Kezdőoldal » Politika » Törvények, jog » Akkor most ha a támadó fegyver...

Akkor most ha a támadó fegyverrel támad rám/éjszaka támad rám/többen vannak, akkor megölhetem akár?

Figyelt kérdés

Úgy tudom tavaly július 1. óta az új BTK alapján, ha a fenti három eset akár csak egyike is fennáll a támadás során, akkor lehetőség nyílik a támadó megölésére is büntetlenül.


Persze ezt nem arra értem, hogy rám támad valaki, én legyűröm és addig verem amíg ki nem buggyan az agya.

Hanem van mondjuk nálam egy erős gumilövedékes, akkor 4-szer fejbe küldöm egymás után vele, amire meghal véletlenül. Vagy nyakon szúrom véletlenül a tőle elvett késsel. Vagy úgy csapok oda neki egyet, hogy meghal tőle/úgy esik hogy meghal tőle.


2014. márc. 22. 15:18
 1/10 anonim ***** válasza:
88%

nem kell fegyver sem, mert elég csak rád támadnia, és máris ott van az új módosítás, menthető felindulásból jogos védelmi helyzetben kikényszerített cselekedet, egy agresszív megnyilvánulásra.

magyarul ha rád támad, tisztában van azzal, hogy meg is halhat, de csak védekezel, ahogy tudsz.

ha fölé kerekedtél, hívd a rendőröket, és addig ott tarthatod a helyszínen, erővel is, de azt hogy akkor még kap párat, nem tudja már bizonyítani, rajtad áll.

és annyiban és módosult a törvény jogalkotása, hogy ilyen menthető felindulásból elkövetett helyzetekben,ha rád támad, és te találsz a földön egy kő darabot, és azzal teszed harcképtelenné, akkor is ő felel érte, mert a jogsértő magatartást ő kezdeményezte, magyarul te saját testi épséged védelmében, szinte bármit megtehetsz.

külön paragrafus, ha este, egyedül vagy csoportosan, és felfegyverkezve követik ezt el, akkor a menthető felindulás közt, az emberölés is benne van.

2014. márc. 22. 15:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/10 anonim ***** válasza:
55%
Ha már agyon csaptad keresd elő a leg nagyobb késed , töröld le róla az újj lenyomatodat és nyomd a kezébe aztán hívd ki a rendőrséget , ennyi. Nem kell ezt túl bonyolítani.
2014. márc. 22. 15:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/10 anonim ***** válasza:
95%
remélem nem az lesz a vége, hogy eldurvulnak az éjszakai verekedések. nálunk ezek azért elég finomak voltak eddig.
2014. márc. 22. 15:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/10 anonim ***** válasza:

de azt fogja jelenteni, csak sajnos nem a támadó szemszögéből nézve , hanem így már teljesen jogosan védheti magát akit megtámadnak, akár élet kioltásával is, ha a fentebb leírt jogi cselekedetek fenn állnak.

de javaslom a pontos törvényi értelmezést mindenkinek, nehogy valaki ezt is félreértse!ott pontosan le van írva minden.

2014. márc. 22. 16:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/10 anonim ***** válasza:
0%

Ugye nem akarsz senkit megölni?

Ugye nem vagy állat???

2014. márc. 22. 16:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/10 anonim ***** válasza:

Az életed féltve megölöd a támadódat az önvédelem, de nagyon nem mindegy, hogy mi az önvédelem, és mi a bosszú vagy a szándékosság.


"4-szer fejbe küldöm egymás után vele, amire meghal véletlenül. "


Ez például már nem önvédelem, hanem indulatból elkövetett emberölés. Ugyanis az első fejbelövés még lehet önvédelem, végül is a támadódat hatástalanítottad. A többi három lövés már nem lenne jogos, és már nem lehetne hivatkozni arra, hogy bár a támadó a földön feküdt golyóval a fejében, de te még mindig védekeztél.


"Vagy nyakon szúrom véletlenül a tőle elvett késsel."

Ez akár meg is történhet így. A támadó neked megy, te védekezel, kicsavarod a kést a kezéből, a támadó tovább üt, ver, esetleg fojtogatni akar, erre te a támadó késével önvédelemből nyakon szúrod a támadódat aki szinte rögtön meghal. Ha egy szúrás van, ez bizony önvédelem. De ha a támadót 37 x megszúrod az már nem önvédelem, hanem önbíráskodás.


"Vagy úgy csapok oda neki egyet, hogy meghal tőle/úgy esik hogy meghal tőle."


Ezt is lehet önvédelemnek, vagy akár balesetnek is nevezni. Végül is ha olyan helyen ütöd meg ami halát okozhat, és mondjuk nem egy vasalóval ütőd pépesre a fejét akkor nincs szó sem bosszúról, sem önbíráskodásról..


A törvény szerint önvédelem esetén akár megölheted a támadódat is ha az életed múlik rajta.

De nem árt utána nézni, hogy mi is az az önvédelem. Mert nem minden esetben az. Legalábbis az első ütés, lövés, rúgás, szúrás önvédelem, de a többszöri ismétlés már nem az.

2014. márc. 22. 18:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/10 A kérdező kommentje:

Köszi. A válaszok alapján kezd kikristályosodni a dolog.


5: Ostoba válaszra ostoba választ? Igen, hiszen ha te megölnéd a téged kirabolni akarót, megerőszakolni akarót, hozzád betörőt, akkor te is állat lennél...

Vagy éppen 10-ből 9 ember azt gondolná hogy jogosan tetted amit tettél. Szerintem ez utóbbi jobban játszik.

2014. márc. 22. 19:05
 8/10 anonim ***** válasza:

A kettes komment rátapintott a lényegre , nem tudom miért

0 %- ot kapott...

Érdekes , hogy aki Magyarországon igazat ír , azt sose értékelik .Szóval , éljen a kamu !

2014. márc. 22. 19:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/10 anonim ***** válasza:
Most meg.
2014. márc. 22. 20:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/10 anonim ***** válasza:
Valóban a 2. válaszoló írta meg a legfrappánsabban a választ. Sajnos az sem számít, hogy az illető mivel támad. Ha tehát neki bugylibicskája van, neked meg vadászpuskád, akkor nem illik lelőni, mert még a végén sandán néznek rád a törvény őrei...amúgy persze vannak a fegyverhasználatnak szabályai, de azért csak óvatosan ezekkel.
2014. márc. 23. 20:54
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!