kifejtenéd lontosabban? Mármint ha nekem rossz, más legalább elmehessen jól élni? Csakhogy ez a közösség számára ez nem a gödörből kivezető út...

Pro Patria!

(0.Nálam a GYK az egy nyitott szoba, nem sok privát beszélgetés. Ha olyat hallok, amihez hozzászólnék, akkor hozzászólok. Én már csak ilyen vagyok...)

"A munkahely biztosítva van (mint látható volt a nem általam belinkelt írásban), a diplomások között alacsony a munkanélküliség."

Alacsonyabb, de nem alacsony. Rengetegen külföldön vannak már.

"Mennyi a "tisztességes fizetés"? Hol húzzuk meg a határt? A nyugati példák alapján? Csakhogy ott az árak, a gazdasági helyzet, és minden egyéb más, mint itt. Nem csak a fizetést kell nézni, az az érem egyik oldala.

Például a nettó 170+ nem ad kényelmes megélhetést? Mint mutattam, volt, aki így ment el innen. Mert "ő nem ezért tanult ennyit"."

Ezen valóban lehet vitázni. 170, ha nem is kényelmeset megélhetést ad, de abból már el lehet lenni (nálam ez egy lakás fenntartását, illetve gyerekvállalást takar).

De kihagytuk azokat, akik itthon is jól keresnek, versenyképes a munkájuk, fizetésük, és nem azért fontolgatják/tették meg az emigrálást, mert ne tudnák megteremteni itt az anyagiakon megszerezhető feltételeket. Mi van azokkal, akik a korrupció, a törvényi bizonytalanság, az aktuális kormányzó párt visszaélései miatt menne el? Mert ilyen is sok van.

"A legnagyobb probléma, hogy nagyon szétnyílik náluk az olló. Vannak, akik százezreket visznek haza (ettől függetlenül ők sem elégedettek, mert "nem azért tanultam..."), mindemellett pedig az egyébként ingyenes szüléseknél is százezres hálapénzeket raknak zsebre feketén (sosem értettem egyet ezzel az általános, ki nem mondott gyakorlattal, én nem is fogok adni egy forintot sem, megkapja a fizetését, azon felül minek adjak?"

Hálapénzben egyetértünk, ez is közrejátszik, hogy azon ritka alkalmakkor, amikor dokihoz kell mennem, én magánorvoshoz megyek.

Az olló meg valóban széles. Csak általában a sebészek szoktak pénzt kapni, meg a szülészek, a többiekkel meg alig találkozik a beteg. Aki megvizsgálja az SZTK-ban? Szinte semmit se kap. Az aneszteziológus, aki a műtét egyik legnehezebb részét viszi? Sokszor szinte semmit se kap. Szóval valóban egyenlőtlenek a feltételek. Erre lenne jó megoldás az, ha mindenki magasabb bért kapna, és cserébe a páciensek nem éreznék azt, hogy pénzt kéne zsebbe csúsztatniuk.

És, valóban, az orvosok csak a munkájukat végzik. De az egyik leghasznosabb munkát végzik. Ha a pék nem süt kiflit, eszel majd húst meg zöldséget. Ha a pék nem hozza ki a nyugdíjad, elmész érte te, vagy bekéred elektronikusan. De ha az orvos nem gyógyít meg, mit csinálsz?

Szóval szerintem a mostani fizetések ott igen csak alacsonyak a társadalmi hasznosságukhoz képest.

Egy fokkal frissebb cikk:

[link]

"- A kettőt lehet párhuzamosan is, egymásba fűzve.

Feltéve, ha valakinek van a péntek esti ivóbulinál komolyabb hobbija, és a "valami jól fizető állásnál" komolyabb életcélja."

Igen, ebben egyetértünk. De ha az ember nem tud megfelelő pénzt keresni, hogy eltartsa magát, akkor a hobbijára se fog.

Szüleim dolgoztak/nak felnőttképzésben. Feltették a kérdést többször, hogy miért végez el valaki 40 évesen egy egyetemet, mire már karriert épített ki valahol. Toronymagasan az a válasz jött ki, hogy "azt tanuljam, ami mindig is érdekelt". És az ezek után megtartott beszélgetéseken derült ki az, hogy régen 1. nem igazán tudták, hogy pontosan mit szeretnének 2. nem igazán engedhették volna meg maguknak.

"Rossz a felvetésben az ok-okozati viszony. Azért vannak túltelítve, mert azt megelőzően (könnyűségük vagy keresettségükből kifolyólag), nagy sokan választották."

Én most hirtelen kevés olyan szakot tudnék mondani, amik régen nagyon keresettek lettek volna, de most már nem azok.

"A tehenes párhuzamot kifejtenéd lontosabban? Mármint ha nekem rossz, más legalább elmehessen jól élni? Csakhogy ez a közösség számára ez nem a gödörből kivezető út..."

A példám az, hogy ha már én éhen döglök, akkor mást ne húzzak vissza, hogy ő is ezen a kiszáradt mezőn legeltessen, ahol a fű se nő, és ezáltal őt is a vegetálásra kárhoztassam, hanem hadd menjen, és legalább ő boldoguljon.

Talán iróniának tűnt a köszönetnyilvánítás, de nem annak szántam. Csak a félreértések elkerülésére.

"Mi van azokkal, akik a korrupció, a törvényi bizonytalanság, az aktuális kormányzó párt visszaélései miatt menne el? Mert ilyen is sok van."

- Nos, akik ilyenek, azokkal nem lehet mit kezdeni. Aki csak azért megy el, mert egy neki nem szimpatikus kormány van hatalmon.

A hozzám hasonlóaknak sokkal több okuk lett volna a 8 éves baloldali kormány alatt elhagyni az országot. El kellett viselnünk, hogy az általunk tisztelt személyeket gyilkosoknak, bűnözőknek, dilettánsoknak titulálták, és mi csak a fogunkat szívhattuk, mert mellőzve voltunk. Csak magunkban ordíthattunk az igazságtalanságok és hazugságok hallatán. El kellett viselnünk, hogy mindenről, ami nekünk a lelkünk egy részét képezi, szégyenletes módon nyilatkoztak, bántak velük. El kellett viselnünk, amikor a Nemzeti Színházban ízléstelen melegdarabokat adott Alföldi (ismerek olyat, aki undorodva kivonult, és többször hallottam ezt másoktól is) és azt a gyalázatot is, hogy az ő engedélyével a mi Nemzetinkben akartak a románok ünnepséget szervezni Erdély elcsatolásának dátumára - mely szerencsére a tiltakozások hatására nem valósult meg. Mi nem küldtük el őt 2010-ben. Végigvitte a mandátumát. Szerinted egy esetleges kormányváltáskor Dörner meddig maradna meg az Új Színház vezetőjeként?

De mi mégsem mentünk el a közel egy évtized alatt. Mert mi tartottuk magunkat ahhoz, "Áldjon, vagy verjen a sors keze: itt élned, halnod kell".

A baloldaliaknak semmilyen érzelmi kötődésük nincs a nemzetük, az anyanyelvük és szülőföldjük iránt, így bármiféle belső vívódás nélkül elmennek, ha számukra nem tetsző kormány kerül hatalomra, méghozzá ilyen lehengerlő többséggel.

Konkrét gazdasági, vagy korrupciós változás nincs ma sem. (Sőt, a rendőri felső vezetésben olyan tisztogatások voltak, hogy meg is lett több, tíz éve keresett, vagy "balesetnek" minősített bűn elkövetője, de mondhatnám a bkv-s, vagy a Honvédség közbeszerzési ügyeiben lefolytatott tábornokpereket is.)

A gazdaság, vagy a korrupció önmagában tehát nem indokol kivándorlást azoknak, akik ezt 2010-ig nem tették meg. Csak a személyes világnézet, pártszimpátia.

A bajuk az, hogy most ők kerültek abba a helyzetbe a "kulturkampf"-ban, amiben eddig mi voltunk, és ettől a 8 év alatt elszoktak...

Hogy újraértékeljük a Horthy-korszakot, a bethleni konszolidációt. Hogy egyformán súlyozzuk a nácizmus és a kommunizmus terrorját. Hogy megszállóknak, és nem felszabadítóknak nevezzük a szovjeteket. Hogy beemeljük az irodalomba az olyan érdemtelenül mellőzött nagy személyiségeket, mint Wass Albert. Hogy kitűzzük a székely zászlót, ha a nemzettestvéreinket emberhez nem méltó bánásmód éli, és nem meghunyászkodunk meg összesimulunk a román kormánnyal, mint a korábbi Gyurcsány-éra.

Akiknek bajuk van, mint Avar, Mészáros és Bolgár úr az ATV Újságíró klub c. műsorában, vagy Ungvári Tamásnak, Tamás Gáspár Miklósnak, Karsai Lászlónak.

Mert legyünk őszinték, és tegye a szívére a kezét, aki tagadni akarja: sokkal inkább érzelmeink alapján, mint gyakorlati okokból döntünk.

Az érzelmeink pedig ezekben a kérdésekben mutatkoznak meg, és más szimbólikus ügyekben, mint a melegházasság, vagy hogy van-e helye az Országházban a Szent Koronának.

És őszintén szólva: igazi elégtételt érzek magamban, és örömmel nézem az efféle körök véget nem érő panaszáradatát a fenti dolgokkal kapcsolatban, annyi év után, amikor nekünk hol a kezünk szorult ökölbe, hol a könnyünk indult el az arcunkon, és most fordult a sors, és őket látom ugyanebben a helyzetben.

Persze, vannag gazdasági szemléletmódban is jelentős eltérések, mint hogy a külföldi befektetőket támogassuk-e (ismét), mint ahogy épp most Bajnai nyilatkozatában hallottam, vagy a hazai termelőket és vállalkozókat velük szemben. Vagy a vízkészlet védelme, amit az ellenzéki alkotmánytervezetből ki akarnak venni.

Vannak szimbólikussá tett, de valójában gyakorlati kérdések ügyében is eltérések, mint az abortusz, ahol arról van szó, hogy támogassuk-e az így is 30 éve fogyatkozó lélekszámú magyarság következő generációjának megritkítását a "szabadság" nevében (mindenki szabad, de más életéről akkor sem rendelkezhet, ha őtőle születik), vagy a drogfogyasztás legalizálása, amely tulajdonképpen azt vitatjuk, hogy megint csak az egyén szabadságjogai miatt rendeljük-e alább a közösség érdekét, azaz az ezzel várhatóan leromló közbiztonságot segítsük-e elő a liberalizmus nevében.

Van egy nyugalmazott őrnagy ismerősöm. Világéletében a szocialistákra szavazott. Csak az hátráltja a kivándorlásban, hogy gyerekei vannak. A legszomorúbb, hogy nincs racionalitás a gondolkodásában. Üvöltve szid mindent. Mikor higgadtam felvetettem, hogy a Fidesz volt az, amely 2002-ben megduplázta a fizetését, míg az MSZP, amelyik 2008-ban kényszernyugdíjazta, akkor ugyan miért ez a szemlélet, akkor csak elcsendesedett... De következő alkalommal ugyanúgy mocskos fideszezett és hangoztatta az ATV-n hallott dolgokat. Az ilyenek számomra csak a vallási fanatikusokhoz hasonlíthatóak.

"Erre lenne jó megoldás az, ha mindenki magasabb bért kapna, és cserébe a páciensek nem éreznék azt, hogy pénzt kéne zsebbe csúsztatniuk"

- Na és miből...? Így is nagyarányú és visszamenőleges béremelés történt. Szerintem a meglévő forrásokat kellene igazságosabban szétteríteni.

És nem ezért adnak pénzt, hanem mert:

1) Így "illik", ez "a szokás", és a jóhiszemű idősek nem akarnak illetlennek tűnni a doktor úr előtt.

2) Sajnos fizetned kell, ha azt akarod, hogy a szülész tényleg komolyan vegyen, és ne legyen veled hanyag, flegma. Persze szóba áll veled, de csak muszájból.

Hallottam elég ilyet.

"És, valóban, az orvosok csak a munkájukat végzik. De az egyik leghasznosabb munkát végzik. Ha a pék nem süt kiflit, eszel majd húst meg zöldséget. Ha a pék nem hozza ki a nyugdíjad, elmész érte te, vagy bekéred elektronikusan. De ha az orvos nem gyógyít meg, mit csinálsz?"

- És a mentőknek, akik időben bevisznek a kórházba? A tűzoltó, aki kimenekít az égő lakásból? A rendőrnek adunk pénzt, ha kijön, és ezzel adott esetben az életünket menti meg?

"Igen, ebben egyetértünk. De ha az ember nem tud megfelelő pénzt keresni, hogy eltartsa magát, akkor a hobbijára se fog."

- Lehet, félreértettél. Arra céloztam, hogy lehet munkát keresni az érdeklődési körünk témakörében is.

A hobbi alatt nem balatoni vitorlázást értettem, hanem hogy össze lehet fűzni az élvezetet a munkával.

"Feltették a kérdést többször, hogy miért végez el valaki 40 évesen egy egyetemet, mire már karriert épített ki valahol. Toronymagasan az a válasz jött ki, hogy "azt tanuljam, ami mindig is érdekelt". És az ezek után megtartott beszélgetéseken derült ki az, hogy régen 1. nem igazán tudták, hogy pontosan mit szeretnének 2. nem igazán engedhették volna meg maguknak."

- Sajnos 40 évesen a fogékonyság, a tanulási készség már egyáltalán nem olyan, hogy akkor el lehessen kezdeni új, addig teljesen ismeretlen dolgok befogadását.

"A példám az, hogy ha már én éhen döglök, akkor mást ne húzzak vissza, hogy ő is ezen a kiszáradt mezőn legeltessen, ahol a fű se nő, és ezáltal őt is a vegetálásra kárhoztassam, hanem hadd menjen, és legalább ő boldoguljon."

- Ne fessük le Magyarországot egy kilátástalan balkáni nyomortelepnek... A világ gazdagabbik feléhez tartozunk, a valóság ez.

1) bánásmód éli -> bánásmód éri

2) Akiknek bajuk van, *azoknak ezzel van, mint

3) vannag -> vannak

A hibákért elnézést.