Nincs magyar a világ 500 legjobb egyeteme között. Ennek mi az oka?

ennek ellenére kis országunk a lakossághoz mérve talán a legtöbb nóbel díjjast adta a világnak. Na meg a magyar orvos stb igencsak jól eltudnak helyezkedni külföldön stb.

Ez azért igen csak nagy ellentmondás. A gond nem a felsőoktatással van hanem az alatta lévőknél

Ez nem igaz. A CEU öt területen is a világ 100 legjobb egyeteme között van.

Bizonyos felmérések kizárnak bizonyos egyetemeket (pl. a CEU-t nem mérik az olyan felmérések, amelyek csak állami egyetemeket mérnek vagy csak olyan egyetemeket, amelyeken alapképzés is van, nemcsak mesteri).

De a világrangsorok legtöbbjében a top 100-ba is bekerül a CEU:

[link]

[link]

Ezek a ranglisták semmit sem érnek. Általában a listát készítők úgy határozzák meg a kritériumokat, hogy az általuk preferált egyetemek kerüljenek előre. A sok szubjektív mérőszám meg csak még inkább megkönnyíti a dolgukat.

Elfelejtetted amúgy linkelni a listát: [link]

Vagy legalább a cikket róla: [link]

Az ún. shanghai listáról van szó (ami magát a hangzatos „Academic Ranking of World Universities” néven illeti). Nincs több kérdésem. Nem derül ki egyértelműen, hogy hogyan is számolják az indikátorokat a 6 szempont alapján. Innentől a lista hiteltelen és manipulálható. Mellesleg kik ők, hogy azt gondolják, ők hivatottak eldönteni, hogy melyek a legjobb egyetemek a világon? :)

De akkor nézzük a 6-os hozzászólásban nevesített 3 szempontot:

„- a végzett diákok és tanárok által szerzett Nobel-díjak Fields-érmek számát;

- a sokat idézett kutatók számát;

- a Nature és a Science magazinban megjelent cikkek számát;”

A Nature és Science cikk nem minden. Számos, később Nobel-díjas publikációt eleve visszautasítanak az ilyen folyóiratokban, arra hivatklozva, hogy súlyos hibákkal vannak tele, vagy nem elég jók oda...

[link]

A közölt eredmények meg csak 10-20%-ban reprodukálhatók pl. orvosi, gyógyszerkutatási területen, mégis elfogadják őket:

[link]

[link]

Ha a legjobb, legáttörőbb cikkekeből is elutasítanak akár egyet is, miközben az elfogadott cikkeknek meg csak 10-20%-a reprodukálható, akkor mennyire vehetők komolyan ezek a folyóiratok? Egyébként is, a rangos nemzetközi folyóiratokba való publikáció urambátyám alapon megy (minnndiiig is úgy ment), csak ez még nem túlzottan köztudott. Olvasnivasló:

[link]

A Nobel-díj szintén részben ilyen módon kerül kiosztásra.

Egy cikket meg nem feltétlenül azért idéznek sokszor, mert annyira jó. Lehet, hogy csak divatos az adott téma, vagy épp akkora hülyeséget írt a szerző, hogy mindenki cáfolja, amikor hivatkozik rá. De az idézettségi mutatókból ez már nem derül ki...

A HVG/Eduline listáján meg úgy nézik pl. az oktatóknál a PhD-val rendelkezők arányát, hogy minél magasabb, annál jobbnak ítélik. Közben meg elég nagy baj lenne, ha pl. 100% lenne, mert az a fiatal oktatók, azaz az utánpótlás teljes hiányára utalna... A minőség szempontjából meg mindegy, hogy épp 75 vagy 85%. Mi értelme is van akkor rangsorolni? Ugyanígy: a minőség szempontjából mindegy, hogy 9 vagy épp 11 hallgató jut egy PhD-van rendelkező oktatóra, mégis úgy tekintik, mintha ettől lenne minőségi az oktatás... Meg az sem az egyetemet minősíti, hogy az oda felvettek hány ponttal kerültek be, vagy mennyien rendelkeznek közülük nyelvvizsgával. A hozzáadott értéket kellene mérni, ezeket az eredményeket meg még akkor érték el a hallgatók, amikor még nem is jártak az egyetemre...

Ha még hinnénk is ezekben a szempontokban: a tudományos publikációk meg a Nobel-díjak melleleg nem minősítik az oktatást egyáltalán, csak a kutatási teljesítményt. Az oktatás színvonalát meg eleve lehetetlen mérni, általában csak kitalált számokat látunk „teaching” címszó alatt a ranglistákon, de sosem derül ki, hogy pontosan hogyan is mérik ezeket...

Mellesleg más ranglistákon meg van magyar egyetem a világ 500 legjobbja között:

Vegyük pl. a Times Higher Education listáját, ahol az orvosi képzésben mind a 4 magyar orvoskar bekerült a legjobb 500-ba. A pécsi, illetve a Semmelweis a legjobb 400-ba is.

[link]

A QS (Topuniversities) listáján meg az SZTE került be:

[link]

Itt meg az ELTE:

[link]

Itt meg a CEU és a Semmelweis:

[link]

A helyzet korántsem olyan rossz tehát, mint mutatni akarják egyesek. Persze, van min javítani, de összességében elmondható, hogy van az országban 6-7 egyetem, amik stabilan benne vannak a top1000-ben bármelyik világranglistán, és hogy ezek közül épp melyik kerül a lista elejére, az erősen listafüggő. Pl. az egyiken a CEU top300-ban van, a többin meg az 1000-ben sem... Erősen módszertanfüggő.

A 6-7 egyetem, ami rendre ott van a legjobb 500-ban vagy annak közelében, és mondhatjuk, hogy ezeken vannak világszínvonalú képzések (nyilván nem mind, de egyébként sehol sem mind olyan, még a Harvardon sem...):

Budapest: ELTE, BME, Corvinus, Semmelweis

nagyvárosok: PTE, SZTE, DE

#13:

„De a világrangsorok legtöbbjében a top 100-ba is bekerül a CEU:”

Azért ez egy nagyon erős csúsztatás, részletesen itt tárgyaltuk ki:

https://www.gyakorikerdesek.hu/kozoktatas-tanfolyamok__magya..

Nagyon jó egyetem a CEU, de azért ne túlozzuk el.

Persze mindig mindenki igyekszik bizonygatni, hogy az ő egyeteme a legjobb, de ez ennél sokkal bonyolultabb.

"A környező országok egyetemei is ugyanúgy le vannak szakadva, mint a mieink, évekkel ezelőtt megírták, hogy ez régiós trend."

Ja, hogy régiós trend? Akkor minden oké.

Még egy gondolat a kérdés kapcsán a sajtó véleményformáló felelősségéről.

A legtöbb helyen szó szerint ugyanazzal a címmel hozták le a hírt, mint ami a te kérdésedben is szerepel (vagy valamilyen más, hatásvadász, negatív kicsengésű címmel). A teljesség igénye nélkül:

tegnap 15.56: [link]

tegnap 16:59 [link]

tegnap 17.08: [link]

tegnap 17.10: [link]

tegnap 19.39: [link]

ma 9:00: [link]

ma 9:52: [link]

ma 13:25: [link]

ma 13.26: [link]

ma 15.05: [link]

Stb.

A cikk címe akár az is lehetett volna bárhol, hogy „Öt magyar egyetem is bekerült a legjobb 1000-be a Shanghai Rankings idei rangsorában” vagy „Két magyar egyetem is bekerült a legjobb 600-ba a Shanghai Rankings idei rangsorában”

Ha a cím így lett volna megfoglamazva, az emberek 99%-a örül, hogy „jaj, de jó!”

De nem. Mert miért ne tüntessük fel inkább negatívan? A jelen megfogalmazás miatt mindenki inkább szomorú/mérges, míg más megfogalmazásban örülne ugyanennek a hírnek. És ez csupán azon múlik, hogy hogy fogalmaz az újságíró. De a legtöbb cikk írója nyilván nem gondolta ezt át, csak másolta (kisebb változtatásokal), amit máshol olvasott. Mintha az lenne a cél, hogy a magyarok minél rosszabbul érezzék magukat...

Senkinek sem jutott eszébe kitérni pl. arra sem, hogy ez csak egy ranglista a számos másik nemzetközi lista közül, és arra sem, hogy bizony nem egy listán bőven az első 500-ban szerepelnek magyar egyetemek. De nem, tüntessük csak fel úgy, minthe ez lenne az egyetlen ranglista, és azt hansúlyozzuk, hogy mit nem sikerült elérni (ahelyett, hogy objektíven és a helyén kezelve (vagy akár pozitívan) tárgyalnánk az elért eredményt). Miért?

# 14-es, abban igazad van, hogy egyik ilyen lista sem abszoút mérvadó önmagában, mindenik némiképp eltérő szempontrendszert alkalmaz.

De mindenik elég jó iránytű azért, különösen egymással összevetve.

Egy egyetem valós rangját az hozza ki, ha megnézed, hány ilyen listára sikerült felkerülnie és milyen helyezésekkel.

Teljesen nyilvánvaló, hogy egy egyetem összességében erősebbnek, jobbnak tekinthető, ha tíz különböző intézet különböző szempontú rangsorán is bekerül az első 100-ba, vagy 200-ba, mint ha mondjuk tízből nyolc rangsor az ötszázadik hely mögé sorolja, a maradék kettő meg nem is méri.

Nyilvánvaló, hogy Magyarországon a legjobb egyetem a CEU, amely minden listán előkelő helyezéseket ér el, amelyik méri (vannak listák, amelyek nem rangsorolják a magánegyetemeket, vagy a kizárólag mesteri képzést biztosító egyetemeket).

Ezt most nem elfogultságból mondom, sosem tanultam, nem is tanítottam a CEU-n, és semmilyen érdekszál nem fűz hozzá, de tény, hogy az a legjobb magyar egyetem. Az államiak közül pedig leginkább az ELTE.

Az is tény, hogy régiós trendről beszélünk: a posztkommunista országok mindenikére jellemző, hogy nem áldoznak eleget felsőoktatásra, pláne kutatásra, kutatásfejlesztésre. Ráadásul kormányaik gyakran olyan populistákból állnak, akik a múlt rendszer öntudatlan szellemi örököseiként egyfajta zsigeri gyanakvást táplálnak a tudománnyal szemben, nem értik az alapkutatás támogatásának fontosságát, kizárólag az alkalmazott tudományok és haszonelvűen célirányos kutatások hasznát látják át - emiatt aztán az utóbbi területen is gyengébben teljesítenek, mert nem képesek meglátni az összefüggéseket, a tudomány piramisszerkezetét: az általános alapkutatásra épülnek a célzott kutatások, alapkutatás pedig nincs befektetés nélkül.

Minthogy nem fektetnek be széleskörű alapkutatásba, nincs meg az alap, amire ráépüljenek és amiből kinőjenek a gyakorlati alkalmazhatóságú célirányos kutatások.

Ezek a politikusok gyakorta maguk is igen szerény képzettségűek, jelentős részük ráadásul a múlt rendszerben szerzett diplomát, utolsó, több évtizedes fogalmaik a tudományról az államszocializmus felfogását tükrözik, abban gyökereznek.

Nem látják át, hogy az oktatás és a kutatás szerkezete is jéghegyhez hasonló: mindig a felszín alatt van a legnagyobb része, csak egy tízede ér ki a vízből (ez az azonnal hasznosítható célzott kutatás).

Ha hülye vagy, akkor megpróbálhatod levaragni a vízfelszín alatti részeket, mert az úgyis pazarlás, de akkor az egész jéghegy lennebb süllyed, és még kisebb része fog kiérni a vízből. Így faricskálhatod a végtelenségig, míg teljesen felszámolod az egészet.

A posztkommunista és illiberális kormányok ilyen tökkelütött jégfaragók, akik azt hiszik, ha eltávolítják a jéghegy felszín alatti 9/10-ed részét, akkor megmarad szépen az az 1/10-ed, ami hasznos felület.

Sajnos korlátoltak ahhoz, hogy felfogják: ha így járnak el, akkor a természet törvénye szerint annak az 1/10-ednek is a víz alá fog süllyedni a 9/10-ed része, mert ilyen a jég, és kész.

Ez a primitív, gyakran kimondott tudományellenességgel társuló magatartás látszik meg a régió egyetemeinek eredményein, sajnos.

Bár azért van kivétel: a lengyelek két legfontosabb egyeteme, a varsói és a krakkói néha bekerül fontosabb rangsorok job b helyeire is.

Az a brutális, őrült és önpusztító tudományellenesség, amit a magyar kormány művel, teljesen önsorsrontó módon, pedig a posztkommunista régión belül is párját ritkítja, és éveken belül meg fogja hozni a jelenleginél is szomorúbb, lesújtó eredményeit.

Itt ugyanis nemcsak az alapkutatásra nem fordítanak elég forrást, nemcsak a célzott kutatásokat nem bírják fenntartani, nemcsak spórolnak a felsőoktatáson, de egyenesen AZ AKADÉMIÁNAK ESNEK NEKI, elvonják az önrendelkezését, elvitatják az egyetemi autonómiát, felszámolják a tanszabadságot, politikailag kinevezett, kancellároknak gúnyolt technokrata hivatalnokok által kötik béklyóba az egyetemek szenátusait és rektorait, szakokat TILTANAK BE (!), egyetemeket záratnak be, túdósokat listáznak a haza ellenségeiként. Ráadásul máig nem adnak érvényes működési engedélyt az ország éppen legjobb felsőoktatási intézményének.

Egyszerűen döbbenet, amit a magyar tudományossággal, értelmiséggel, kutatással művelnek, és nem fogják fel, hogy az ország jövőjét verik szét éppen.

Természetes, hogy a legkiválóbb kutatók el is hagyják az országot, olyan egyetemekre pártolva át Európa-szerte, amelyekben szabadon, politikai befolyás és ellenőrzés nélkül kutathatnak, oktathatnak, ahol van erre pénz, paripa, posztó, ráadásul nem listázzák, zaklatják, hanem ünneplik a tudósokat.

#17:

„De mindenik elég jó iránytű azért, különösen egymással összevetve.”

Egyedül szakonként van értelme nézni. Hogy vetünk össze egy sokkaros egyetemet (ahol a rangsor ezek átlaga alapján alakul ki) egy szakegyetemmel, ahol csak 1-2 dolgot lehet tanulni (és lehet, hogy azt sem elejétől a végéig, mert pl. nincs alapképzés)? Hogy veted pl. össze a CEU-t a Semmelweissel, amikor egyetlen közös szakjuk sincs? Leginkább sehogy. Aztán a rangsor majd mégis kihozza, hogy az egyik jobb, mint a másik. Viccnek is rossz.

És szakonként sem a rangszámokat kell nézni, hanem az egyes indikátorokat. Már ha fel vannak egyáltalán tüntetve, és ismert, hogy mit és hogyan mérnek. A legtöbb listában ez teljesen ellenőrizhetetlen, innentől a listák komolytalanok. Jobbára egymást utánozgatják mind a módszertan (mindenhol ugyanazokat a – mellesleg teljesen irreleváns – paramétereket látni), mind a sorrend tekintetében, egyesek inkább az amerikai, mások inkább az angol egyetemeket szeretik kihozni az első 3 helyre. Ez inkább lobbi. A lista többi része is hasonló módon generálódik. Az egész leginkább politika, a legtöbb külföldi elemző úgy rangsorolja a különböző magyar egyetemeket közepes score-értékekre, hogy jobbára azt sem tudják, hol van Magyarország. Amiket meg ismernek (vagy jobban ismernek), azokra több pontot adnak. De senki nem fog eljönni pl. az ELTE egy adott szakjára megnézni, hogy ott épp milyen az oktatás színvonala, mégis valahogy pontozzák...

„Egy egyetem valós rangját az hozza ki, ha megnézed, hány ilyen listára sikerült felkerülnie és milyen helyezésekkel.”

Ez leginkább az egyetem ismertségét mutatja, nem pedig annak színvonalát.

„Teljesen nyilvánvaló, hogy egy egyetem összességében erősebbnek, jobbnak tekinthető...”

Inkább ismertebbnek.

„Nyilvánvaló, hogy Magyarországon a legjobb egyetem a CEU...”

Nyilvánvaló, hogy nem. Nincs is értelme „legjobb egyetemről” beszélni. Azon a 4-5 területen, amit egyáltalán lehet ott tanulni, azokon lehet, hogy a legjobb. De mivel csak mester-, és posztgraduális képzés van, eleve esélytelen, hogy valaki ott folytassa le a teljes tanulmányait, így már nem lehet a legjobb, hiszen csak akkor mehet valaki oda, ha az alapokat már más egyetemen megtanulta (amiket a CEU-n eleve lehetelen). Ha mást akar tanulni, akkor meg pláne nem való neki a CEU. Így kizárólag azok számára legjobb, akik éppen azt és olyan fokon (master, PhD) akarják tanulni, amit ott lehet. Így maximum szakegyetemnek lehet a legjobb a maga területén, a többivel meg nincs is értelme összevetni. Az sem mindegy, hogy hány helyen lehet valamit tanulni a világon, mert kevesebb közül könnyebb a legjobb 100-ba, 200-ba, 500-ba, stb. kerülni.

„Az államiak közül pedig leginkább az ELTE.”

Megint csak nem. Miért lenne így? Az SZTE és PTE, DE, SE nagyjából ugyanazon a szinten szokott végezni az összesítésben, néha még előrébb is...

pl. [link]

vagy [link]

Tehát még összesítésben sem igaz. De ezt is inkább szakonként kell nézni. Számos szak van, ahol más állami egyetemek verik az ELTE-t a legtöbb ranglistán. És aki ezeket a szakokat akarja tanulni, annak számára bizony nem az ELTE a legjobb. Aki meg olyat akar tanulni, amiben az ELTE erős, annak meg az.

Miért is hiba az összesített összevetés:

Ha összességében nézzük, a THE szerint az SE lenne a „legjobb” magyar egyetem, és így látszólag megelőzné a többi orvosi egyetemet:

[link]

De ha szakspecifikusan is megnézzük, megint mást látunk. Kiderül, hogy a PTE és az SE valójában egy szinten van (301-400), de a másik 2 is csak minimálisan kapott rosszabb pontokat (401-500).

[link]

Egyszerűen arról van szó, hogy a PTE-n, SZTE-n és DE-n az orvosképzést magasabbra értékelik, mint a többi szakot, így a többi szak átlaga az SE-hez képest lefelé viszi az eredményt a ranglistákon. Pedig az SE-n nincsenek is ilyen szakok, ami egyáltalán lehetővé tenné az összehasonlítást.

A CEU-van ugyanez a baj. Amely a THE összesített listájra már fel sem került 2018-ban, pedig 2017-ben még az volt „a legobb”:

[link]

[link]

Na, nagyjából ennyire vehetőek komolyan a helyezések...

„Az is tény, hogy régiós trendről beszélünk: a posztkommunista országok mindenikére jellemző, hogy nem áldoznak eleget felsőoktatásra, pláne kutatásra, kutatásfejlesztésre.”

Ez sokkal bonyolultabb. Tény, hogy nem költenek eleget rá. Ennek ellenére Magyarországon is világszínvonalú kutatások folynak, olykor a legmodernebb eszközökkel. De nyilván nagyságrendekkel kevesebb pénz áll rendelkezésre, mint pl. az USA legtöbb egyetemén, a kutatások színvonalán ez mégsem mindig látszik meg. Csak nálunk eleve a kutatócsoportok nagysága meg az eszközpark limitál bizonyos irányzatokat, mások meg épp nálunk mennek jobban. A nagyon drága gigaprojekteken (és ilyenek is vannak Magyarországon is) meg általában nemzetközi csapatok dolgoznak (nálunk éppúgy, mint a Harvardon), és lehet ugyan mondani, hogy ezek eredményei főként a projektnek otthont adó egyetem színvonalával korrelálnak, csak ez épp nem feltétlenül igaz. De ha igaz, akkor sem kell szégyenkeznünk, sőt!

„Minthogy nem fektetnek be széleskörű alapkutatásba, nincs meg az alap, amire ráépüljenek és amiből kinőjenek a gyakorlati alkalmazhatóságú célirányos kutatások.”

Magyarországon is van világszínvonalú alapkutatás. A gyakorlati alkalmazhatóságú célirányos kutatásoknak meg nem is feltétele, hogy az alapkutatást ugyanott végezzék, mivel mások eredményeit is alapul lehet venni egy projekt tervezésekor.

„Ezek a politikusok gyakorta maguk is igen szerény képzettségűek, jelentős részük ráadásul a múlt rendszerben szerzett diplomát, utolsó, több évtizedes fogalmaik a tudományról az államszocializmus felfogását tükrözik, abban gyökereznek.”

Ebben egyetértünk, de sajnos ez elmondható egyes kutatókról, sőt még egyes akadémikusokról is. A pályázati pénzeket meg ők osztják el, jellemzően rosszul. De a magyar kutató ennek ellenére élelmes, és mégis (az ellenszélben is) produkál. A ranglistákon előrébb szereplő egyetemeken (hátszéllel) meg sokszor százszoros (nem túlzás!) forrásból sem tudnak annyi eredményt felmutatni.

„de egyenesen AZ AKADÉMIÁNAK ESNEK NEKI...”

Valljuk be, néha joggal. Ez a harc most leginkább arról szól, hogy ki gyakorolja a legfőbb döntési hatalmat, és ki döntsön projektekről, és a pályázati pénzek elosztásáról. És az akadémiai pályázatoknál ugyanúgy urambátyám alapon döntenek, mint a minisztériumhoz beadott pályázatoknál. Egyik kutya, másik eb. És marakodnak a csonton. Amikor piaci szereplőket (gyógyszergyárak, elektronikai vagy gépipari cégek, stb.) is bevonnak a pályázatok értékelésébe, ott viszont néha másképpen megy, mert ott legtöbbszür (bár sajnos ott sem mindig) valóban az kapja a pénzt, aki értelmes projektet tervezett meg. :)

„Egyszerűen döbbenet, amit a magyar tudományossággal, értelmiséggel, kutatással művelnek, és nem fogják fel, hogy az ország jövőjét verik szét éppen.”

Sok mindenben egyetértek, de sajnos belülről is bűzlik a hal. Az egyetemeken és az MTA köreiben is sok olyan „tudós” üldögél magas pozícióban, aki nem lenne odavaló (de megnyugtatlak, ez a világon mindenhol így van, a rangsor első 10 helyén szereplő egyetemeken is, meg az európai elitegyetemeken is). Ha a kormány egyáltalán nem szólna bele, hanem mindenről egy akadémikusokból és egyetemi vezetőkből álló testület döntene, valószínűleg akkor is ugyanígy mennének a dolgok. Mert sokszor az adott tudományágok belső igénye hiányzik a megújulásra és a haladásra. Nemzetközi szinten is megvannak a divatos kutatási irányzatok, amiket éppen követni kell (legtöbbjük kártyavár). Rég nem arról szól már a tudományos kutatás, hogy valaki kitalál valamit, és utána azt kutatja. Be kell illeszkedni a tendenciákba meg a divatokba, vagy nincs kutatási támogatás. Magyarország is jól illeszkedik (sajnos) ezen nemzetközi trendekbe, és itt is pontosan ugyanolyan kutatások (mind témában, mind színvonalban) folynak, mint a világelitnek mondott egyetemeken.