Kezdőoldal » Politika » Rendőrség » Forduljak a rendőrséghez?

Forduljak a rendőrséghez?

Figyelt kérdés
Üdv. Régebben hirdettem a lakást, de a címemet 2 embernek adtam meg miután privátban sokat leveleztünk és a 2ből 1 el is jött megnézni. De ez úgy 4 hónapja volt. Azóta inaktív a hirdetesem és senkivel nem beszéltem a lakásról. Ma apukám hívott a munkában, hogy egy nő állt az ajtó előtt (aki amúgy nem tudom, hogyan jutott be a házba, mert nem kaputelefonált). És úgy kezdte köszönés és bemutatkozás után, hogy ez az eladó lakás és megnézhetné. Sajnos apukám beengedte. És csak a történtek után hívott fel. Eléggé kiakadtam. Az ajtón mozgásérzékelős kitekintő van. Felvette videóra az illetőt. Mit tegyek? Mondjuk nem is értem. Eddig ha valakit odahívtam,egyeztettem a szüleimmel és én is mindig otthon voltam. De apukám elmondása szerint olyanokat kérdezett, hogy a kemény kíván e bélelve, a villany áthúzva, az ablak és ajtók kicserélve. A wct és a konyhát megnézte. A két szobából csak egyet, a másikba nem ment be. Szóval nem tudom. Ettől függetlenül gyanús. Apukám sajna nem jegyezte meg a nevét. A számomat elkérte, mert apu nem tudta megmondani neki a közös költséget sem a lakás árat. Bár ez ma 10kor történt, de azóta sem hívott. Szerintetek? Asszem kérek távfelügyeletet.

2018. júl. 13. 18:29
1 2 3
 1/22 anonim ***** válasza:
80%
és attól félsz, hogy erőszakosan meg fogja venni a házad? vagy mitől félsz?
2018. júl. 13. 18:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/22 A kérdező kommentje:
Nem. Attól, hogy nem tudom ki ez. És már 4 hónapja nem hirdetek, se beszélek a lakás eladásról. Meg eleve, mielőtt odajön, miért nem egyeztet időpontot. Szerintem az ilyenek szokták felmérni a terepet betörés előtt.
2018. júl. 13. 18:44
 3/22 anonim ***** válasza:
Hát lehet, hogy fent van még a hirdetésed a neten. Lehet benne igazság. De innentől zárjátok az ajtót, édesapád meg nem enged be minden jöttment csövest a házba és gondolom megoldódott a probléma.
2018. júl. 13. 18:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/22 A kérdező kommentje:
A házba a többi lakó engedi be az idegeneket kaputelefonalás nélkül
2018. júl. 13. 18:49
 5/22 A kérdező kommentje:
A pontos cím sosem volt kinn a neten. Ez még a másik. Elég hosszú ez az utca.
2018. júl. 13. 18:50
 6/22 anonim ***** válasza:
76%
Egy betörő nem azt fogja kèrdezgetni, hogy bélelt-e a kémény, vagy mikor volt ablakcsere. Valahol fent maradt a hirdetés, vagy valamelyik ismerős ajánlotta neki.
2018. júl. 13. 18:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/22 A kérdező kommentje:
6. Hát ha féltérképezte a terepet egy későbbi betöréshez, akkor hitelesnek kell lennie. Dehát ki tudja. Az árat se tudta, pedig minden hirdetésben kint volt.
2018. júl. 13. 18:57
 8/22 anonim ***** válasza:
80%
És apukád ott lakik a lakásban? Vagy hogy került oda? Esetleg a lépcsőházban lakik ő is?
2018. júl. 13. 19:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/22 A kérdező kommentje:
Igen, az én lakásom és anyuék laknak ott.
2018. júl. 13. 19:07
 10/22 anonim ***** válasza:
80%
Ha ott élnek mitől félsz? Azt hittem üres a lakás!
2018. júl. 13. 19:27
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!