Nem lenne jó, ha a Keleti Nyitás politikáját jobban bevinné a kormány a közéletbe és lenne mindenféle tévéműsor, rendezvény, ami Kínát, Oroszországot élteti, meg iskolákban lehetne ilyen nyelveket is tanulni?

A többpártrendszer jelenlegi formájával kapcsolatos kritikád szerintem nagyon is helytálló - én is elégedetlen vagyok a jelenlegi megoldással, és meg kellene oldani, hogy az üzleti körök ki legyenek szorítva a képből. Viszont az eddigi alternatívák még a többpártrendszernél is kevésbé váltak be, úgyhogy csakis valami teljesen újnak szabad a helyére lépnie - ha ilyenünk nincs, akkor legalább ne lépjünk vissza.

Ami a kínai helyzetet illeti, engem jobban zavar az a szélsőséges kapitalizmus a vonatkozó ágazatokban, mint az állami gazdálkodás a primer szektorban - attól tartok, hogy egyesek meg akarják honosítani nálunk is, és ebből megint az jönne ki, hogy egy adott rendszer minden hátrányát megkapjuk, az összes előnye nélkül.

Ha úgy teszed fel a kérdést, hogy Iránnal vagy Szaúd-Arábiával "haverkodjunk", akkor inkább Irán. Ha úgy, hogy melyiknek vegyük át a berendezkedését (vagy melyiket éltessük a tévében, ahogy a topiknyitó szólt), akkor lehetőleg egyik sem.

Ami Indiát illeti - a fejlett nagyvárosokban, mondjuk, 200 millióan élnek; a külvárosokban és a faluban 800 millióan. Tehát vélhetőleg az utóbbiak nagyobb szeletet képviselnek az összképben. Ezzel együtt, India még a legjobb tapogatózási irányok egyikének számítana az egész keletinyitás-kérdésben (éppen kormányainak progresszív hozzáállása miatt), és személy szerint igazán sajnálom, hogy háttérbe szorul Azerbajdzsánhoz meg Kazahsztánhoz (meg Kínához) képest.

Az EU külpolitikája azért rohamosan csúszik ki az USA árnyékából, szatellitnek nevezni őket túlzás - az iraki háborúban Bush szépen szembe is állította a húzodozó nyugat-európaiakat a lelkesen csatlakozó keletiekkel (plusz a britek, de hát azok ebből a szempontból nem is érdemelnek az USÁtól külön említést). Az emberi jogok megítélésében leginkább azért hasonlítanak, mert e két blokkon kívül igazából mindenki leszarja őket. A fő különbség, ahol az európaiak látnak jogsértéseket ott, ahol az USA nem - az pont az USA; az európaiak azért igencsak fanyalognak a gitmói tábor, a kínzás meghatározásának elmaszatolása, vagy most az amcsik lehallgatási szokásai miatt. Európa sem tiszta, nem ám, de a (z ön)kritikai érzékük jócskán fejlettebb az USÁénál.

A francia kisebbségpolitika nekem nem tűnik olyan kiugróan sikeresnek; hozza a nagy európai átlagot, de annál nem jobb, mint azt a 2005-ös események jól láthatóvá tették.

A közép-európai integráció ugyan áldásos lenne - és ha a németek és a franciák felül tudtak emelkedni történelmi sérelmeiken, akkor nekünk is képeseknek kellene lennünk ugyanerre -, ám nem vagyok meggyőzve arról, hogy elégséges-e. Mindösszesen 120 millió ember (ha nem hozod be a képbe a törököket is, akikkel viszont kevés a közös kulturális és gazdasági kapocs), viszonylag gyenge nyersanyagellátottsággal, beékelve két hatalmas gazdasági erőközpont, a nyugat-európai és az orosz közé.

A többpártrendszernek lehetne az egypártrendszer az alternatívája, feltéve, ha az az egyetlen Párt, erős népi beleszólással létezik, és csak jóeszű, jószándékú, feddhetetlen emberek léphetnek be.

Na jó, ez most idealista ömlengésnek hatott. A Párt újkori burzsoáziává válása nem újkeletű probléma, Lev Trockij foglalkozott vele először (folyamatos forradalom elmélete), aztán ezt a gondolatmenetet élete vége felé Lenin is helyesnek ítélte, látván, hogy az SZKP talaján új grófok nőnek ki a földből.

Trockij túlontúl elméleti szakember volt, Lenin pedig túlságosan beteg ahhoz, hogy időben meglássa és félreállítsa Sztálint, így a Trockizmus sosem bontakozott ki igazán, pedig az valódi Népuralom lenne, a többpártrendszer reális alternatívája.

Na igen, Közép-Kelet-Európa sosem tudott jól ctrl+c-ctrl+v-zni. Egyébként nem is kéne egy az egyben átvenni a kínai rendszert. Kína más utakat járt be a történelemben, miért is kéne ugyanoda jutnia, mint nekünk. Viszont a primer szektorban való állami és a szekunder, tercier szektorokban különböző mértékben (szekudnerben részben, tercierben teljesen) megvalósuló kapitalizmus nem rossz ötlet, érdemes rajta elondolkodni, hogy a tervgazdaság és a piacgazdaság nemcsak ölhetik, de meg is erősíthetik egymást.

Ez adott szárnyakat, Kínának, Vietnamnak, Laosznak is.

Irán sem hibátlan, viszont hatalmas gazdasági potenciál van benne és álszentnek tartom a Sátánként való beállítását, embargók alá vonását, miközben az USA, Izrael és az EU puszipajtása ezerszer durvább dolgokat megtehet otthon.

Igen, Indiában nagy jövő van.

Az EU egy idealista katyvasz. A Nyugat-Európai Egység gondolata, hasonló múltú, mentalitású és fejlettségű országok összefogása nem hülyeség.

Hülyeség ez a se veled, se nélküled dolog.

Egy része NATO, egy része nem. Saját hadserege van minden tagállamnak. Jópáran nemet mondtak az eurozónára, másokat meg ész nélkül bevettek. A rendvédelem és az igazságszolgáltatás "összehangolása" egy vicc. Közös európai külügy... Igen, ami még Koszovó kérdéseben sem tudott véleményt formálni.

Mellesleg Közép-Kelet-Európa felé nyitni, más fejlődési szintű, más történelmi utakat bejárt, más mentalitású népek felé, ebből kizsákmonyálás lesz (van), Keletről Nyugatra az érték, Nyugatról Keletre a szemét.

Mellesleg dühít ez az idealista-pacifista-neoliberális széplelkű rózsaszín köd, ami a brüsszeliek mentalitását körüllengi. Ha Európa erős hatalommá akar válni, bel-és külföldön erős kézzel kell fellépnie az érdekeiért, mutass egy nagyhatalmat, ami nem ezt teszi!

+1 Amíg az 51. tagállam Nagy-Britannia bent van, mint a jenkik Trójai Falova, addig az EU megerősödése és világhatalommá válása csak egy Fata Morgana.

És igenis amíg London két kézzel húzza vissza Brüsszelt a Washingtoni útra, addig csak egy szatellit az EU, érdekes az amerikabarát országok jogsértéseivel szemben, mi eeeerópaiak is hímestojásként bánunk, az amerikanemszeretikkel viszont (néha indokolatlanul) keményen.

Persze porhintésként azért látszatkülönbségek vannak.

Mi az a Nagy Európai Átlag? :-)

A német minta, hogy teljesen elkülönülünk a kisebbségtől, látszólag minden jogot megadunk nekik, valójában meg az őslakókkal való barátkozás, keveredés tabu? Jók az aljamunkára és bűnözni, ahol aztán a bíró kivételezik velük.

Esetleg a holland/skandináv minta, hogy látszólag nyitottak vagyunk feléjük, barátkozunk, keveredünk, de valójában egy ezredmásodpercig sem várjuk el, hogy önmagukra svédként/hollandként tekintesenek, hagyjuk őket a saját szokásaik szerint élni, aztán pofáraesünk, amikor az arab srác megerőszakolja a nyolcadik 12 éves feleségét?

Esetleg a brit minta, ahol azért megkövetelik az integrációt, a police szépen odacsap a sáría övezeteknek és igyekszik visszatartani őket, amennyire tudja. Németországban gyakorlatilag nem is mérhető a keveredés, a briteknél viszont a fekete nők 40%-ának fehér férje, a fekete férfiak 60%-ának fehér felesége van, nem is beszélve az ennél magasabb számokat mutató ázsiaiakról.

Esetleg a francia, amit volt szerencsém személyesen is látni, mivel cserediák voltam, Párizstól nem messze. Ahol a második generációs algériai/marokkói lányok már rózsaszín Mayo Chix-es felsőben (igaz, könyékig érő és nem kivágott), testhezálló (igaz hosszú) farmernadrágban és magassarkúban mászkáltak, ha nem kerül szóba véletlenül egy beszélgetésben, meg sem tudom, hogy ők ketten muszlimok. Vagy a szénfekete angoltanárnő, akinek mikor rákérdeztem arra, hogy mi, kissé meglepetten válaszolta, hogy francia, mi más, itt született. Ja, hogy a szülei kongóiak az más, neki már a férje is francia.

A 2005-ös események megmutatták, hogy a francia rendszer sem hibátlan, viszont Németországban, de még talán Nagy-Britanniában sem láthatsz ennyi színest dolgozni, mint ahány fekete/arab taxisofőrrel, rendőrrel, tanárral, pincérrel találkoztam én.

Tessék választani, melyik modell az európai átlag? :-)

Azt a 120-at én 160-nak számoltam, a törökök nélkül :-)

Nem is beszélve arról, hogy ezek jó részét akkor le kellene vonni az EU-tól, lakosságban és területben kábé egálban lennénk, amúgy meg egy fél USA. Az EU-nak is gyenge a nyersanyag-ellátottsága, viszont ebből olyan jelentéktelen tényezőket lenyúlnánk, mint Szilézia, Morvaország, illetve a fekete-tengeri gázmezők.