Ezért erőltetik a finn eredetet a magyarokra?

Nyelvtan kb ugyan az és a szavak is nagyon hasonlítanak,több helyen meg is edzenek...

Angol nyelvtudással se értenél meg egy német szöveget,pedig mindkettő germán nyelv.

"Cebimde çok küçük elma var"

"Zsebemben sok kicsi alma van"

Ezt még lehet jobban eltaláltam volna, pedig törökül van...

Történelemportál

Milyen eredetű a magyar nyelv? – konferencia Ankarában

2012. október 1. 23:33

Rovatok: Konferencia, Őstörténet

Akták: Nyelvészet

A magyar nyelv igeragozásának nagyon jellemző és szabályosnak mondható rendszere az altáji és az uráli nyelvelméletet is befolyásoló kulcsprobléma – jelentette ki Mátéffy Attila turkológus Ankarában a Török Nyelvi Intézet által rendezett eseményen. A magyar szakember a négyévente megtartott tudományos konferencián a magyar nyelvben megtalálható ótörök eredetű igei állományt vizsgálta és hasonlította össze a más nyelvekből átvett igékkel.

Mátéffy Attila (jobbra)

Mátéffy Attila kifejtette: „a magyar nyelvben az idegen eredetű igéket egy +(V)l igeképzővel látjuk el, vagyis az átadó nyelv eredeti igéjét névszóként értelmezzük és ragozzuk tovább.” Számos példa között felsorolta a latin, (’defini-’+ál, latin: ’definire’), a német (rajz+ol, német ’reißen’), a szláv (csiná+l, szerb/horvát ’činjati’) és az angol ( dopping+ol, amerikai angol ’doping’) nyelvekből átvett igéket.

Rámutatott arra, hogy ezekkel szemben a magyar nyelvben megtalálható nagyszámú ótörök (vagy annál korábbi) eredetű igét külön képző nélkül használjuk, vagyis az igető után közvetlenül az időjel, majd a személyrag következik. Például: arat- ; árt-; bocsát-; csökken-; dől-; ér-; gyűjt-; ír-; kés(ik)-; őrül-; seper-/söpör-; stb. Hangsúlyozta: ezek nem ismeretlen tények a turkológusok körében, nemrég Róna-Tas András is felhívta rá a figyelmet.

Mátéffy Attila kiemelte: „a magyar nyelv ótörök eredetű igéi úgy ágyazódnak bele a magyar nyelv igerendszerébe, mint az uráli elmélet hívei szerinti finnugor eredetű igék, vagyis az idegen eredetű igéknél látható külön képző használata nélkül.” Mátéffy Attila kifejtette azt is, hogy a magyar nyelv jelenidejű igeragozása valamelyest hasonlít a szláv nyelvek és a német nyelv igeragozásához annyiban, hogy az igető után személyragokat használ, szemben pl. az angol nyelvvel. Ezáltal szerkezetileg lehetséges lett volna, hogy a német és szláv eredetű igék tőalakjukban kerüljenek be a magyar nyelvbe, de mégsem úgy kerültek be, hanem ezeket is egy igeképzővel latjuk el. Ez nagy különbség az ótörök eredetű magyar igékhez képest. Pl.: német mach+en –> mach+in+ál a magyarban.

A magyar szakember ezek után feltette a kérdést: „mi az oka annak, hogy a magyar nyelv – az uráli elmélet szerint átvett (szerk. megj.) – ótörök (vagy régebbi) eredetű igéi ugyanolyan rend szerint vannak használatban, mint a finnugor eredetűnek tartott igék, míg a más nyelvekből átvett igéket teljesen más szabály szerint használjuk?”

„Addig is, amíg nem adunk végleges választ a feltettem kérdésre, kifejezem azon határozott véleményemet, hogy a magyar nyelv igeragozásának e nagyon jellemző és szabályosnak mondható rendszere az altáji és az uráli nyelvelméletet is befolyásoló kulcsprobléma.” – zárta előadását Mátéffy Attila.

A kutató azt is elmondta, hogy a magyar népnév a történelmi forrásokban először nagy valószínűséggel Malalas 6. századi bizánci szerzetes krónikájában fordul elő, aki a Fekete-tenger északi partvidékén élő kutrigur hunok uralkodójának személyneveként örökíti meg azt. A Derbendnâme nevű 11. századi forrás ugyanerre az évszázadra és a Kaukázus északi részére vonatkoztatva arról számol be, hogy a Szasszanida Birodalom sahja, I. Huszrau Anósírván (501-579) egyéb városok mellett megalapítja Kicsi Madzsart (Kiči Majar) és Ulu Madzsart is.

A turkológus hozzátette: a 6. századot követően az arab Ibn Ruszta (900 k.), a perzsa Gardízí (1050 k.) és a szintén arab al-Bakrí (1080 k.) forrásaiban fordul elő a magyar etnoním madžγar ve bašdžirt formában. A bizánci forrásokban (9-12. sz.) a magyarok neve egyenesen türk, de a perzsa és az arab források is a türkök egyik fajtájaként jelölik meg a magyarságot. Mátéffy Attila elmondta azt is, hogy a magyar korona minden bizonnyal a 11. század végén keletkezett rekeszzománc képén nagy valószínűséggel Szent László öccse, I. Géza látható, s mellette az ógörög felirat: I. Gézának (Geobitzász), Turkia királyának. „Márpedig I. Géza (uralkodott: 1074-1077) unokahúga, Szent László leánya, Árpád-házi Piroska (Szent Eiréné) nem sokkal később II. Komnénosz bizánci császár felesége lett, tehát az Árpád-házi királyainknak bőségesen lett volna alkalma sérelmezni, ha a rekeszzománc képen téves népnév került volna feljegyzésre; ez azonban soha nem történt meg – hangoztatta Mátéffy Attila. Hangsúlyozta: „az viszont, hogy a magyarság a különböző, ma gyűjtőnéven „urálinak” nevezett népekkel bármilyen kapcsolatban lett volna, különös tekintettel a rokoni kapcsolatokra, semmilyen történelmi forrásban nem szerepel, még utalás szintjén sem. A magyar krónikák előbb az Árpád-házat (Turul nemzetség) a hun Atillától származtatták (Anonymus), majd az egész magyarságot a hunoktól (Kézai Simon).

A iürkák (ιυρκαι) a királyi szkíták egyik, az ősi lakóhelyen visszamaradt, vagy oda visszavándorolt csoportja volt. Hérodotosz szerint az i. e. 5. században a Déli-Urál vidékén laktak, a budinok, illetve a thüsszageták szomszédságában. Nevük Plinius munkájában tyrcae, Pomponius Mela művében turcae alakban szerepel. A görögös iürkai nevet alighanem a görög ióta (ι) és a tau (τ) betűképének hasonlósága okán olvasták türkai alakban, s ültették át latinra.

Harmatta János őstörténeti és nyelvészeti eszmefuttatásai kifejtve:

Neves iranistánk a thüsszagetákat és a iürkákat – Hérodotosszal ellentétben – uráli népnek tartja. A thüsszageták lakóhelyét a Középső-Urál vidékére, a Csuszovaja folyó mellékére helyezi, és a iürkákat nevezettek hazájától nyugatra, a Káma mentén keresi. A iürkákat – tekintettel lovas életmódjukra, illetve a szomszédságukban tanyázó uráliakra – az „ősmagyarokkal” azonosítja.

Az ősmagyarok – amint ezt a nyelvészet eredményei, illetve a magyar nyelv iráni jövevényszavai is igazolják, mondja Harmatta – ekkorra már, vagyis az. i. e. 5. század közepéig, a jüecsiktől és a hunoktól (hsziungnu) elsajátították a lovas életformát. A nevezett népekkel fennálló kapcsolatokra utalnak, állítja Harmatta, a Kazahsztán területén előkerült, lovas vadászatot ábrázoló aranylemezek: ezek a magyarok alkotásaihoz egészen hasonlók.

A görögös iürkai kifejezés – mondja Harmatta – valószínűleg szkíta közvetítéssel került a görögökhöz. E szóból egy feltételezett *iorkanɜ kifejezés szerkeszthető (az ɜ tetszőleges, de el nem hagyható magánhangzó), s ez megfelel az obi–ugorok iorkan, avagy iorgan szavának. E névvel a manysik és a hantik a jurák-nyenyeceket, a komikat és az északi manysikat illetik, ám más rokon népekre is alkalmazhatták. Jelölhette többek között az ősmagyarokat is. Az ior szó jelentése a manysi nyelvben erős, hős, úr.