Miért mondják azt, hogy Kádár János meghajlította a magyar nemzet gerincét?

Ahhoz, hogy megértsük Kádárt először Rákosit kell megvizsgálni.

Rákosi ajánlata ez volt a magyaroknak: "dolgozz, tapsolj és nem talán nem halsz meg". Ez olyan szintű elégedetlenséget szült, ami 56-hoz vezetett, hisz ez a hatalmas mértékű nyomort okozott, hogy az embereknél betelt a pohár és utcára vonultak, egy lázadás pedig mindig magában hordozza az aktuális vezetők megölésének a lehetőségét, ami egy bizonyos ponton a forradalom során elég közel volt. Kádár tanult ebből. A Szovjetuniótól olyan mennyiségű kölcsönt vett fel, amivel megteremtett egy a Rákosi rendszerhez képest sokkalta élhetőbb rendszert, cserébe pedig ennyit kért: "ne politizálj, ne okoskodj, dolgozz szépen és megkapod a Zastavát meg a balatoni nyaralást". Kádár tudta, hogy ha nyomorban tartja a népet, akkor fellázadnak ellene és meglehet, hogy akkor sikerül elérniük azt, amit 56-ban nem sikerült, így ő igyekezett megkedveltetni magát és jólétet teremteni, azonban ezért elvárta azt, hogy a magyarság ne foglalkozzon a politikával, hisz egy politikailag kompetens polgárság még a végén a riválisa lehet. Mivel a népnek a világháború kitörése óta kellett nyomorban élnie, így természetesen örültek annak, hogy Kádár elhozta a jólétet és cserébe hajlandóak voltak lemondani a saját sorsuk irányításáról. Kádár szó szerint megvette a magyarságot.

Rákosi eltörte a magyar nemzet gerincét, ez pedig olyan szintű fájdalmat okozott, hogy egy népfelkelés lett a vége, Kádár ezzel szemben szép lassan hajlította meg a magyarság gerincét azáltal, hogy egy társadalmi alku keretein belül elvette a szabadságukat és a döntéshozatali képességüket, cserébe meg elhalmozta őket addig nem látott jóléti intézkedésekkel. Ha úgy tetszik Kádár volt az a boszorkány, aki felépítette a mézeskalács házat, amibe a kiéhezett Jancsi és Juliska, vagyis az elcsigázott magyarság besétált és miközben halálra ették magukat észre se vették, hogy a boszorkány rabjaivá váltak.

"A "magyar virtus" eltűnt."

Egyáltalán nem tűnt el. Sajnos még itt van.

Emiatt sem lesz soha olyan korrupciótól mentes országunk, mint mondjuk a dánoknak, svédeknek...

Szerintem az 50-es években elkezdődött központosításokkal kezdődtek a bajok Magyarországon. Vagyis amikor a háztáji gazdaságokat téeszekbe tömörítették erőszakkal. És a központosítás a rendszerváltással is folytatódott, de onnantól meg magántulajdonba kezdtek kerülni a gyárak és ezer hektárok. A központosítás más országot is pusztulásba szokott dönteni. Jó példa rá India, ahol az egykori maharadzsáké ma is minden vagyon, a többi meg őt gazdagítja a rabszolgamunkájával. Ez a társadalom telejes elhülyüléséhez és lezülléséhez vezetett. A szegények még a civilizált temetkezést sem ismerik, hanem a Gangeszba dobják elhunyt szeretteiket akár elégetés nélkül, amiben fürdenek is. Ennek ellenére például mi magyarok is tőkeközpontosításokat végzünk a mai napig. Pedig emlékezzünk csak a szocilaizmus virágkorának nevezett időszakra, amikor az akkori elvtársak rájöttek hogy a téeszeket senki sem érzi magáénak és nem képesek megoldani a nép élelmezését, ezért szorgalmazták a háztáji gazdaságokat. Tehát a diktatúra árnyékában is a központosításnak pont az ellenkezőjét szorgalamazták abban az időszakban, és megvolt a hatása, akkor élt legjobban a magyar nép. Mert mindenki érezte hogy a család és a családi gazdaság és otthoni vállalkozás az igazi, az a családé és a családért dolgoznak benne. Nem pedig elvtársakért vagy privatizációban meggazdagodott milliárdosokért.

A 3. válaszoló által is említett skandináv országokban rengeteg autonóm (önellátásra alkalmas és független) tanyát lehet látni, amikhez még halastó is tartozik. Szerintem ez a központosítástól mentes életmód is nagyban befolyásolja azt hogy ott magas az életszínvonal és ismeretlen a korrupció.

A központosításra jó hasonlat a panel társasház vs. szomszédmentes falusi ház. A panelba finoman fogalmazva a rosseb belevágott. Ahogy más központosításba is.

Kádár János tiszteletreméltó, jószándékú és tisztességes reálpolitkus volt egy olyan időben, amikor Magyarországot megszállták a szovjet csapatok (ideiglenesen 40 évig itt állomásoztak) és politikailag a Szovjetunió nemzetközileg elismert érdekszférájába. lényegében kizárólagos joghatóságába tartoztunk.

Kádár János tényleges céljai álláspontja és véleménye gyakorlatilag megegyezett Nagy Imre céljával álláspontjával és véleményével. Mindketten igaz kommunisták és a sztálinizmus ellenségei voltak. Mindketten őszintén a nemzet és a nép érdekében cselekedtek.

De Nagy Imre tört, Kádár János viszont hajlott.

Személyes tragédiájuk, hogy a történelmi folyamatok logikája egymás ellen fordította őket. Amikor nyilvánvaló volt, hogy az események túlmentek azon a határon amit a Szovjetunió eltűrhet, akkor Kádár János kilépett Nagy Imre kormányából és az azt elsöprő erők oldalára állt, hogy megmentse az országot és enyhítse a következményeket.

Később felajánlotta Nagy Imrének, hogy mondjon le, ismerje el az új kormányt és vegyen részt államminiszterként a kormány munkájában, segítse a konszolidációt. Nagy Imre ezt elvi okokból nem tette meg, ezzel jelképpé vált és tudatosan felvállalta a menthetetlen hős szerepét. Kádár János nyilván ezekután semmiképpen nem hagyhatta életben, mert ezzel elbizonytalanította volna az új kormány legitimitását és tartós politikai instabilitást eredményezett volna.

Nagy Imre tényleges politikáját így végül Kádár János valósította meg.

Nem hősies, de felelős és bölcs döntés volt. A magyar nemzet pedig nagy többséggel követte új vezetőjét.

Igen, a hősi nemzethalál talán elegánsabb gesztus lett volna, de akkor most nem vitatkozhatnánk erről.