Kezdőoldal » Sport, mozgás » Labdajátékok » A magyar válogatottal miért...

A magyar válogatottal miért szokás összekötni a kormánnyal?

Figyelt kérdés
Valaki magyarázza el, egy futballhoz kevésbé értő embernek ennek a gazdasági hátterét! Az a meglátásom, hogy nagyon sok magyar a nemzeti csapat ellen szurkolt, azért, mert Orbán így-úgy. Számomra nonszensz laikusként is. Jelenlegi tudásom szerint egy ország nemzeti válogatottja nem úgy kapja az anyagi támogatást, mint a klubbcsapatok. A játékosok jórészt külföldön fociznak. Juttatást nyilván kapnak, ahogy a többi országban is.
2021. jún. 26. 13:15
1 2 3
 21/21 anonim válasza:

Az egyik ismerősömet és a barátait elütötte biciklizés közben egy kocsi. Hónapok után se jött rendbe, kiderült, hogy műteni kell. Államiban időpontot se tudtak mondani, magánba kellett mennie, hogy 1 millióért legyen esélye élni az életét. És mennyi ember lehet még így.

Nem nagyon vannak azzal előre, hogy egy EB-n jól szerepeltünk.


Engem arra tanítottak, hogy ha valami új sportba/hobbiba akarok kezdeni, akkor nem kell egyből mindennel bevásárolni. Először látszódjon, hogy tényleg működik, utána belefektetünk.

Na a focival is így kellett volna tenni. Nem kell stadion ahhoz, hogy eredmény legyen. Hozzanak egy jó edzőt, kapjanak egy jó, de nem túlzó infrastruktúrát, faragjanak a magyarokból jó játékosokat, jöjjenek az eredmények. Utána, ha megérdemlik jöhet a csilivili.

És nem azzal az egy Puskás Arénával van a gond, hanem a 2010 óta épült további 31 társával. Egy nagy nemzeti stadiont szerintem majdnem mindenki benyelne, főleg, ha nem annyiból épült volna amennyiből.

2021. jún. 30. 16:27
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!