Kezdőoldal » Politika » Magyar politika » Most akkor az MSZP az MSZMP...

Most akkor az MSZP az MSZMP utódja?

Figyelt kérdés
Mármint azt halottam, hogy kb ő a jogutód ők "örökölték" az MSZMP vagyonát meg ilyenek. Van valami nyilatkozat vagy kijelentés arról, hogy az eszméiket is tovább szeretnék vinni vagy sem? Nem tenne jót az MSZP-nek valami névváltás?

2013. márc. 22. 22:03
1 2 3
 11/22 Pro Patria ***** válasza:
75%-os: eddig az összes elnökük MSZMP-s volt, az alapítótagok szintén, sőt, olyan törzs MSZMP-sek vannak közöttük, mint az előző rendszer kommunista külügyminisztere, Kovács László, vagy épp Horn Gyula.
2013. márc. 23. 07:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/22 anonim ***** válasza:

Igen, ahogy a Fidesz elnöke is. Meg a mostani (közársasági) elnök, parlamenti elnök, stb.

Attól, hogy valakinek fogalma sincs miről beszél, még nem kell az ország majd tizedét gazembernek tartani. Nagy részük ezerszer okosabb és becsületesebb volt, mint akik most mocskot szórnak olyanokra, akikről fogalmuk sincs, kik voltak.


Jogutód annyit tesz, hogy az előző szervezet vagyonát, jogköreit, kötelezettségeit, és minden, törvényekkel szabályozott ügyét örökli. Ilyesmi akkor történik, ha valami nagyon nagy változás következik be, és jó ok van a szervezet alapos átszervezésére. Ez nem csak politikai szervezetekkel, hanem gazdaságiakkal is így van. Konkrétan 1989-ben az akkori MSZMP feloszlatta önmagát és két új alakulat jött létre. A párttagok túlnyomó többsége automatikusan elvesztette tagságát, a két új párt újra toborzott, persze a vezetés nagyrészt a régiekből szerveződött újjá. Az MSZMP dokumentumai túlnyomórészt a Horn vezette MSZP-hez került, kisebbik (helyi) dokumentációja a Thürmer vezette Munkáspárthoz. A vagyon az akkor már erős MDF és az EKA hathatós beleszólásával fel lett osztva, persze azért az MSZP előnyére (később ennek feléléséből vitték tovább az ügyeket a következő években, míg vissza nem erősödtek). A régi tagság az új pártokba ment széjjel. Az SZDSZ (erősödő) másodvonalát, az MDF jelentős részét, a Fidesz szinte egész vezérkarát, a Kisgazdapárt kisebbik részét, de a Vállalkozók pártjától a legkülönfélébb pártokig, mindenütt jelen voltak. Nem hagyható figyelmen kívül, hogy akkor ők alkották a politikailag aktív réteget és szemléletüktől, ismeretségüktől és egyéb szemponttól függően csapódtak (vagy éppen alkották) pártokhoz.


Ami az eszméket illeti, mindig az adott párt meghatározó embereinek szemléletvilágát tükrözik. A régi MSZMP eszmei alapjait akkor sem lehetett volna továbbvinni, ha akarták volna. Thürmer próbálta leginkább a nem elnyomó elemeit, de teljesen marginális szerepet játszott. Horn eszmevilága a Nyugat Európába való beágyazódás volt, nem véletlenül lett annó külügyminiszter. Orbánt mindig is a hatalom foglalkoztatta, politikai életútjának nézetrendszeri változásai azt világosan mutatják a KISZ elnökségtől a mai miniszterelnökségig.


Ma minden párt jobboldali alapokon áll, csak nem ezt mondja. Természetesen nem egyféle jobboldal van, és - elsősorban módszertani kérdésekben - alapvető különbségek vannak pártok között. A mai MSZP ideológiájának nem sok köze van a Horn-féléhez, nem véletlen, hogy teljes vezérkar váltás vittek végbe, ezzel is jelezve, hogy ez egy másik párt. Az MSZP fő problémája, hogy nem képes pontosan pozicionálni magát, és nem tud saját arculatú stílust alkotni, amely csak rá jellemző. E tekintetben például mind a Jobbik, mind a Fidesz sokkal karakteresebb.

2013. márc. 23. 08:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/22 anonim ***** válasza:

"Az MSZP fő problémája, hogy nem képes pontosan pozicionálni magát, és nem tud saját arculatú stílust alkotni, amely csak rá jellemző. E tekintetben például mind a Jobbik, mind a Fidesz sokkal karakteresebb."


Ja persze, ezért volt, hogy az MSZP 3 választást nyert 3 jelölttel. Ez is mutatja, hogy változnak, új emberekkel is tudnak választást nyerni. A jobboldalon nincs ez, Orbán és a többiek van már 22 éve ott, nem tudnak új arcokat felmutatni, onnan fognak nyugdíjba menni. Pedig egy ilyen jellegű "frissítés" a jobboldalra is ráférne már.


Hogy a kérdésre válaszoljak: igen az MSZP az MSZMP jogutódja, csak mindenki próbálja itt úgy beállítani, mintha ez elítélendő volna. Jelenleg a jobboldal sokkal kommunistább, legalábbis intézkedéseiben nagyon is.

2013. márc. 23. 10:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/22 Pro Patria ***** válasza:

Kedves 74%-os!


"Igen, ahogy a Fidesz elnöke is. Meg a mostani (közársasági) elnök, parlamenti elnök, stb."

- A Fidesz elnöke KISZ-es volt. Az pedig nem volt több, mint egy ifjúsági szervezet. Nem komolyan vehető, anyukám is egyszerre volt KISZ-es, és járt hittanra. Gyerekként mindenki benne van mindenben.

A köztársasági elnök jelenleg Áder János. Nem volt MSZMP-tag.

A házelnök (ugyanis ez a megnevezése) Kövér László. Az ő személyét én sem tudom elfogadni.


"Attól, hogy valakinek fogalma sincs miről beszél, még nem kell az ország majd tizedét gazembernek tartani. Nagy részük ezerszer okosabb és becsületesebb volt, mint akik most mocskot szórnak olyanokra, akikről fogalmuk sincs, kik voltak."

- Nyilván ugyanaz vagy, aki itt is kiborult:

http://www.gyakorikerdesek.hu/politika__magyar-politika__409..

Nagyon mélyen érinthetett.


"Horn eszmevilága a Nyugat Európába való beágyazódás volt, nem véletlenül lett annó külügyminiszter."

- Ugyan. Horn, aki 1956-ban önkéntes pufajkásnak állt, és a legvéresebb kezű megtorló alakulat vezetéséért még kitüntetést is kapott? Majd ő vágta át nagy mosollyal a vasfüggönyt '89-ben?

Egyszerűen csak hallotta az idők szavát, és felfogta, hogy a hatalom további őrzéséhez változás kell.


"A mai MSZP ideológiájának nem sok köze van a Horn-féléhez, nem véletlen, hogy teljes vezérkar váltás vittek végbe, ezzel is jelezve, hogy ez egy másik párt."

- Ez csak a régi, bevált módszer. Amikor a párt elnépszerűtlenedik, mindig leváltják az addig szándékosan ikonikussá tett arcokat, ez tették Rákosival is (az októberi eseményekkor már itthon sem volt!), ez történt Kádár politikából történt diszkrét félreállításakor is, amikor 1988-ban elnöki szerepet adva "felfelé buktatták", ilyen poszt annak előtte nem létezett, jogköre, feladata gyakorlatilag nem volt, a tényleges vezető Grósz Károly lett. Ez történt az ügynökmúltú Medgyessy Gyurcsány általi leváltásakor, ez az őszödi beszéd miatti elhiteltelenedés okán Gyurcsánnyal Bajnaira, ez a válságkezelő megszorítások miatt népszerűtlen Bajnaival is Mesterházyra.

A cél: az arcot elküldik - vele együtt a rárakódott népszerűtlenséget is - a párt marad.

2013. márc. 23. 12:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/22 anonim ***** válasza:
Annyira vakon vagytok, hogy az hihetetlen, de azért osztjátok az észt. Az MSZMP jogutódja a Thürmer Gyula vezette Magyar Kommunista Munkáspárt. Mi sem bizonyítja ezt jobban mint, hogy az MSZMP és az MSZP külön-külön indult az első szabad választásokon és az MSZMP azóta sem oszlott fel, csak nevet váltott. Az MSZP-t az MSZMPből kilépett emberek alapították és a több milliárdos vagyont nem "örökölték" hanem egy sima csalással "átírták" a saját nevükre.
2013. márc. 23. 16:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/22 anonim ***** válasza:
0%
utolsó, teljesen mindegy hogy csavarod, az mszp egy komjunista párt! komcsik és kész, az egész baloldallal együtt!!! mind kádár-lenintől származnak!
2013. márc. 23. 16:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/22 Pro Patria ***** válasza:

Kedves 66%-os!

"1989. október 7-én alakult jogelődje, a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) XIV., egyben a Magyar Szocialista Párt I. kongresszusán, ahol többek között döntöttek a párt nevében addig szereplő „Munkás” szó elhagyásáról is."

[link]


A Magyar Szocialista Munkáspárt:

[link]

Utóda: MSZP. A székháza is a későbbi MSZP-székház.


"Az MSZP-be nem belépők 1989 december közepén folytatták az MSZMP XIV. kongresszusát, és Thürmer Gyulát választották a párt elnökévé. A Központi Bizottságban tag lett a korábbi párt két politikusa, Grósz Károly és Berecz János is. Az MSZMP 3,68%-os eredményével nem jutott be az új országgyűlésbe."

- Azaz akik nem voltak hajlandóak a váltásra, azok "őrizték meg" névlegesen az MSZMP-t továbbra is. Ez képviselte a kisebb hányadát az egésznek.

"A két párt közül a Magyar Szocialista Párt örökölte az állampárt vagyonát, míg a Munkáspárt vitte tovább az ideológiát. Erre utal a korabeli vicc, hogy az „MSZP-nek jutott a tőke, a Munkáspártnak pedig Marx”."


Tehát volt egy kisebb rész, amely meggyőződésből ragaszkodott a dogmatikus elvekhez, és volt a nagyobb része, amelyik a hatalom megőrzése érdekében változtatott az addigi arculaton.

2013. márc. 23. 17:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/22 Joe Makepeace ***** válasza:

Nagyon nem tenne jót az MSZP-nek a névváltás!

(Akkor már inkább a Fidesznek kellene, mert az már csak mint Fidesz működik, de inkább Megvénült "demokraták" Baráti Köre lett!)

Én szocdem vagyok, és mostanában kezd kialakulni egy olyan érzésem, hogy az MSZP éppen mostanra kezd igazán olyanná válni, ami már 1989 óta lenni akart volna!

(Egyébként ez egy szocialista párt, mint ahogy jelzi a neve, és nem szociáldemokrata, bár ez csak egy árnyalatnyi különbség!)...

Szóval:

Az MSZMP szerintem "egy kalap alá" egyáltalán nem az MSZP-vel, hanem jóval inkább az NSZEP-vel (az NDK állampárttal) vehető!!!

Az MSZP pedig akkor már -(1989-90)- akart olyasmi lenni, (de igaziból még csak mostanra kezdik elérni azt az állapotukat) mint az NSZK-beli SPD! Egy modern baloldali párt, nem egy pártállam állampártja! Más a felépítése is egy ilyen pártnak, habár más országokban baloldali pártoknál "előszeretettel" van főtitkári pozíció elnöki helyett (jobban is hangzik szerintem, másrészt meg más ezeknek a pártoknak a felépítése is...)

Amúgy az NSZK-ban Schmidték vagy a Schröderék például elvtársozták is egymást a párton belül!!!

Ráadásul az MSZP-ben végbement az utóbbi időben a fiatalosítás amire nagy szükség volt már és reméljük még folytatódik is!

(tényleg csak zárójelben gondolj bele anno a FIDESZben ülő "szerencsétlen" Isépybe!)

Az "MSZMP-sztori" pedig úgy volt, hogy az MSZMP-MSZP pártszakadás után nem sokkal (1989 november) feloszlott az állampárt, utána még abban az évben (december 17.-én) újjáalakult MSZMP néven A Grósz-Berecz-Thürmer triumvirátussal az élen -Grósz Károly lakásán-!

(Aztán Grósz 1990-ben visszavonult)

1993 nyarán Munkáspárt lett a párt új neve, jelezve némi "modernizációt", de akik szigorúan a marxista-vonalat akarták folytatni ők új pártot alapítottak és mivel az MSZMP név már szabad volt, ez lett az új párt neve, ami a mai napig munkálkodik!

A kérdésre majdnem elfelejtettem válaszolni:

igen az Mszp az MSZMP jogutódja!

2013. márc. 23. 17:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/22 anonim ***** válasza:

16os: Nem ez volt a kérdés.

17es: Bírósági döntés is van róla, hogy nem jogutódok. Ezek a wikin csak részigazságok. Ahogy feloszlottak nem rendelkeztek a vagyonnal mint kellett volna jog szerint. Innentől szervezeteket hoztak létre és csalták ki a vagyont össze vissza, haverbírók segítségével. De ez nagyon hosszú téma. Ha érdekel Minda Zoltán nevére keress rá, gyakorlatilag a fél életét ezzel töltötte, hogy kibogozza a rendszerváltásnál történt csalafintaságokat.

2013. márc. 23. 17:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/22 Pro Patria ***** válasza:
Bírósági döntés? Mikori? Mi volt a konkrét ítélet? Ez így eléggé a levegőben lóg.
2013. márc. 23. 18:55
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!