Kezdőoldal » Politika » Magyar politika » Te egyetértenél azzal, hogy...

Te egyetértenél azzal, hogy csak azok szavazhassanak, akik GDP-t termelnek?

Figyelt kérdés

A magyarok 82%-a egyetért azzal, hogy a határon túli magyaroknak nem járna a szavazati jog, mert sosem adóztak itt. Ennek ellenére persze, már több mint kétszer annyi határon túli regisztrált, hogy beleszóljon az életünkbe, mint még eddig bármikor, és ezt persze a kormány szorgalmazta, de ez egy másik téma..

Szóval visszatérve, a magyarok elsöprő többsége egyet ért azzal, hogy aki nem tett bele a közösbe, az ne is szavazhasson. Igen ám, csak akkor felmerül a kérdés, hogy ki az aki valójában beletesz a közösbe? Kik az ország valódi adófizetői? Mert, hogy ez a magyarországi magyaroknak is csak egy szűk rétege. A nyugdíjasok, diákok, közmunkások, közalkalmazottak, szociális hálón élők, és mindenki aki a közszférában dogozik vagy már/még nem dolgozik az nem termel GDP-t, sőt negatív GDP-t termel mivel az államtól kapja a fizetését, az államnak pedig a GDP termelő állampolgárok adóiból van pénze, nevezetesen is a vállalkozóktól és a versenyszférában dolgozóktól. És itt ki is fújt a felsorolás. Most mondhatni azt, hogy egy (állami szférában dolgozó) orvos miért ne szavazhasson, ha egy gyári szalagmunkás meg igen. Nos, azért mert egy gyári szalagmunkás az GDP-t termel a munkájával, beletesz a közösbe, ha nem is sokat, egy állami orvos pedig az államtól kapja a pénzét.

A közszférában dolgozóknak nem kellene szavazati jog, ők egy szolgáltatást végeznek, amiért az állam fizeti őket. Az, hogy mennyi pénzt kapnak, azt hadd döntsék el azok, akik valóban megteremtik a pénzt a közszolgáltatásokra. Ha keveslik ezt, akkor el lehet menni magán praktizálni, vagy el is lehet menni külföldre. Egy magán prakszisban dolgozó, vállalkozó orvos, aki tényleg fizet adót a vállalkozása jövedelme után, az meg természetesen minden további nélkül szavazhasson, de egy államis orvos ne... mert ő nem termel GDP-t.


Ti egyetértenétek ezzel, hogy csak azok szavazhassanak, akik valóban beletesznek a közösbe, tehát csak a vállalkozók és versenyszférában dolgozó alkalmazottak? Nekik kellene eldönteniük milyen kormányt akarnak, hiszen ők tartják el a rendszert. Aki fizet az dönthessen, aki nem az örüljön annak amit kap, de és ne szólhasson bele.


2018. febr. 27. 12:27
1 2
 1/15 anonim ***** válasza:
100%
Nem.
2018. febr. 27. 12:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/15 anonim ***** válasza:
Köztisztviselőként az mondom, SZLAMB :D
2018. febr. 27. 12:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/15 anonim ***** válasza:
64%
Nem, baromság. Attól, hogy valaki versenyszférában dologozik még nem fog jobban érteni a politikához, vagy éppen nem lesz kevésbé elfogult. Tehát az, hogy hol dolgozol, baromira nem befolyásoljaa kompetenciád választás kapcsán.
2018. febr. 27. 12:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/15 anonim ***** válasza:
23%
nem nyilatkozom hogy tájékoztattam
2018. febr. 27. 12:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/15 anonim ***** válasza:

Nos én nem a versenyszférában vagyok nem is vagyok vállalkozó, de én is GDP termelő állampolgár vagyok most akkor én szavazhatnék vagy nem.

Amúgy lehet eredményesebb lenne és nem kéne állandóan ugyanazokat látni négyévente a szavazólapon, mellesleg akkor a fára való politikusaink lehet a népért is tennének valamit nem csak a zsebükért.

2018. febr. 27. 12:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/15 anonim ***** válasza:
0%
Azok akik adót fizetnek!
2018. febr. 27. 12:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/15 anonim ***** válasza:
64%
Természetesen akkor orvosokra nincs is szükség. Ha beteg leszel nyugodtan menjél megrohadni a sunyiba! Megérdemelnéd ezzel a gondolkodással!!!
2018. febr. 27. 12:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/15 anonim ***** válasza:
94%

"Azok akik adót fizetnek!"


Ha csak egy darab zsemlét veszel, azután is fizetsz adót.

2018. febr. 27. 13:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/15 anonim ***** válasza:
0%
Személyi jövedelem adóra gondoltam...
2018. febr. 27. 13:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/15 anonim ***** válasza:

Nem. De a határon túliak szavazatát se ezért ellenzem, hanem mert (a többség legalábbis) a legkevésbé sincs tisztában a hazai politikai helyzettel. Csupán hallomásból értesülnek valamennyire.

Nemrég volt egy felmérés és csupán 2 politikai szereplőt tudtak felsorolni Orbánt és Gyurcsányt, ez alapján nyilvánvaló kire fognak szavazni, főként hogy az utóbbit még mindig MSZP-s politikusnak hitték, pedig eltelt már azóta jópár év.

2018. febr. 27. 13:14
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!