Kezdőoldal » Politika » Magyar politika » Miért építenek ennyi új...

Miért építenek ennyi új építésű lakást, egy erősen csökkenő népességű országba, ahova nem is érkeznek bevándorlók?

Figyelt kérdés

Új lakásokat akkor szoktak építeni ilyen nagy tételben, tömegesen mint most, amikor egy ország népessége robbanásszerűen növekszik. Na nálunk ennek az ellenkezője van, a fiatalok kivándorolnak, az öregek öregszenek és haláloznak, gyerek egyre kevesebb születik. Tehát nálunk a gyertya mind a két végéről ég a lakosságunk. Mégis a Fidesz beavatkozott az építőiparba és közpénzen felpörgette azt, legalábbis ideiglenesen.

Jó lehet jönni azzal, hogy urbanizáció van, a vidéki lakosság költözik a nagyvárosokba, ahol meg lakáshiány van. Igen ám, de már 2015 óta Budapest lakossága is csökkenő pályára állt. Lassan ugyan, de folyamatosan csökken a főváros lakossága is, és stabilan rajta van a csökkenő tendencián. Ugyanez a helyzet Nyugat-Magyarországon, 2016 óra már Győr lakossága is csökken.

Tehát elmondható, hogy egész Magyarország lakossága csökken, még a jobb részeké is. Akkor minek a felfújt építőipar? Kinek építik ezt a sok új lakást?


2019. jan. 10. 10:16
1 2
 11/13 anonim ***** válasza:
0%
Nyugati országrész, a többség poénból is vesz 20 milliós lakást, mert itt már nettó 5-600 ezret simán keresnek az emberek, a többség multimilliomos.
2019. jan. 10. 14:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/13 anonim ***** válasza:
59%

főleg a külföldieknek építenek (vagy AirBnB) lakásokat, ugyanis a magyarok döntő többségének nincs pénze arra, hogy lakást vásároljon

a külföldinek viszont igen, még ingatlanlufival együtt is


"De a vidéki kis falukban öngyilkosság epitkezni szerintem, sososem fog annyiért elmenni, amennyit ér, a faluk tényleg kiürülnek."


ez nettó baromság

tekintve hogy a vidék látja el élelmiszerrel a várost, a vidéket lepusztulni hagyni igen-igen rossz ötlet

ha mégis megteszik, a városban igencsak kopogni fognak a szemek...

önmagában mindig is a vidék volt életképes, a város egy életképtelen társulás


"Viszont egyre kevésbé menő a mamahotel, tehát a kevesebb gyerek hamarabb szeretne saját lakást"


hogy szeretne, az egy dolog

hogy pénze van-e rá, az pedig egy másik

lehet, hogy nem menő dolog a mamahotel, de a lakosság jelentős többségének erre futja


"Nyugati országrész, a többség poénból is vesz 20 milliós lakást, mert itt már nettó 5-600 ezret simán keresnek az emberek, a többség multimilliomos."


hogyne, persze, persze, már Ámerikát is leköröztük!

az ujjaidat azért törölgesd majd meg, erősen a bilibe lógtak

2019. aug. 15. 01:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/13 anonim ***** válasza:

Tudjuk milyen sok pénze van az adófizetőknek, muszáj valami baromságra elverni

A stadionoknál meg az idétlen, hatástalan "stop Soros" plakátkampánynál egy fokkal talán jobb, de fizetőképes kereslet híján ott fogja felverni a házakat a gaz, mert a felső tízezren kívül másnak nincs pénze hogy megvegye

Amennyiben nem üt be az államcsőd, vagy a Fidesz nyaloncai, vagy külföldiek fognak ezekben lakni, a hajléktalanok száma pedig konstans marad


#1 ekkora baromságot meg ne írjunk már le, a népesség döntő többsége nem városban él, hanem falvakban

aki ilyesmit állít, hogy csak városban érdemes építkezni, és a falvak kiürülnek, az inkább használja a fejét faltörő kosnak, mert másra úgyse jó

ez még áprilisi tréfának is igen gyenge


#5 hogy a gyerek szeretne saját lakást, az egy dolog

hogy futja-e rá, az meg egy másik

persze, lehet menni hitelért a bankba, bomba ötlet, nem tanultunk még eleget a hitelválságból, nincs még elég hajléktalanunk, több kell!


#11 Magyarország mélyszegényeinek a fele a nyugati országrészben él, de biztos, a Dunántúlon mindenki multimilliomos...aha

és poénból veszik a 20 milliós lakásokat...

két kérdésem van hozzád: mit szedsz? és kitől szerzed be?

2021. jan. 25. 01:40
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!