Kezdőoldal » Számítástechnika » Internet » Feltörték a Facebookomat?

Feltörték a Facebookomat?

Figyelt kérdés
Egy ideje elég sokszor fordult elő, hogy a facebookomra nem tudtam belépni, mert azt írta hogy régi jelszót adtam meg, alá pedig azt hogy mikor lett megváltoztatva. Viszont én ilyen módosításokat nem hajtottam végre. Eddig ki tudtam küszöbölni a problémát azzal, hogy a facebook felkínálta a lehetőséget a jelszóújításra. Ilyenkor jelzem hogy nem emlékszem a változtatásra, majd meg jelenik egy ablak ahol igazolnom kell a profilomat, és a következő lépésnél a facebook küld az e-mail címemre egy kódot, amit be kell írnom egy rublikába az fb-n. (Ezzel igazolom hogy az én e-mail címem.) Ezután már engedi megváltoztatni a jelszót amivel már beléphetek. Ez nagyon zavaró volt már de nem tudtam semmilyen beállítást eszközölni, ami megszüntetné. Gondoltam lementek mindent a mostani profilomról és csinálok egy újat. Mostanra lett késő. Már nem csak hogy a jelszavam nem fogadja el, hanem az e-mail címem se. Ám még ilyenkor is van lehetőség hogy igazoljam magam. ha úgy töltöm ki az e-mail cím részt mikor kéri az fb. hogy keresztnevem.vezetéknevem@facebook.com, meg a jelszó akkor is beenged. Szóval gondoltam hogy majd ezzel az eljárással ismét kérek egy igazoló kódot és megváltoztatom a jelszavam. De egy ismeretlen freemailes e-mail címre küldi az igazoló kódot, ahol eddig az én címem volt. Így ezt nem tehetem már meg. Az e-mail címet kitöltő runlika alatt rá lehet klikkelni hogy "már nem férsz hozzá ezekhez?" És ilyenkor az fb. felhoz egy másik ablakot ahol új e-mail címet adhatsz meg, de utána fel tesz egy biztonsági kérdést is, hogy igazold az a te fiókod. Tőlem pl. azt kérdezi hogy milyen utcában laktam 8 évesen. Ezt a biztonsági kérdést pedig szintén nem én adtam meg. Szóval kifogytam az ötletekből hogyan tudnám visszaszerezni a régi profilom. Esetleg más módja nincs hogy igazoljam magam és belépjek? A személyes adataimmal, régi e-mail címemmel, barátaim nevével stb.
2012. júl. 5. 21:39
1 2
 11/14 A kérdező kommentje:
Ez azért van mert aki feltörte a profilom zárolta a fiókom? vagy csak az fb. szarakodik?
2012. júl. 6. 00:20
 12/14 anonim ***** válasza:
LEhetséges hogy a másodperchozzáadás miatt még nem állt volna helyre?! (időt kipótolták +1 mpvel nem rég és behülyültek a szerverek), mióta kezdte?
2012. júl. 6. 00:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/14 A kérdező kommentje:
Mit mióta kezdett?
2012. júl. 6. 00:39
 14/14 anonim ***** válasza:
2012. júl. 6. 13:07
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!