Kezdőoldal » Politika » Törvények, jog » Megteheti a munkáltató a...

Megteheti a munkáltató a differenciált béremelés során, hogy a dolgozó meglévő bérére hivatkozva nem emel egy forintot sem a dolgozó bérén?

Figyelt kérdés
Történt ugyanis,hogy most fejeződtek be a bértárgyalások, megtörtént a százalék meghatározása amit differenciáltan oszthatnak szét a vezetők az osztályokon. Namármost, én egy fillér béremelést nem kaptam arra hivatkozva (persze csak szóban), hogy nekem a legmagasabb a bérem. Kérdésem az, hogy ezt jogilag megteheti? Ha már egyszer béremelésről van szó véleményem szerint az eddigi munkateljesítmény alapján kellene eldönteni, hogy kinek mennyi béremelés járjon, nem pedig az alapján, hogy az előző osztályról én milyen fizetéssel kerültem át erre az osztályra.( Ugyanis ez a helyzet,azért ennyi az én bérem, mert még az előző osztályomon ennyit kaptam és nem tudták megváltoztatni. )
2010. máj. 4. 14:12
1 2
 11/17 anonim ***** válasza:
Hogy valaki válaszoljon is a kérdésedre: igen, megteheti, hiszen te is írod, hogy differenciált béremelésről van szó. Ha pedig eddig tényleg magas(abb) volt a fizud a többiekénél - vagy legalábbis az élmezőnyhöz tartozol - akkor pedig igazából tényleg nem nehezményezheted. Tudom, hogy szar ez a helyzet, de sajnos a munkáltatónak joga van ehhez.
2010. máj. 4. 15:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/17 anonim ***** válasza:
Mindent megtehet mert rabszolgák vagytok és tűritek.
2010. máj. 4. 15:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/17 A kérdező kommentje:
Köszönöm a választ! Már csak az a kérdésem, hogy mi alapján differenciálnak? Akkor nem a munkateljesítmény alapján????
2010. máj. 4. 15:20
 14/17 anonim ***** válasza:

Tegyük fel a kollegád szemszögéből a kérédst: TE miért keresel többet, mint ő, ha ugyanat a munkát és ugyanolyan jól végzitek???

Erre való a differenciált béremelés, hogy ezeket az igazságtalan különbségeket eltüntesse.

Ha a bérmegállapodásban nincs meghatározva kötelezően minimumösszeg, akkor természetesen megteheti.

Nálunk épp ezért a szakszervezet arra törekszik mindig, hgy fix minimumösszeg + százalékos adható összeg legyen a megállapodásban. Igy egy minimális emelést mindenki kap.

2010. máj. 4. 15:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/17 A kérdező kommentje:
Hát igen, és nagyon is rendjén van az, hogy nálatok van egy minimum összeg, ami gondolom nem sok, de akármilyen kevés is jólesik az embernek, hiszen az motíváló hatású. Egyébként én örülök mások örömének, tehát örülök annak, hogy a többiek fizetését egy kicsit megnyomták, hiszen rendesen megdolgoztak érte, de tudod ha abból a szemszögből nézem amit te említesz, akkor a válaszom az rá, hogy nézd, mindenki tudja, hogy honnan jöttem és miért annyi a fizetésem amennyi, ha ők is ezt az utat járták volna meg akkor ők is hasonló fizetéssel ülnének most a helyükön. Nem mindig szerencsés ám, hogy különböző fizetések vannak, mert látod sokszor az jár rosszul akinek több a fizuja, holott semmivel sem dolgozik kevesebbet. Gondolom ha létszámleépítésre kerülne sor akkor is nekem kellene a legjobban félnem és nem azért mert nem dolgozok megfelelően.
2010. máj. 4. 15:46
 16/17 anonim ***** válasza:

a törvény nem szabja meg, hogy mi alapján emeljék a fizudat érted?


ha te a főnöködet lecumizod az irodában és ezért kapsz több pénzt, akkor ezért kapsz és ennyi. azért emel amiért akar, ha akarja akkor csökkenti mert nem szeret vagy nem tetszel neki. ennyi. persze hivatalos indoklást tud mondani hozzá. fogadd el.

2010. máj. 4. 15:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/17 A kérdező kommentje:
Egy pillanat! Úgy tűnök, mint aki nem fogja fel?!?!?! Hidd el, hamarabb felfogom, mint azt te gondolod. Sőt, még el is fogadom a helyzetet, mert mi mást tehetnék. Egyszerűen csak leírtam , hogy mi bántja a lelkem bízva abban, hogy így talán könnyebb lesz feldolgozni ezt a kicsit igazságtalan helyzetet vagy esetleg megtudok olyat amit talán eddig nem tudtam, ilyesmi, érted? fogod? De mindenféle ellenséges megnyilvánulásokat olvasok egyesektől amik inkább támadó jellegűek nem érdemi válaszok.....nem tudom mi a bosszantó a kérdésemben. Tudod van, hogy valaki felelősségteljesebb munkát kap és akkor a fizetése is magasabb ám.
2010. máj. 4. 16:00
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!