Kezdőoldal » Politika » Magyar politika » EESZT, azaz elektronikus...

EESZT, azaz elektronikus egészségügyi portál mikor lesz elérhető a lakosságnak, hogy lássuk, miket számooltak el a tb-nkre? Működnie kéne most is?

Figyelt kérdés

Egy ismerősöm mondta, hogy milyen érdekes, mennyi mindent meg lehet onnan tudni.

Még azt is mondta, hogy majd belenéz, hány abortusza volt eddig... (mivel valójában egy sem.)

De az ő férje orvos, így lehet, hogy csak onnan látott bele a rendszerbe. Ugyanis én megpróbáltam belépni még akkor, mikor erről beszéltünk, de azt írta ki, hogy jelenleg nem elérhető. Ez több hónapja volt, el is felejtettem.

De ma 4 különböző rendelésen voltam, és kíváncsi voltam, hogy ezek megjelennek-e, mivel magánrendelések - de mégis elkérték a TAJ-számom.

Viszont továbbra is ugyanazt írja ki, hogy jelenleg nem elérhető.

Gondolom mindenkinek ismerős a jelenség, hogy az ambuláns lapon olyan vizsgálatok szerepelnek, amiket el sem végeztek.

Vagy mindig meg akartam kérdezni egy-egy magánrendelésen, hogy minek nekik a TAJ-kártyám, remélem nem arra számolják el... de sosem kérdeztem meg.

Szóval tényleg nem elérhető, vagy én próbálkoztam rossz helyen?



2019. jan. 31. 18:15
 1/2 anonim ***** válasza:
100%

Nem tudom hol és hogyan kerested, de működik.

Ráadásul, az OEP oldalán a „betegéletút” már több mint tíz éve megnézhető; ha valaki többletelszámolást talál, ott, rögtön elektronikusan jelentheti.


Az EESZT elérhetőség, amit nem találtál, pedig van: [link] (eeszt beírásra első találat az internetes böngészővel.)

A „Lakosságnak” feliratra, majd a „Lakossági portál”-ra kattintva ez jelenik meg: [link] Felteszik a kérdést, amit te is: „Hol tudom megtekinteni az egészségügyi adataimat?” És ott a válasz: a piros www.eeszt.gov.hu linkre kell kattintani.

Jobb felső saroknál ott a zöld hátterű „BEJELENTKEZÉS” felirat. Rákattintva, majd az „ÜGYFÉLKAPU BEJELENTKEZÉS”-re kattintva elvégezhető az ügyfélkapus bejelentkezés.

Kéri a TAJ számot, azt beírva a „BEJELENTKEZÉS” feliratra kattintva

• tehető ÖNRENDELKEZÉS az adatokkal kapcsolatban

• ELLÁTÁSOK felirat alatt ESEMÉNYKATALÓGUS és BETEGDOKUMENTUMOK találhatók

• van BEUTALÓK megnézési lehetőség és

• van RECEPTEK megnézési lehetőség.

• van E-PROFIL is, ahol megnézhetők a nyilvántartott személyes adatok.

2019. febr. 1. 08:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/2 A kérdező kommentje:

Egyelőre ismerkedek vele, köszönöm.

Aznap sikerült először belépnem, mikor kiírtam a kérdést.

Másnap megint azt írta ki, hogy nem elérhető.

Most megint be tudok lépni.

Csütörtökön 4 magánrendelésen voltam, azok megjelennek.

Ősszel voltam belgyógyászaton, szintén magánrendelésen, az nincs ott.

Van, ami bekerül, van, ami nem?


Valamint ezekből az adatokból kiderül, ha tb-re számolják el?

Kerestem volna valami erre utaló jelet, mint pl. finanszírozó, vagy ilyesmi, de nem látok.

2019. febr. 2. 11:49

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!