Kezdőoldal » Számítástechnika » Egyéb kérdések » Hogyan tarthatom meg, a sz....

Hogyan tarthatom meg, a sz. Gépem teljesítményét?

Figyelt kérdés

Leszögezem, én nem értek hozzá, ezért kérem olyan emberek tanácsát, akik igen.


Az a helyzet, hogy már a sokadik gépem ment tönkre. Minddel ugyan az a probléma, a vásárlást követő 1-2 évben jó, aztán fokozatosan romlik elfelé. Például elkezd fagyogatni egy játék, később már nem tudok vele játszani, végül a videók, zenék és minden más is akadozik.

Vírusirtót sokat kipróbáltam már, egyiknek sem igazán láttam a hasznát, ráadásul bárhol nézem, bárkit kérdezek, mindenki mást mond, hogy mi a jó. Az újratelepítés sem igazán oldja meg a gondot, egy ideig jó, bár közel sem úgy teljesít mint a megvétele után, aztán továbbra is romlik. Elég poros a szoba, és a gép is. Én nem merem kitisztítani, mert volt rá példa, hogy utána tönkre ment, de ha elvittem kitisztíttatni sem lett jobb.


Legutóbbi gépem 170 ezer forintba került, az utóbbi 1 évben már nem tudtam vele kibontani fileokat, nem tudtam tölteni, sem játszani, mert egyszerűen lefagyott, most pedig már be sem kapcsol.


Tehát hogyan lehet megtartani azt az állapotot, vagy legalább hasonlót, mint ahogyan azt megvettem? Nem akarok még egyszer olyan dologra költeni, amit később dobhatok a kukába, és az utolsó évei/évében is csak szenvedtem vele.



2014. febr. 2. 23:59
 1/10 anonim ***** válasza:
100%
A gyilkos számítógépbaktériumok felzabálják a gépeidet szép lassan! Komolyra fordítva a szót, lehet, hogy olyan helyen laksz ahol nagyon rossz az áramszolgáltatás, ingadozik a feszültség + még gyengébb minőségű táp van a gépedbe, és így folyamatosan megy tönkre. Velem is volt nem egyszer, hogy a rossz áramszolgáltatás + ócska táp nem elsőre füstölte ki a gépet, hanem fokozatosan. Pl elősző elszáltt az integrált lan, majd a PCI csatlakozók, hangkártya, ram, majd be se indult a gép, az egész alaplap oda lett.
2014. febr. 3. 00:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/10 anonim ***** válasza:
100%

Igen, a táp lehet az egyik ludas, ha nem választasz külön minőségit, akkor általában sz** kerül a gépbe. Erre érdemes figyelni. A másik meg, hogy érdemes minőségibb komponenseket venni, tehát inkább a kisebb tudású, márkás alaplap, mint az Asrock vagy Foxconn és hasonlók. (Persze ezek birtokosai most mind le fognak pontozni...)


A ház lehetőleg nem műanyagból legyen (bár manapság divat), földelt konnektorról menjen a gép, és persze használni is ésszel kell.


A pornak ehhez nem sok köze van, de mondjuk érdemes elgondolkodni rajta, hogy ha sok kerül a gépbe, akkor tényleg nem túl ócska-e a ház, illetve a szellőző nyílásaira talán tehetnél valami porszűrő filtert.

2014. febr. 3. 01:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/10 A kérdező kommentje:

[link]


Mit gondoltok a 4.ről és az 5.ről?

2014. febr. 3. 20:09
 4/10 anonim ***** válasza:

nem éri meg, mert ezek elég rossz összeállítások (vannak itt olyan emberek akik értenek az ilyesmihez, ők segítenek), többnyire rossz minőségű tápegységgel, ami 1-2 éven belül akár teljesen tönkre is tehetik a gépedet.

Ki kell pucolni a gépet, és megbízható tápegység kell.

2014. febr. 9. 12:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/10 A kérdező kommentje:
Köszönöm a válaszokat!
2014. febr. 9. 18:46
 6/10 Közveszélyes Kontár ***** válasza:

Ahogy irták rosszminöségü táp, alsókategóriás alaplap

Hálozatra külön védelmi elosztót kel teni ha nem javitja "elmu"

2014. nov. 5. 08:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/10 Közveszélyes Kontár ***** válasza:

Szelözökre porszürő kell

Hdd böl is lehet kifogni "gyengébet" ami hamar tönkre megy

2014. nov. 5. 08:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/10 anonim ***** válasza:

a hardveres problémákat leírták feljebb. én kitérnék kicsit a szoftveresre is.


windows esetén sajnos elkerülhetetlen időnként a rendszer újratelepítése. érdemes itt is pár dolgot figyelembe venni, például ha van rá mód, akkor külön egy ssd-t használj a rendszernek a fájljaidat (dokumentumok, stb...) pedig egy hdd-n tartsd jól rendszerezve.)

ha ömlesztve minden egy hdd-n van, egy partíción, akkor hamar töredezetté válik. 8GB memóriánál a lapozófájlt is ki lehet kapcsolni ami tovább növeli a rendszer sebességét. feleslegesen háttérbe működő programokat kerülni kell! sok driver felpakol mindenféle hókusz-pókusz vezérlőprogramokat amik a rendszerrel együtt indulnak és lassítják a működését. amire nincs feltétlen szükség ott csak a drivert tegyük fel. (tipikus példa a wifi saját hálózat választó programja. a windowsé teljesen megfelel erre a célra. elég a wifi drivere) de az gfroce experience-t is ide sorolhatom.

víruskeresőből pedig egyet tegyél fel, ami megbízható és bevált. kerüld a sok telepítést és uninstallálást mert a programok rövid időn belül teleszemetelik a rendszert és nem takarítanak ki maguk után.

ezen felül csak azt tedd fel amire tényleg szükséged van. a programokat ne az éles rendszeren teszteld, inkább használj virtuális gépet vagy portable verziót futtass a programokból.

2014. nov. 5. 10:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/10 anonim ***** válasza:
Szerintem olvass el alap leírásokat a számítógépekről, windows-ról. Ha egy 1 év alatt így eltudod rontani a gépet, akkor egyszerűen csak rossz felhasználó vagy. Össze-vissza telepítesz dolgokat, nem figyelsz arra hogy milyen szolgáltatások futnak a háttérben, milyen driverek vannak fent, stb.
2015. ápr. 12. 17:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/10 anonim ***** válasza:

Az én gépem gigabyte gzg2plus számítógépház amiben van 6db ventilátor, aqprox 500w tápegység, 4GB ram, E8400 processzor, freezer 7 pro procihűtő, 2000GB Western digital HDD,Radeon 6970 videokártya,Msi p33 alaplap, DVD író. Hála istennek 3 éve tökéletesen működik. tavaly porszívóztam ki a procihűtőt életemben először, akkor alaplapon nem volt por,szerintem most sincs :)


Még a tápegységet leszeretném cserélni,mert azt mondták az egyik boltban,hogy 3-4évente érdemes lecserélni,mert veszít a teljesítményéből.

2015. ápr. 12. 17:56
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!