Kezdőoldal » Politika » Magyar politika » A magyar emberek miért nem...

A magyar emberek miért nem képesek fejlődni, nyitni az új dolgok felé? Miért ilyen "maradiak"?

Figyelt kérdés

Lehetne venni a történelemből példákat, főleg a reformkorból. Például hány évig kellett a Széchenyihez hasonló nagy politikusoknak harcolni a jobbágy felszabadításért és bizonyos nemesi jogok eltörléséért. Amik gátat szabtak a fejlődésnek, így például hogy nem lehetett a birtokokat fedezetnek adni. Vagy hogy a jobbágyok a földön dolgoznak ( ingyen ), ha viszont felszabadítják őket, a parasztok ellátják a társadalmat, a többiek pedig fokozatosan alkalmazkodnak, így egyre több munkás és szolgáltató szektori dolgozó lesz.

Az első ilyen kezdeményezések 1810 körül jelentek meg, de csak a '48-ban fogadták el például a jobbágy felszabadítást.

Ugyanúgy példa ebből a korból a nemzetiségek viszonya: míg néhányan már 1820-30-as években felismerték hogy kedvezni kell nekik hogy ne forduljanak ellenünk, a magyarok nem foglalkoztak velük és csak 1867-ben ( a kiegyezés után ) született törvény róluk ( akkor viszont Európában és a világban egyedülálló módon, a korhoz mérten óriási kedvezményeket adva a nemzetiségeknek ).

De ugyanez figyelhető meg ma is. Az emberek ragaszkodnak a kommunista ( akarom mondani szocialista ) gyökerekhez, nem képesek váltani, elengedni. Nyugdíj-rendszer, TB-rendszer, segélyek és támogatások. Mind-mind szocialista hagyomány, nagyok sokan tudják hogy ez a rendszer hosszútávon fenntarthatatlan, mégis ez kell nekik, az újítás útjába állnak.

De miért ilyen "maradiak" a magyarok? Miért állnak az újítások útjába?



Megjegyzés: mindig is voltak és lesznek olyan politikusok, akik újítani akarnak megvalósítható módon, anélkül hogy tönkretennék a társadalmat és az országot. A reformkorban ilyen volt Széchenyi, Deák, Andrássy, Eötvös és még sokan mások, illetve ma is vannak ilyenek ( valahol biztos ). De nálunk mindig a maradiak, a konzervatívok voltak többségben, akik nem hajlanak az újítások felé. Ezért is tettem fel a kérdést.


2017. jún. 9. 09:29
1 2 3
 21/25 anonim ***** válasza:
42%
#15: Teljesen mindegy. A lényeg, hogy nem magyarázat erre a 40 év szocializmus, mivel régebbi keletű a dolog.
2017. jún. 9. 18:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/25 anonim ***** válasza:
18%
#8: "A magyar emberek szeretnének fejlődni, csak a vezetőink nem hajlandóak". Attól tartok, hogy bármennyire is kényelmes, "kellemes" magyarázat ez, nem állja meg a helyét.
2017. jún. 9. 18:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/25 anonim ***** válasza:

"Nyugdíj-rendszer, TB-rendszer, segélyek és támogatások. Mind-mind szocialista hagyomány"


Érdekes, az ÖSSZES fejlett nyugati államban ugyanez van, ugyanilyen formában - akkor ott is szocializmus/kommunizmus volt/van?!?!?!?

2017. aug. 20. 12:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/25 A kérdező kommentje:

23# ""Nyugdíj-rendszer, TB-rendszer, segélyek és támogatások. Mind-mind szocialista hagyomány"


Érdekes, az ÖSSZES fejlett nyugati államban ugyanez van, ugyanilyen formában - akkor ott is szocializmus/kommunizmus volt/van?!?!?!?"


Az összes fejlett nyugati államban van, de nem ilyen formában. A segélyezés igen, hisz azt máshogy nem lehet megoldani. Vagy úgy van vagy nincs. De a TB és a nyugdíj nem állami. Egészségügyi biztosítás ( néhány helyen kötelező, néhány helyen nem ), és magánnyugdíj, ott ahol te szeretnél. Bank, biztosító, cég, akármi. De nem az állam intézi. Pont emiatt tartható fenn.

2017. aug. 20. 13:30
 25/25 anonim ***** válasza:

"Az összes fejlett nyugati államban van, de nem ilyen formában. A segélyezés igen, hisz azt máshogy nem lehet megoldani. Vagy úgy van vagy nincs. De a TB és a nyugdíj nem állami. Egészségügyi biztosítás ( néhány helyen kötelező, néhány helyen nem ), és magánnyugdíj, ott ahol te szeretnél."


A 23-as vagyok: Németországban élek, itt a TB-nek megfelelö úgy megy, hogy a fizetésedböl vonják a Krankenkassebeitrag-ot - ez megfelel a mo-i TB járuléknak, illetve vonják a Rentebeitrag-ot - ez a magyar nyugdíjjáruléknak megfelelö tétel, és vonnak Arbetislosenbeitrag-ot - ez meg a munaknélküli járulékkal azonos.


Ezek egyike sem önténtes, az állam vonja a munkáltatón keresztül, az egyedüli különbség, hogy több Krankenkasse van, te választod ki, melyiknél akarsz lenni, de igazán nincs különbség köztük, leginkább a nevük.


A nyugdíj ugyanúgy a keresöképes dolgozók által befizetett összegböl megy(menne), és itt is éppen akkora probléma avan belöle.


Aki akar, az ez MELLETT önként indíthat magánnyugdíjat vagy csak símán félretesz a bankba valamennyi pénzt késöbbre, de ettöl az állami nyugdíjat fizetnie kell.


Szóval a különbség elhanyagolható.

2017. aug. 20. 15:02
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!