Kezdőoldal » Politika » Pártok, kormányzás » Mennyi pénzt lophatott el a...

Mennyi pénzt lophatott el a Fidesz 2010-2018 között?

Figyelt kérdés
Aki elkezd Gyurcsányozni, arról kénytelen vagyok azt gondolni, hogy egy debil.

2018. márc. 17. 13:23
1 2 3
 11/24 anonim ***** válasza:
86%

Nem mindegy hogy olyan pénzről beszélünk, amit konkrétan a saját számlájukra írtak, vagy olyanról, amit csak pökhendi módon elb*sztak.


Előbbire szerintem Mészáros, Habony (az első 4 évből Simicska) stb. stb. felhalmozott vagyona a mérőszám (+ a költéseik, amik csökkentették a vagyonukat, de a forrásuk akkor is uniós lóvé).


Utóbbira pedig a veszteséges, értelmetlen beruházásokat tenném meg mérőszámnak. Pl.: stadionok mai értéke, kisvasút, megvalósítatlan, vagy fel nem használt fejlesztések (főleg a BKK lehet most ilyeneket hallani).


A két tényező persze kéz a kézben járnak, szóval simán összejönnek az ezermilliárdok.


De például a devizahiteleseket is felemlegethetnénk, hisz az első Orbán kormány törvénykezése adott utat annak a káosznak (és végül az állami ráfordításoknak). Hogy utána pedig évekig nem kezdtek semmit Gyurcsányék és az akkori ellenzék sem, az pedig az egész politikai paletta hibája, akárhogyan is milliárdjainkba került a buli.

2018. márc. 17. 13:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/24 anonim ***** válasza:
100%
#9 mondani sokmindent lehet, de a költségvetés nem szorult megmentésre, az adósságot meg nem sikerült törleszteni, és amúgy se ezekről volt szó. Egyéni nyugdíjszámla azóta sincs, tehát simán ellopták. De csak csepp a tengerben.
2018. márc. 17. 13:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/24 anonim ***** válasza:
81%
Kötelező bejelentened, hogy loptad, ha nem, addig ez rágalmazás.
2018. márc. 17. 14:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/24 anonim ***** válasza:
11%

[link]

5400 milliárd gurcsány hitel..

[link]

[link]

vizoviczki...

hat igen amikor volt stílusa a lopásoknak igaz balosok?

[link]

[link]

2018. márc. 17. 14:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/24 anonim ***** válasza:
43%

A politika és a maffia

admin

admin

2007. 06. 28. 08:00


közötti hídverésre több mint tíz éve az MSZP-s Katona Béla, akkori titokminiszter hívta fel a nyilvánosság figyelmét. Hol van ma Katona Béla? S hogy áll a híd?

Egy sor kérdésre régóta nincs válasz. Nem tudjuk, mi van Kaya Ibrahim cégeivel, Kulcsár Attila ügyfeleivel, Tocsik sikerdíjával, Orbán szőlőjével, Gyurcsány villájával, egy miniszter éttermi számlájával, a sztrádaépítkezések milliárdjaival, a Centrum parkolási társaság szerződéseivel, a sajátos körülmények között gazdát cserélt pártszékházakkal. Elévült olajszőkítési és borhamisítási bűnök haszonélvezői táplálják a közhiedelmet, hogy 70:30 arányban le van itt osztva minden, a pártpénztárnokok szintjén már régen megvalósult a nagykoalíció.

[link]


2007 06 28

2018. márc. 17. 14:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/24 A kérdező kommentje:
Megjöttek a debilek, és elkezdtek Gyurcsányozni. :)
2018. márc. 17. 14:43
 17/24 anonim ***** válasza:
15%

Igen te kis huncut:) hány éves vagy? Oviba vagy bölcsibe jártál akkor?

Egyetlen linket sikerült megynitni vagy túl hosszú a szöveg? Üngyüm büngyü? Eszem a debil fejedet

2018. márc. 17. 14:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/24 anonim ***** válasza:
11%

Az IMF hitel, legyen bármilyen meglepő, de szükséges volt haver. Önmagában minden vállalkozásnak és állami intézménynek a hitelezés egy motort jelent, 2008-ban pedig senki más nem hitelezett nekünk.


Mikor fidesz kormányunk lett és kiakarták váltani az IMF-t (hozzáteszem, egy jelentős részét pont ők hívták le, szóval nem kenhető 100%-ban Gyurcsányra), akkor azt piaci államkötvényekkel csinálták jóval magasabb kamatlábbal. Azonkívül, hogy így többet kellett visszafizetnünk, egyébként is kérdéses volt, hogy működni fog-e a rendszer, hogy megvan-e rá a hitelezői hajlandóság. Utólag már okosabbak vagyunk, de ott és akkor ezek a kételyek merültek fel.


Egyébként maga az érvelési taktikád is bullshit. Egyik pártnak a szégyene, nem legitimálja és végképp nem mossa tisztára a másik szégyenét.

2018. márc. 17. 15:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/24 anonim ***** válasza:
67%

Mégis mintha indulnának a választáson és mégis mintha egy jelentős része a választóknak amnéziás lenne.

Olyan érzés mintha innék egy avanyú tejet kiköpném innék egy romlott gyümölcsdzsúzt kiköpném és ismét beleinnék a romlott tejbe

Ez normális? Vagy amnéziásak az emberek? A mi kis falunk értelmi színvonalán tengődnek? Fel nem fogom hogy lehetnek akkor sötétek az emberek hogy elfelejtsék:


olajszőkítéseket

vizoviczki maffiadiszkóit

az 5400 milliárdos imf hitelt

a privatizálni kívánt egészségügyet és bkv t

a milliárdos lenyúlásokkal olykor megse épült utakat

a többszörös milliárdos eu pénzen épült hidakat

a többmilliós eu pénzes játszótereket

az 5% os áfaemelést

30% gázáremelést

a jóvátételi jegyek külföldieknek való kiárusítását

2018. márc. 17. 15:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/24 anonim ***** válasza:

"A mi kis falunk értelmi színvonalán tengődnek?"


Nem, ez itt a GYK, itt sokkal sötétebbek vannak, ellentétben a konkurens értelmi GYK-val, -töröltetem magam Én is innen mert semmi értelme, ennyi volt.

2018. márc. 17. 17:30
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!