Mennyire gáz már, hogy Palkovics nyiltan és nyilvánosan nem csak fenyegetőzik és zsarol, de hazudik is, de még ha igaza lenne is, még akkor is azt jelentené, hogy azért mert a CEU-ról írt a sajtó ez indok a kormány számára, hogy elüldözze?

Na de, ha már idekeveredtem, akkor nézzük meg a tényleges témát kicsit közelebbről.

Elsőként a tudomány, főleg az alapkutatás szerepét kell tisztázni. A tudomány a tudás megszerzésére törekszik. Nem szempont és szerintem hibás elvárás az, hogy a tudományos kutatásoknak bármilyen praktikus következménye legyen. Erre már világosan rámutatott a történelem. Leibnitz pl. kimondottan büszke volt, hogy olyan dolgokkal foglalkozik, aminek az égadta világon semmiféle haszna nincs, foglalkozott például a kettes számrendszerben való műveletvégzés sajátosságaival, vagy prímszámokat érintő kérdésekkel. És most forog a sírjában, mert ma jórészt ezen alapszik a számítógép működése, és a legtöbb titkosítási eljárás.

Einstein relativitáselméletének, vagy a kvantumfizikának a megszületésekor sem volt különösebben előre látható praktikus következménye. Az már későbbi fejlemény, hogy ma rengeted dolog ezen alapszik a félvezetőktől kezdve az atombombán át az atomerőművekig.

Ebből a megfontolásból azt gondolom, hogy a tudományos kutatásoknak nem hogy nem kell, nem is szabad praktikus szempontokhoz alkalmazkodnia. Nyilván ez 100%-ig nem fog működni. Ha mondjuk a rák ellenszerének kutatásához keresel szponzort, akkor jobb esélyeid vannak, mintha a mezei pockok szikes talajon való szaporodását kutatod. De a tudományos kutatások fő célja, hogy a világ jelenségei között új összefüggéseket tárjunk fel, akár hasznos ez itt és most, akár nem. Nem tartom bajnak, hogy esetleg a praktikus következményekkel járó kutatásokat egy kicsit erősebben támogatjuk, ez belefér, indokolható, amíg van egy olyan intézmény, ami a mi adóforintjainkból kap egy elkülönített összeget arra, hogy egy-egy itt és most praktikus következményekkel nem járó kutatást is támogatni tudjon, ha pusztán szakmai szempontból jó eséllyel vezet ez a kutatás valamilyen új összefüggés feltárásához. De ennek a megítéléséhez hatalmas tudás szükséges, úgy összességében a pénz szétosztásánál is inkább politikai természetű az a döntés, hogy a rendelkezésre álló forrásokból mennyit kapnak a fizikai kutatások, mennyit a biológiai kutatások, mennyit az orvosi kutatások, stb… Aztán egy-egy konkrét tudomány vagy tudományágon belül már lehet konkrét szakmai érvek mentén döntéseket hozni, hogy melyik kutatást támogatjuk és mennyivel.

A kérdés az, hogy a jelenlegi rendszer jól működik-e. Én azt gondolom – nagyon mély és részletek ismeretének hiányában –, hogy összességében jól működik. A részletekbe sajnos nem látok bele, hogy cizellált képet alakítsak ki erről, de az a tény, hogy magyar kutatók számos nemzetközi kutatásban jelentős szerepet kapnak, az önmagában nekem kellően erős indikátor ahhoz, hogy úgy vélelmezzem, olyan óriási probléma nincs a rendszerrel.

Az MTA-t érintő politikai intézkedések indoklásánál sem nagyon látom nyomát, hogy az adott intézkedés valamiféle problémát, hiányosságot igyekezne megszüntetni, pláne nem, hogy mi szavatolja, hogy egy új rendszer ezen problémákat úgy lenne képes felszámolni, hogy nem generál más, súlyosabb problémákat. Viszont a másik oldal meg ilyen területen azért hoz fel erősnek tűnő érveket, így hajlok afelé, hogy ez egy hibás lépés.

Ahogy a mondás tartja, ami nem romlott el, azt nem kell megszerelni. Márpedig én nem látom annak a jeleit, hogy itt bármi is súlyosan elromlott volna.

~ ~ ~

De még ha el is fogadom, hogy esetleg vannak problémái az MTA jelenlegi működésének, akkor is ha kontextusában, összességében nézem, akkor viszont azt látom, hogy azokon a területeken, ahol szerény véleményem szerint az államnak nem csak hogy lehetősége van, de kötelessége is van koordináló, irányító szerepet betöltenie, ennél sokkal nagyobb problémák vannak, viszont sokkal kisebb az ezen problémák felszámolására való törekvés. Persze ettől még akár lehetne kisebb jelentőségű területeken is intézkedéseket, reformokat eszközölni, de aránytalannak tartom a kormány fókuszát, hogy milyen problémákhoz nyúl hozzá, mennyi energiát, időt, pénzt szán ezen problémák megoldására.

Ha más irányból nézem az összképet, akkor azt látom, hogy a kormánynak van egy nagyon erős centralizálási törekvése. Ebben még úgy önmagában lehetne egyébként ráció, nyilván lehet azon vitázni, hogy egy centralizált, vagy egy decentralizált működésnek van-e több előnye és/vagy kevesebb hátránya egy-egy területen, de önmagában a centralizáltság nem ördögtől való, valamilyen szinten minden területen szükséges valamilyen szintű centralizáltság, a kérdés ennek a mértéke lehet maximum. Ami a probléma, hogy azoknál a területeknél, aminél apróbb részleteiben is belelátok ennek a centralizálási folyamatnak a hogyanjába, azt látom, hogy koncepció, átgondoltság, szakmai ismeretek nélkül, ad-hoc laikus döntések, kapkodások mentén történik ez a centralizáció, jellemzően nem egy hatékonyabb, jobb rendszer alakul ki, hanem egy sok sebből vérző, a reform előtti helyzethez képest sokkal súlyosabb problémákkal, hiányosságokkal küzdő rendszer épül ki. A centralizálási törekvéseknek tehát nem is elsősorban az a problémája, hogy zajlanak, hanem az a hozzá nem értés, ahogy azok történnek. Erre eddig csak hajmeresztő példákat láttam, persze nem látok bele minden területbe részleteiben.

~ ~ ~

Úgy összefoglalva én nem igazán látom, hogy a kormány MTA-t érintő intézkedései mögött állna komolyabb szakmai, illetve racionális megfontolás. De nyilván nem vagyok minden dolgok tudója, ha esetleg van valaki itt, aki lát ebben valami racionális, szakmai szempontot, és emiatt üdvözli a kormány intézkedéseit, akkor szívesen olvasnám tőle azokat az érveket, amik számomra megvilágítanák ennek az egésznek a helyességét, vagy egyenesen szükségességét.

Így viszont csak politikatechnikai okokat tudok feltételezni. Alapvetően három valódi okot tudok csak vélelmezni, amik nem zárják ki egymást, sőt sejtésem szerint mindhárom ok egyszerre áll fenn. Előre is elnézést kéred minden olyan válaszolótól, akik inkább hajlanak a kormánypártiságra, amiatt, hogy ezt most így – a terjedelem szűke miatt – indokolatlanul hagyom, és amiért nem is szándékoznék – szintén terjedelem hiányában – ezt később sem hosszasan érvekkel alátámasztani, de én egyik vélelmezést sem látom valószínűtlennek. Ha úgy tetszik, ez egy évek nélkül álló puszta személyes, szubjektív vélemény.

1. Az egyik vélelmezett ok a puszta hatalomgyakorlási demonstrálás. A kormány pusztán azért bolygatja meg az MTA működését, mert megteheti. Mivel sokszor – Orwell 1984 című regény ihlette Bonzanza Banzai dalszöveget idézve –a hatalom célja a hatalom maga, ez önmagában is lehet elégséges indok.

2. A másik vélelmezett ok is hatalomgyakorlási eszköz, de nem teljesen öncélú. Jó lehetőség arra, hogy immár a tudományos élet is politikai harcszíntérré váljon, ahol a kormányt támogatók előnyöket élvezhetnek, akik inkább kormánykritikusok, azok vagy veszteségeket szenvedjenek, vagy megalkuvásra, egyfajta belső meghasonlottságra kényszerüljenek. Kvázi ez egyfajta demoralizáló eszköz a kormánykritikusan gondolkodók ellen.

3. A harmadik vélelmezett ok anyagi természetű. Nyilván minden kormányzat alatt – úgy valaha, meg úgy bárhol a világon – van korrupció. A személyes meglátásom az, hogy a kormány olyan útra lépett, ahol létkérdéssé vált ezen kormányzati korrupció kimaxolása, leginkább egy esetleges kormányváltás után a tőkét, mint hatalmi eszközt magánál tartani. Ha bejönnek azok az elképzelések, hogy az EU csökkenteni fogja a legtöbb területen a támogatások mértékét, de nem fogja, vagy kevésbé fogja csökkenteni a az innovációra, így a kutatásra szánt támogatások mértékét, akkor – nem a nép, hanem a saját érdeki mentén – majdhogynem szükségszerű is, hogy a kormány kontrollálja a pénz áramlását is ezen a területen. Részben azért, hogy az ebből a területből közvetett módon kivont pénz kisebb gazdasági válságok elsimításának fedezetéül szolgáljon, részben azért, hogy magánpénzbe kerülve tőkévé, gazdasági hatalmi eszközzé váljon. És ebben még nem is az a legfőbb probléma, hogy bizonyos pénzek hiányozni fognak a kutatásoknál, ez a kisebb probléma. A nagyobb probléma hogy mellékesen dilettáns rendszer fog kiépülni, bizonyos kutatási területek nem kevesebb pénzt fognak kapni, hanem teljesen el fognak lehetetlenülni.

~ ~ ~

A kérdésben belinkelt íráshoz konkrétan is hozzászólva, az előző válaszomban leírt okok miatt egy ilyen megnyilvánulást egyre inkább megengedhet a kormány, vagy a kormány valamelyik tagja. Mivel a politika egyre kevésbé együtt gondolkodás, és egyre inkább törzsi háborúk terepévé vált, ezzel nem nagyon veszít a kormány választókat, vagy legalábbis azt vélelmezi, hogy hosszútávon sem veszít vele. Viszont remek eszköz ez a fajta megnyilvánulás a hatalom láttatásának, az emberek ingerküszöbének felfelé tolásának. Minél több az ilyen jellegű megnyilvánulás, annál inkább válik megszokottá. Az emberek egyre inkább már csak megvonják a vállukat olyan dolgokat hallva, látva, amiért lehet, hogy előtte az utcára mentek volna. Tehát ezt sem gondolom puszta ostoba arroganciának, hanem ebben is látni vélek valamiféle tudatos, jól átgondolt folyamatot. És ha a dolgot nem erkölcsi, hanem hatékonysági szempontból nézem, azt kell mondanom, hogy egész jól csinálják ezt.

#13, Teljesen egyetértek.

Sajnos a felső körökből leszivárgó infóim teljesen megerősítik a 3 pontot, együttesen.

Szakmailag nem indokolja semmi ezt a lépést, főleg hogy egy normális demokráciában a politika nem folyhat bele ilyen szinten (75% kuratóriumi tagság a pénzosztásnál) a tudományba, ahogy a művészetekbe sem. Az utóbbi felett már totáli kontroll van a nemzeti szalonokkal... Ugyanakkor bármennyire szomorú, hogy propagandára használják a művészetet... a tudomány feletti hatalomgyakorlás sokkal súlyosabb következményekkel járhat az ország jövőjét nézve.

Az egyetlen igazi értékünk az agy volt, és ebbe a közegbe értelmiségi kutató nem fog maradni. Sokaknak nem bírja a gyomra azt, hogy most már kifejezetten jobboldali pártkatonának kell lenni, ha pénzt akarsz. Eddig legalább volt némi szakmai védőháló.

13

Nagyon letisztult és éleslátó gondolatmenet és összefoglaló. Respect.

#14:

Ha már ma így belelendültem a politizálásba, akkor hadd írjak tele újabb A4-es oldalakat a gondolataimmal.

Bocs, ha kicsit visszamegyek a kályháig, de a végén talán érthető lesz, hogy miért teszem ezt. Filozófiai oldalról közelíteném meg a témát, méghozzá az erényeken keresztül. Sokféle módon lehetne az általánosan elfogadott erényeket osztályozni, de én most három kategóriába sorolnám őket. Vannak belső erények, mint pl. a derű, higgadtság, pontosság, bizonyos szempontból a türelem. Vannak az emberi viszonyainkat közelebbről érintő erények, mint pl. az önzetlenség, udvariasság, megint más szempontból szintén a türelem. De vannak valahogy egyetemesebb természetű erények, mint az igazság, az igazságosság, a jóság, szépség, bölcsesség.

A tudomány az igazság erényét gyakorolja. A művészetek a szépség erényét bontakoztatják ki. A vallás a jóság erényét kutatja, a politika az igazságosságot keresi (ideális esetben). A filozófia meg a bölcsességet keresi, ilyen módon össze is köti az előbbi négy nagy fő diszciplínát. De a négy terület enélkül is hajlamos összefonódni. A vallás, ami azt keresi, hogy miben áll az, hogy jó, bizonyos szint után óhatatlanul érinteni fog más témákat, az igazságosságot, a szépséget, az igaz keresését, nem véletlen, hogy a vallás foglalkozik társadalmi, tudományos és esztétikai természetű dolgokkal is. A tudomány is óhatatlanul beleütközik egy szint után morális kérdésekbe, vagy társadalmi természetű kérdésekbe. A művészet katarzisa nyilván a szépség, de a művészet tárgya, témája gyakran szokott vallási, társadalmi természetű lenni.

A politikával, vagy más megfogalmazásban az igazságosság keresésével azért leginkább a vallás és a művészet foglalkozik jobban. A vallás törvényei óhatatlanul kivetülnek a világi törvényekre is, szerintem nem szorul magyarázatra, hogy a jogrend mennyiben épül az általános értékrendünkre, arra meg mekkora befolyással van a vallásos világképünkből leszűrhető értékrend. A művészet is sokszor komoly elemzője és gyakran kritikusa is a társadalomnak, így a politikának is. Akkor is, ha nem feltétlenül ez a célja, lehet, hogy valaki mondjuk azért fotóz hajléktalanokat, mert van valami személyes története, ami miatt ez a téma nála kitüntetett, mégis óhatatlanul benne van a képeiben az az üzenet, hogy itt valami probléma van, ami nyilván társadalmi természetű probléma, így a tágabb értelemben vett politika hatáskörébe tartozik.

Mind a vallás, mind a művészet szubjektív. Mindkettőt valaki, vagy valakik szubjektív, személyes meggyőződésén átszűrődve nézzük. A tudomány ilyen téren kilóg a sorból. Bár kétségtelen, hogy a tudomány is tud politikával foglalkozni, mondjuk a közgazdaságtan, vagy a statisztika területén, hogy mást ne mondjak, de azért a modern tudomány alapvetően objektív igazságokat keres, így sokkal inkább mentes a kutató, tudós szubjektív világnézetétől.

Ebből azt akarom kihozni, hogy az, hogy a politika megpróbálja uralni, kontrollálni mind a vallást, mind a művészetet, mind a filozófiát, az egy kicsit érthetőbb, mert mindhárom ág maga is politizál, ha nem is feltétlenül direkt vagy szándékolt módon. A tudomány kontrollálása viszont ilyen szempontból sokkal indokolatlanabb. Persze van néhány tudományág, ami politikai nézetet is tükröz, pl. a történelem, vagy az irodalom, vagy akár a természetvédelem, de azért a nagyobb természettudományi tudományágak – matematika, fizika, kémia, biológia –, hely és korsemleges témákkal foglalkoznak leginkább, abban nincs még csak szándékolatlan, áttételes, vagy érintőleges politikai állásfoglalás, hogy E=1/2*m*v², vagy (a+b)²=a²+2ab+b², vagy CH₄ + 2O₂ → CO₂ + 2H₂O, vagy hogy a tövisszúró gébics (Lanius collurio) fiókák 14-16 nap alatt kel ki a tojásból.

~ ~ ~

A modern demokráciákban ugye van egy elv, a három hatalmi ág szétválasztásának elve. Szokták mondani, hogy mára megszületett egy negyedik hatalmi ág, a média, és szükséges lenne ezen hatalmi ágtól való szétválasztottságot is belevenni ebbe az általánosan elfogadott elvbe. Meglehet. De én akkor rákontráznék, hogy akkor a fenti három másik ágtól való szétválasztás elvét is vegyük bele, a politika szétválasztását a vallástól, a művészettől, a tudománytól. A filozófia már nehezebb kérdés, mert óhatatlanul erős viszonya van a politikával, elég csak mondjuk Platón Állam című művére gondolni.

A vallással nincs is különösebb gond egyébként, mert ez valahol megint benne van az értékrendünkben, a vallás és a politika a felvilágosodás folyamán szétvált, a szabad vallásgyakorlás szintén demokratikus alapelv. A művészet és a tudomány függetlensége viszont így deklaráltan nincsen benne az itt-ott megfogalmazott alapelvekbe.

Egy dolgot egyébként kihagytam, a fenti ágak alapvetően intellektuális természetűek, a fizikai egészség erényét megtestesítő sport, testnevelés szintén egy erős ág, csak ez azért nehezen függetleníthető a politikától, mert másik oldalról meg közügy, és azt gondolom, hogy olyan ügy, amibe a politikának nem csak lehetősége, de kötelessége is kezdenie valamit. (Egyébként a művészet, vagy úgy tágabbra véve a kultúra is ilyen terület.)

~ ~ ~

Viszont itt külön kell választani azt, hogy az állam beleszól-e az adott ág működésének mikéntjébe, meg azt, hogy az állam kezd-e valamit, pl. anyagilag támogatja-e az adott ág működését. Igen, az államnak kötelessége – szerintem – támogatni a kultúrát, mert bár a kultúra elsajátítása fontos érték úgy az ember, mind a társadalom számára, az emberek önnön belátásuk alapján nem biztos, hogy megfelelő összeget is szánnának erre. Pont az ilyen területeken kötelessége fellépnie az államnak, ami bár a társadalom és így a benne élő egyén számára is fontos, mégis önmagában nem működne optimálisan és/vagy rentábilisan. Pont erre hoztuk létre az államot, hogy az adók erővel való beszedésével rákényszerítsen minket arra, hogy ezekre a dolgokra is pénzt áldozzunk, még ha nem is látjuk be ennek a rövidtávú hasznát, helyességét.

De megint más támogatni a kultúrát, és meghatározni a működését. Az kötelessége az államnak, hogy a kultúrára pénzt áldozzon, de annak meg tilalmasnak kellene lennie szerintem, hogy szelektáljon ezzel az eszközzel, hogy a számára tetsző dolgokat támogassa, a számára nem tetsző dolgoktól megvonja a támogatást, vagy egyenesen tiltsa, akadályozza. (Már úgy az általános norma keretein belül.)

~ ~ ~

Itt viszont akkor megint különböztessünk meg két dolgot. A politikának ideális esetben nem szabad beleszólnia a kultúrába, a tudományba, a vallásba, a sportba. Viszont fordítva teljesen jogos a dolog, a vallás , a kultúra, a művészetek, vagy akár a tudomány igen is foglalkozzon politikát érintő kérdésekkel, ez nem csak lehetősége, de bizonyos szint felett kötelessége is. A művész reflektáljon a valóságra, és mivel a politika is a valóság része, reflektáljon arra is. De nem múljon a megélhetése azon, hogy a politikáról A-t, vagy B-t mond-e. Igen, a vallás a jóságot keresi, és ha ezt sérülni látja, igenis szóljon bele a politikába, hiszen a politikai intézkedések, ideológiák megítélhetőek a jóság mércéjén keresztül is.

Pont az az elvárásunk a vallással, a művészettel, a filozófiával, vagy akár a tudománnyal szemben, hogy a maguk szemszögéből láttassák a világot. Amíg a saját feladatát szem előtt tartva teszi ezt, tegye is. Még ha maga az adott ág szubjektív is, nekem elvárásom, hogy az adott ág művelője ezt a szubjektív látásmódját őszintén, befolyástól mentes módon tárja fel elém, aztán én majd megítélem, hogy mit látok helyesnek ebben a látásmódban és mit nem. A probléma akkor kezdődik, mikor az adott ág művelője nem a saját feladatán belül marad, pl. mikor egy művész nem művészetet csinál, a politikát tárgyaként használva, hanem politikát csinál, a művészet csak eszköze ennek.

Amúgy tulajdonképpen a politikától is elvárom, hogy a többi ághoz a maga szemléletével viszonyuljon, igen is reflektáljon a társadalom, a nép érdekeinek szempontjából, az igazságosság erényének tükrében a művészetre, tudományra, filozófiára, vallásra, és ha az társadalmi szempontból súlyosan káros, nem fér bele a személyes vélemény kategóriájába, akkor intézkedjen. Csak nyilván ez ritkábban fordul elő, és eleve más szűrő keresztül szoktuk látni ezt a kérdéskört. Mire gondolok? Pl. ne fogadjuk el művészetnek a pedofil fotók készítését, ne fogadjuk el vallásnak az spirituális okokra hivatkozó tömeggyilkosságot, ne fogadjuk el tudománynak az embereken a tudtuk és beleegyezésük nélkül végzett kísérleteket, ne fogadjuk el sportnak a halálig tartó gladiátorjátékokat.

De nyilván jelen esetben az államnak a tudomány működésébe való beleavatkozása túlmutat azon, amit az államnak lehetősége van megtennie, és messze túlmutat azon, amit az államnak kötelessége megtennie.

#14:

> a tudomány feletti hatalomgyakorlás sokkal súlyosabb következményekkel járhat az ország jövőjét nézve

> […]

> Az egyetlen igazi értékünk az agy volt, és ebbe a közegbe értelmiségi kutató nem fog maradni.

Minden nemtetszésem ellenére azért én megint tennék néhány különbségtételt.

Egyrészt nem feltétlenül értek egyet azzal, hogy az egyetlen igazi értéke Magyarországnak a tudományban lenne. Meg tudnánk lovagolni a mezőgazdaság terén objektíven látható előnyünket is. Az alacsony munkabérekben, összeszerelő tevékenységben való versenyelőny is előny egyébként rövidtávon, a zsákutca jellege csak a nyugati társadalmak munkaerő piaci ívének tükrében rajzolódik csak ki. De adott helyzetben lehet ez is jó munkaerő politika, a dolog nem önmagában problémás, hanem abból a szempontból, hogy úgy tűnik, jelenleg nem az a helyzet áll fenn, mikor ez egy jó döntés lenne.

De abban igazat kell, hogy adjak, hogy én is úgy gondolom, a legnagyobb potenciál a jelenlegi globális helyzetben a tudás alapú társadalomban rejlik.

~ ~ ~

Viszont ez nem feltétlenül, vagy csak áttételesen függ össze azzal, hogy amúgy mi a helyzet a tudományok akadémiai szintű művelésével. Nyilván vannak olyan tudományok, amik nemzeti természetűek, amit más nem fog elvégezni helyettünk, pl. irodalom, történelem, környezetvédelem, stb…. A természettudományok területén is vannak alkalmazott tudományok, amik nemzeti természetűek, megint nem fogja senki megoldani helyettünk az árvízvédelem hazai rendszerének kidolgozását. De a tudományok, az alapkutatások nem nemzeti természetűek. Elvileg az is járható út, hogy különböző országok egyfajta munkamegosztással kezelik ezt a dolgot.

Pl. nem kell ahhoz új kvantumfizikai jelenségek összefüggéseit feltárni, hogy amúgy remek gépészeket, vagy villamosmérnököket képezzünk. Nem kell új információtudományos paradigmát lefektetni ahhoz, hogy remek informatikusokat képezzünk. A tudomány magas szintű művelésének feladatát elvi szinten nyugodtan rábízhatjuk más, erre többet költeni képes nemzetekre, államokra, ettől még építhetünk a már meglévő tudásra alapozva tudás alapú társadalmat.

Az, hogy ennek az az ára, hogy jó képességű kutatók külföldön dolgoznak, az azért nem egy széles réteg, ahhoz, hogy a magyar társadalom összeomlását vízionalizáljam. Ha az akadémiai szintű tudományon megspórolt pénzt egyszerűen az oktatásba invesztáljuk, az sem minden szempontból negatív döntés lenne, szólnának mellette érvek (meg ellene is természetesen). Ugyanígy az is lehet érdek, és megint szólhatnak érvek mellette, hogy nem spórolunk, hanem áldozunk a tudományos kutatásokra.

Tehát az akadémiai szintű tudományt én azért megkülönböztetném az alacsonyabb tudásszintet igénylő, de még mindig a tudásra, mint értékre alapozott erőforrásra.

A dolog persze nem ennyire egyszerű, a két dolog azért nem ennyire könnyen leválasztható, az egyetemek egyaránt szolgálnak otthonul a kutatásnak is, és az oktatásnak is. Elvileg lehetne alkalmazott tudomány szintjén kutatásokat végezni piaci viszonyok mellett is, de azért nagyon nem árt, ha az állam azért pluszban támogatja is ezt.

~ ~ ~

De itt nem erről van szó. Nem arról van szó, hogy a kormány megnyirbálja a kutatásra fordított támogatást. Ha csak erről lenne szó, és mellette lenne komolyan vehető, megalapozott jövőkép, akkor ez is elfogadható lenne. Itt inkább van pusztán hatalomtechnikai oka az egész ügynek, ami részben-egészben független attól, hogy most munka alapú társadalom címszó alatt alacsony bérért összeszerelő munkában látjuk a jövőképünket, vagy egy tudás alapú, innovatív fejlesztések mentén értéket teremtő társadalmat tűzünk ki célul.

Ahogy írtam a #13 válaszomban, a három vélelmezett ok közül a harmadiknál, nem is feltétlenül az a gond, hogy kutatásra fordítható pénz tűnik el. Azzal még együtt lehetne élni. A probléma inkább ebben az, hogy ez együtt jár egy dilettáns és/vagy korrupt rendszerrel, ahol jó kutatási irányzatok azért nem jutnak forráshoz, mert aki dönt a pénzekről, az egyrészt nem ért hozzá, másrészt nem találja a módját annak, hogy hogyan tudja belőle lefölözni a maga hasznát. De azt hiszem ez inkább csak egy szűk réteg problémája lesz. A dolognak inkább van elvi jelentősége, mint praktikus jelentősége. Sokkal problémásabbnak tartom az első két vélelmezett okot. Azokat sem az ügyet önmagában nézve, hanem az összkép kontextusából nézve.

Nem az a legnagyobb baj, hogy a rendszer korrupt. Az sem kis gond, de sokkal nagyobb gond, hogy itt a döntéseket nem a társadalom érdekei határozzák meg, hanem egyes emberek személyes érdekei, amiből a társadalom nem profitál. De még csak nem is ez a legnagyobb gond, hanem az, hogy a legtöbbször a döntések nem csak az egyes személyek érdekei mentén születnek meg, hanem kimondottan a társadalom érdekei ellenére. Ez nem politizálás, a közös ügyünkről az rövid- és hosszútávú érdekeink mentén való bölcs döntéshozatal, hanem magánszemélyek öncélú gazdasági manipulációja mások rovására. Ez a politika abszolút szereptévesztése. Ez egy erős probléma, és nem csak a jelenlegi kormány és nem csak a jelen kor, és még csak nem is Magyarország problémája, hanem úgy a képviseleti demokrácia egészének problémája egyre inkább, amire igazán jó gyógyír nincs. Maximum annyi, hogy leváltunk egy kormányt, aztán majd helyette jön egy másik, aki kezdetben tisztességesebb lesz, majd idővel újra elkezdenek nőni a vadhajtások.

Nyilván megtehetjük és kénytelenek is vagyunk megtenni, hogy jól gondolkodjunk a témáról – ki mennyire képes erre képességei, vagy szokásai szerint –, illetve mindig próbáljuk a jobb utat választani, de van ebben az egészben valami reménytelen érzet is, ami miatt én személy szerint nem látom akkor értelmét belefolyni mindenféle aktuálpolitikai részletkérdésről való vitába. A probléma alapvetően a társadalom egészével van, és az a gond, hogy hiába akarjuk a társadalmat megváltoztatni, egy jobb társadalmat építeni, ugyanazok a jellemhibák fognak újra és újra társadalmi szintre emelkedni, maximum más módon, más formában. Mert a társadalom emberekből áll. Nem lehet a társadalom működését megváltoztatni úgy, hogy maga az ember nem változik.

Márpedig nem gyorsan változik. Nyilván bizonyos szokásokat kinőttünk, bizonyos változásokon átestünk az elmúlt pár ezer év során, meg nyilván az egyes emberek sokszor fejlődnek, de maga az ember, mint lény lassan változik. Ugyanazokkal a jellemhibákkal, ösztönökkel, drive-okkal élünk, a társadalom működésén való változás maximum azon változtat, hogy milyen módon jelennek meg ezek a hibák. Ma már nem tartunk rabszolgákat, viszont anyagi javakat hajszolunk. Más. Pedig a gyökere ugyanaz, és még csak nem is önmagában hiba, mert egy természetes evolúció által kitermelt ösztönről van szó, ami csak a civilizált létezésünkben válik hibává.

Én igyekszem figyelni az aktuális politikai eseményeket, megpróbálok jól gondolkodni a dologról, megpróbálok a magam tudása alapján jó döntést hozni. Mint ahogy mások is, egyébiránt azok is, akiknek a személyes értékrendjével, politikai irányultságával nem értek egyet. De azt is gondolom közben, hogy a társadalom megváltoztatásának a kulcsa az ember fejlődésében van, amihez annyit tudok hozzátenni, hogy magam igyekszem fejlődni, és másoknak példát mutatni. (Hogy aztán másnak ez követendő, vagy elrettentő példa, az más kérdés, de valahol mégiscsak példa.) Ennek tükrében viszont mindenféle aktuálpolitikai kérdéskör eltörpül egy kicsit. Nyilván ettől még fontos marad, de nem annyira, hogy ez határozzon meg.

1. Az MTA már nagyon rászolgált egy teljeskörű átszervezésre.

2. A kormánynak viszont nem tárgyalgatnia kellene, hanem hatályon kívül helyezni az MTA-ról szóló törvényt és alapjaitól felépíteni egy új rendszert ami átláthatóbban működik, ahol nincs urambátyám összefonódás, hanem csak az eredményesség számít.

3. Nyilvánvaló, hogy a jó kutatókat nem szabad szélnek ereszteni, hanem egyetemekre kell áthelyezni a státuszukat.

16

Viccelsz, ugye? Pont, hogy ezután lesz urambátyám rendszer az akadémián.

#16, 75% kuratóriumi Fidesz tagság... ezután egy kémcsövet sem vehetsz úgy, hogy nem vagy egy fidesznyikkel jóban.

Beszóltál a kormányra? Jövőre kirúgják a laborodat a francba.

Nem tetszik a témád egy Fideszes tagnak? "Te hát gyerekek miazisten ez már? Komolyan erre a marhaságra adjak pénzt? Szavazzuk már le... " elég 51% és már buktad is.

Ez a totális kontroll. Ha eddig urambátyám volt, legalább szakmai alapja volt. Na most már ez sem lesz. Színtiszta politikai alapú pénzosztás lesz.