Kezdőoldal » Politika » Magyar politika » Menekülési válságterv krach...

Menekülési válságterv krach esetére. Vélemények? Ötletek?

Figyelt kérdés
Tegyük fel (mert nem bízok már semmiben): Fidesz bukik, időközi választás, nyer a Jobbik. Szerintetek jó angol, és nemrég kezdett, de egyre javuló német illetve svéd tudással, (ebben az esetben egy 60% ban teljesített) bölcsész illetve társadalomtudományi Phd-val, számos, többek között idegen nyelvű konferencia részvétellel és publikációval, kb. 1600-1800 euro alaptőkével melyik Eu-s ország melyik kikötővárosába lenne érdemes elköltözni? Munkában nem vagyok válogatós, pl. simán úszok az olajban, vagy pucolok halat egész nap, ha jól megélek belőle. Ez azt jelenti, hogy tudjam fizetni: kaját, rezsit, valami kis 20nmes lakást, néha pár sört, ünnepnapokon esetleg cigit, könyvtári és talán közlekedési bérletet, meg, ha nagyritkán el akarok menni batyus kirándulni egy hétre, akkor meg tudjam tenni) nagyjából ennyi. Ja, igen az még talán fontos lehet, hogy jobban szeretem a hidegebb időjárást, mint a meleget.

2014. nov. 10. 09:13
1 2
 1/11 anonim ***** válasza:
44%

Megnyugtatlak, a JOBBIK sosem fog nyerni.

Am. Svédországba, UK-ba vagy Norvégiába menj sztem.

Igazából oda érdemes, ahol már eleve felvettek.

2014. nov. 10. 09:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/11 anonim ***** válasza:
Én már csak azt nem értem hogy jön ehhez a kérdéshez a Jobbik, aki teheti (és amíg teheti) most is elhúz az országból.
2014. nov. 10. 09:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/11 anonim ***** válasza:
90%
Most akkor az ózdiak is csomagoljanak?
2014. nov. 10. 09:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/11 A kérdező kommentje:

Hát az úgy van, hogy csak elvégezném a Phd-t ha van rá mód, ha másért nem, hogy apámék lássák, hogy még ha nekik 8 általánosuk illetve szakmájuk van „csak” sikerült az általuk annyira vágyott társadalmi mobilizáció. Még ha ez anyagiakban nem is látszik meg, ennyivel tartozok nekik.

Illetve megtanulnám az említett két nyelvet legalább középfokon és akkor már gyakorlatilag „enyém az Eu”. Most még 2 évig majdnem biztosan van fizetésem, ez alatt sokat tudok fejlődni nyelvekben illetve egyéb gyakorlatban hasznosítható tudásban.


A jelenlegi helyzet is pocsék, de egyelőre van mit ennem, és ha nem javul, akkor mindenkeppen elmegyek,. mert unom, hogy már majdnem mindegy hova néz az ember (Közép-Európában is) ugyan azért a munkáért 30-40%kal több fizetés jár, ugyan olyan árak mellett. Értem én, hogy nem kell várni a sülgalambot, de hogy sehogy nem tudnak az emberek 20-30 év aktív munka után sem egyről a kettőre lépni, az kicsit röhejes. . Ha pedig véletlen a jobbik nyerne, az első Szlovákia felé tartó vonatra fel is ülnék. Azt nem merném megkockáztatni, hogy várjak, mert képesek és lezárják a határokat.


Fuh na ez most csak kitört, bocs. Szóval a válasz: Kivárok, ami alatt készülök a kitelepülésre, pl nyelvek tanulásával, pénzgyűjtéssel. Illetve nem gondolom, hogy a hallgatói szerződésben aláírtakon kívül én bármivel tartoznék az országnak, ellenben a szüleimnek sokkal „lógok”, amiből jó lenne legalább az említett módon törleszteni egy kicsit.


Utolsó: olvastad, hogy mi a programja a srácnak? Lesz olyan, aki ha szeretne, ha nem, csomagolhat... Meg az, hogy csak akkor lehet venni lakást, ha a pár aláírja, hogy 5 éven belül legalább 2 gyerek...

2014. nov. 10. 10:00
 5/11 anonim ***** válasza:
45%

,,Azt nem merném megkockáztatni, hogy várjak, mert képesek és lezárják a határokat."


Ahhoz először népszavazást kell kiírniuk, hogy kilépjenek az EU-ból, és csak utána tudnák lezárni a határt.

2014. nov. 10. 10:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/11 A kérdező kommentje:

Na, ez nem tudtam, kösz az infót! Ez egy határozottan jó hír. :)



A kérdés továbbra is él, hova mennétek a fenti tudással és anyagi háttérrel.

2014. nov. 10. 10:31
 7/11 anonim ***** válasza:
50%

Nézd, ha ennyire képzett vagy, akkor miért pont itt a GYK - n érdeklődsz? Nincsenek kapcsolataid külföldön? Több külföldi konferencia után? Meg a Jobbik lezárja a határokat? Az EU - n belül? Mikor sok országba már az EU előtt is személyivel lehetett utazni. Ne vedd rossz néven, de ha a képzettségeddel a leírt igényeidet (20 nm - es lyuk, batyus kirándulás stb.) itthon nem tudod elérni, akkor valamit nagyon elszúrtál.

Ami melókat írsz, ahhoz nem kell különösebb képzettség, de még magas szintű nyelvtudás sem feltétlenül. 1600 - 1800 euró alaptőke meg lótúró, odakint egy gyenge havi bér.

Egyénként ha megy az angol meg a svéd, adódik Svédország, vannak kikötőváros elég. Malmö, Trelleborg, Ystad stb. tele muszlimokkal, északabbra Göteborg stb.

2014. nov. 10. 12:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/11 A kérdező kommentje:

Tudod kedves utolsó én komolyan azt hittem ez egy ilyen oldal, ahol érdeklődni lehet, megkérdezni embereket más körökből, más élethelyzetből, esetleg olyan tapasztalattal, ami nincs az ismeretségem bélieknek. Aszongya GYAKORI KÉRDÉSEK, hát ja akkor szerintem jó helyen járok.


Igazad van, el kellene, hogy érjem ezeket itt is, el is tudom érni. A szoba, amit most bérlek nagyobb, mint 20 négyzetméter, mondjuk a felére így sem lenne szükségem. Ha a harmadát kitöltené egy fürdőszoba meg lenne még egy kis konyha benne bőven kimeríti a lakás fogalmát nálam. Életem első 24 évét 60 nm-en éltem le a szüleimmel és a két tesómmal. De laktam már másfél hónapot egy 30 négyzetméteres "kockában" két másik emberrel Észtországban. Nem is igazán értem, hogy minek kellene egyetlen embernek egy "palota", bár nyílván, aki szereti fizetni a rezsit meg takarítani annak szuper móka lehet, egyedül 110nmen.


A batyus kirándulásról pedig annyit, hogy azért ezt nem feltétlenül Halászi határában, de mondjuk finn erdőségekben, vagy a görög hegyvidéken lenne jó megtenni.


Jobbik esetén világnézeti okokból mennék távolabb. Egyébként, ha ez nem történik meg, és mégis kimegyek annak az, az oka, hogy meguntam, hogy még havi 100-at is úgy kell kicentizni, ha ezen igények mellet még növelni is szeretném a lótúrómat.:) Ezzel szemben pár napot laktam olyan helyen ahol a tulaj (faszi közel a harminchoz)) már 1 éve nem dolgozott, mert a korábban a fizetéséből fel tudott halmozni, úgy hogy most tart egy lazulós évet. De olyanról is találkoztam, aki a vásárláskor visszakapott centeket gyűjti, hogy mire lediplomázik, el tudjon utazni Portugáliába.


Am meg itt nincs kikötő...


Egyébként köszönöm a te válaszod is!

2014. nov. 10. 13:50
 9/11 anonim ***** válasza:

"Utolsó: olvastad, hogy mi a programja a srácnak? Lesz olyan, aki ha szeretne, ha nem, csomagolhat... Meg az, hogy csak akkor lehet venni lakást, ha a pár aláírja, hogy 5 éven belül legalább 2 gyerek..."


Holnap elolvasom a programot, és véleményezem. Bár arra nagyon kíváncsi leszek, hogy különösebb ok nélkül kinek kell elhagynia Ózdot. Mellesleg én csak akkor kapok lakást ha van pár millióm :)

2014. nov. 10. 23:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/11 anonim ***** válasza:
Elolvastam a programot, és nem találtam benne olyan pontot, ami szerint valakiknek különösebb ok nélkül el kell hagynia Ózdot. Most ha valakinek hihetetlenül problémás a viselkedése, azt én is megnézném magamnak, hogy melyik lakóközösség tűri meg maga mellett. Vannak a programjának nem átgondolt részei, itt kiemelném a "kultúra feladását". Ez csak abban az esetben működhetne, ha az a kultúra tényleg negatívan hat az egész lakókörnyezetre és az ott élőkre. Szóval ezt a részt kihúzhatnák belőle. Ezen felül semmi olyat nem találtam benne ami miatt csapot-papot itt kéne hagyni és "elmenekülni". Csak megjegyezném, hogy néhány munkahelyen olyan brutális belső szabályozások vannak, amik százszor inkább okot adnak egy emigrációra. Konkrétan egy modern munkatábor, csak estére kiengednek.
2014. nov. 11. 09:00
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!