Kezdőoldal » Politika » Magyar politika » Horthy szobrot avattak a...

Horthy szobrot avattak a Szabadság térnél. Már csak ez hiányzott a vörös csillag mellé. A felszólalók jól ismert jobbikosok voltak. Vélemény?

Figyelt kérdés
"Ami a zsidókérdést illeti, én egész életemben antiszemita voltam, zsidókkal sohasem érintkeztem. Tűrhetetlennek tartottam, hogy itt Magyarországon minden-minden gyár, bank, vagyon, üzlet, színház, újság, kereskedelem stb. zsidókezekben legyen, és hogy a magyar tükörképe – kivált külföldön – a zsidó. " - Horthy Miklós

2013. nov. 6. 19:40
1 2 3 4
 11/35 anonim ***** válasza:

"Azonban, minthogy a kormányzat egyik legfontosabb feladatának az életstandard emelését tartom, tehát gazdagodnunk kell, lehetetlen a zsidókat, kiknek minden a kezükben volt, egy-két év leforgása alatt kikapcsolni, és hozzá nem értő, leginkább értéktelen, nagyszájú elemekkel helyettesíteni, mert tönkre megyünk. Ehhez legalább egy emberöltő kell. Én hirdettem talán először hangosan az antiszemitizmust, azonban nem nézhetek nyugodtan embertelenségeket, szadista, oktalan megaláztatásokat, mikor még szükségünk van rájuk"


Tehát végül is Horthy ugyan antiszemita, de ennek megélését legalább nem a zsidók megsemmisítésében - legalább is időlegesen - hanem a zsidók felhasználásában látja, hogy elérjük a személyesen Őáltala kijelölt magasztos célt? Ráadsául az utolsó 4 szót ajánlom a figyelmedbe...

2013. nov. 6. 20:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/35 anonim ***** válasza:
37%

"Én anyai részről arisztokrata származású vagyok"

Légy büszke rá...


"


"gazából arra vagyok kíváncsi, hogy miért ragaszkodnak ennyire a magyarok a szélsőséges eszmékhez és bálványokhoz. miért nem lehet normális élni tömeggyilkos emberek/eszmék dicsőítése nélkül?"


Mi szélsőséges?

Miért tömeggyilkos?


Én anyai részről arisztokrata származású vagyok, a kormányzóúr számomra egy igazi államférfi.

Illetve, tetszett, hogy szigorú volt a kommunistákkal.


A németek , cserébe amiért segítettek a magyar határrevízióban , megkövetelték a zsidótörvényeket, illetve a zsidókkal ezt-azt. "

Tehát szerinted rendben van, hogy pár százezer honfitársunk életét elcseréltük néhány hónapnyi imperialista mámorra? Nem csak a zsidók kiirtása volt a követelések listáján, hanem Magyarország hadba vonulása is, ha ennek áldozatait is hozzávesszük, akkor még komolyabb számokról van szó.


"A doni esetnél pedig, igen hibázott.Napóleon is hibázott amikor a feleslegesen halálba küldött katonákat és megfagytak, de ennek ellenére egy igazi államférfinak számít Franciaországban."

Tehát végül is, emberek százai, ezrei? Mi az egy arisztokratának? Pusztán úri játék?

2013. nov. 6. 20:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/35 anonim ***** válasza:
86%

12 Tán azt hiszed, hogy nekem nem halt meg családtagom akkoriban?

Tévedsz.


A háború akkoriban úgy nézett ki, hogy a németek nyernek.


A magyar nép szörnyen megtört, elkeseredett volt, hogy elvesztette az országának több, mint felét.

Még ma sem tudták kiheverni.


A nép támogatta azt a revíziót, bármi áron.

2013. nov. 6. 20:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/35 anonim ***** válasza:
71%

Szerintem senkit nem érdekel, h antiszemita volt, persze leszámítva téged, mint zsidót.

Gondolom, ha más lenne a helyzet(például egy magyargyilkos) akkor itt vernéd a melled, h nagyon is helyes.

Szal igazából én is azt mondom, h helyes, h állítottak egy szobrot neki.

Ha nem tetszik el lehet menni!

2013. nov. 6. 20:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/35 anonim ***** válasza:
50%

14.


Ott a pont!!!

Attól, h antiszemita volt az nem azt jelenti, h akkor nem kaphat szobrot.

Mindenkinek van saját véleménye, ami valószínűleg ütközik más álláspontjával.

Ez kb akkora vicc, mint amikor a melegek be voltak pörögve, h egy homofób könyvet mer írni, ráadásul sikeres könyvet, amiből film is lett.

Kajak azt hitték a barmok, h majd betiltják a műveket, mert ők hisztiznek(egyébként maga a könyv, film nem tartalmazott homofób kijelentéseket).

Jah és persze mindezt a tolerancia és elfogadás jegyében...

Ennyi erővel akkor döntsük le az összes szobrot....

2013. nov. 6. 20:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/35 anonim ***** válasza:
Jah és nem tudom, belinkelnéd, h hol van az, h listázni akarnak bárkit is, had rettegjek már én is egy kicsit...
2013. nov. 6. 20:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/35 anonim ***** válasza:
68%

Nem vagyok zsidó, sőt kommunista sem. Mégis elítélem , hogy Horthynak szobrot állítsanak.

Azt elhiszem, hogy az arisztokrata hölgy szerette Horthyt. Hiszen Horthy nekik kedvezett. A főurakat inasok, cselédek hada szolgálta ki, földjeiken a parasztok hajnaltól-késő estig robotoltak azért, hogy az uraiknak legyen mit eldorbézolni.

De a 3 millió koldus aligha szerette. És nem szerette a középosztály sem. Csak tudomásul vette, hogy ő a kormányzó.

Ez a szobor állítás sértő azokra a hősi halottakra nézve, akik a Donnál és a harctéren vesztették az életüket.

Ezt NEM lehet hibának nevezni! Ez BŰN!

2013. nov. 6. 21:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/35 anonim ***** válasza:
50%

17#

I. világháború után Horthy szilárdította meg az országot, ha õ nem lett volna most tanulhatnál románul, szlovákul vagy szerbûl.


Horthynak kijár a szobor.

Zsídó és a Doni sz#r a németeknek köszönhetjük, nem Horthynak.

2013. nov. 6. 21:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/35 anonim ***** válasza:
Miután Horthy kormányzó lett, a legjobb haverjai az ország zsidó bankárai és gyártulajdonosai közül kerültek ki, akikkel gyakran járt össze esti kártyapartikra és ment el velük vadászni. Szóval az idézet kicsit hamis. Olvass utána, hogy mi folyt a Horthy-éra alatt, ami a milliomos zsidó réteget illeti.
2013. nov. 6. 22:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/35 anonim ***** válasza:
Németek által megszállt országokban mi történt? Franciáknál mi történt? Száz ezren menekültek nyugatra ... Kelet-Európa utolsó bástyájából nem tudtak hova menekülni az emberek ...
2013. nov. 6. 22:20
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!