Kezdőoldal » Sport, mozgás » Labdajátékok » Daley Blindről mi a véleményetek?

Daley Blindről mi a véleményetek?

Figyelt kérdés
Milyen játékos és milyen ember? kedvelhető?

#játékos #Daley Blind
2016. júl. 11. 22:51
 1/3 anonim ***** válasza:

Jó játékosnak tartom, mert több jó tulajdonsága is van. Az egyik például, hogy sokoldalú, több pozícióban is bevethető. Középhátvédként, balhátvédként és védekező középpályásként is alkalmazható. Annak ellenére, hogy védekezik kevés szabálytalanságot követ el. Mindössze 2 sárgát kapott idén a PL-ben úgy, hogy 35 meccsen játszott. Egyike volt azon United játékosoknak, akik alig bajlódtak sérüléssel a szezon során. Ez szintén pozitívum vele kapcsolatban. Van szeme a futballhoz, remekül olvassa a játékot, ezáltal labdákat szerez, amiket többnyire jól megtart és jól is játssza meg azokat. Sokszor végzett el szögletet a Unitedben. Ezt nem neki kellene, legalábbis szerintem. Nem voltak túl pontosak a beadásai, pedig sokszor próbálkozott. Mindössze egy asszisztot jegyeztek fel a neve mellé a bajnokságban.

Összességében azért róla elmondható, hogy nem rossz szezont zárt, már ami a saját teljesítményét illeti. És megemlítendő, hogy a holland válogatottban sem azért van ott, mert az apja a szövetségi kapitány.

2016. júl. 12. 09:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/3 A kérdező kommentje:
értem. Ennek ellenére mégis szapulják a manchester szurkolók.
2016. júl. 12. 09:16
 3/3 anonim ***** válasza:
Nem azért, de egy ilyen szezon után mi mást lehet tenni? Oké, Martialt meg Rashfordot meg lehet dicsérni, mert a korukhoz képest, és főleg az utóbbi esetében a várakozásokhoz képest, bőven felülteljesítettek, nagy játékos lehet belőlük pár év múlva. De rajtuk kívül nem igazán lehet dicsérni, és ez nagyban az edzőnek is köszönhető. Rooney néha megvillant, szerintem Mata se volt rossz, vagy Schniderlin, oszt ennyi. Ja, meg persze De Gea a csapat magasan legjobbja. Őt lehet dicsérni, maga a csapat a United árnyéka, vagy még az sem. Főleg az ilyen Depay-félék miatt. Ez szégyen, ennek az óriási klubnak.
2016. júl. 20. 10:15
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!