Kezdőoldal » Számítástechnika » Biztonság » Van olyan program, amivel meg...

Van olyan program, amivel meg lehet nézni, hogy van-e rootkit a gépemen?

Figyelt kérdés

Röviden leírom, hogy miről is van szó. Kb. kéthete kaptam a biztonsági frissítő csomagot a Vistára, amit szokás szerint letöltöttem, telepítettem, majd újraindítottam ahogy máskor is. Nem volt semmi gond akkor, neteztem tovább. Majd másnap, amikor bekapcsoltam a laptopot, kiírt valami olyasmi szöveget, hogy visszaállítja és javítja a rendszert olyan állapotra amikor még jó volt.Ment a számláló visszafeleé és amikor nullára ért, elkezdte. Csinálta jó darabig, majd a végén azt írta, hogy ha sikerült neki, akkor újraindul. Ment is minden rendben, bekapcsolt, olyan volt mint máskor.Amikor csatlakozott az internethez, utána kis idővel újra megjött az a Windowsos frissítőcsomag, amit ez előző nap letöltöttem. Utánanéztem egy kicsit a dolgoknak és úgy gondolom, hogy ez a javítás alatt eltávolította az egész csomagot és ugye nincs már rajta és ezért jött meg újra. Rágoogliztam ennek a csomagnak az összetevőire és azt találtam hogy a KB 977165-ös frissítés okozza a gondot. Ezt kivettem a csomagból, a többit újratelepítettem, a szokásos módon, nem is volt gond. Tegnap olvastam valahol, hogy valószínűleg azért lehetett ez a lefagyásos újraindulás, mert ez a KB 977165-ös frissítés összeakad a gépen elbújva található rootkittel. Na én ezt szeretném megtalálni és kiirtani ha lehet egyáltalán. Ezért kérem tőlem sokkal jobban hozzáértők jó tanácsát, hogy ilyenkor mit tegyek,hol is kezdjem. Azt szeretném még kérni, hogy számomra egyértelműen és egyszerűen fogalmazza meg a mondanivalóját, mert nem igazán mozgok otthonosan a témában. A laptopon Windows Vista van, amit úgy vettem, hogy rá volt telepítve a HP Pavilion notira. A vírusirtóm pedig ESET Smart Security, nem próbahónapos, hanem fizetős-egy éves.

Köszönöm.


2010. febr. 25. 19:18
 1/4 anonim ***** válasza:

UDV

hogy valószínűleg azért lehetett ez a lefagyásos újraindulás, mert ez a KB 977165-ös frissítés összeakad a gépen elbújva található rootkittel.

Tehat lefagy a geped meg mindig??

Igen van ilyen program,de ez nem ojan egyszeru ahogy gondolod ,hogy lefuttatol valami rootkit keresot es rogton megtalalja,,it a legujabb TDL-3-Rootkitrol lenne szo,es ez ha otvan egy igen komplikalt az eltavolitasa.

2010. febr. 25. 19:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 anonim ***** válasza:
szedd le a Malwarebytes-t leszedni nem biztos hogy le fogja, de megtalálja. Ezután rá tudsz keresni google-ben a manuális kiírtásra(ajánlom a symantec oldalát), ezeket a rootkit-eket sajna csak kézzel lehet hatásosan leszedni.
2010. febr. 25. 19:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/4 A kérdező kommentje:

NEm, nem fagy le , ez csak egyszer volt, amikor is másnap bekapcsoltam, egy ilyen szürke hátteren fehér betűkkel, olyan betűformátum volt mint a régi írógépeken,és ha jól emlékszem 2 választási lehetőség volt, az első az hogy áramszünet miatt nem volt jó az indulás a második meg az hogy visszaállítja és kijavítja a hibát. És ezt jelölte ki magának, nem is kellett semmit sem csinálnom, magától intézte a dolgát. Azóta semmi gond, többször is bekapcsoltam, nem lassul, olyan mint máskor is volt. Csak azért aggódom, mert utánna olvastam ennek a rootkittes dolognak és azt találtam, hogy okozhat olyant, hogy figyeli a billentyűzet használatát, tehát veszélybe kerülhetnek a jelszavaim, stb.

Köszönöm a válaszokat és a segítséget mindenkinek, hétvégén ráérek, akkor nekiülök a dolgoknak, mert hát ez nem olyan egyszerű nekem és nem akarok kárt csinálni magamnak.

Sziasztok.

2010. febr. 25. 21:05
 4/4 anonim ***** válasza:

Epen at vizsgalhatod,de nemhiszem hogy van ot Rootkit,,akkeor hasznald a TDSSKILLIERT igy

tedd az asztalra-es csinalj egy TDL3.bat fajlt


@echo off

"%userprofile%\Asztal\TDSSKiller.exe" -l report.txt -v

notepad report.txt

del %0

exit


kinyilik a jedzettomb es nezd at vamn e olyan hogy infected.

2010. febr. 25. 21:23
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!