Valaki meg tudná oldani ezt a feladatot?

Igen de én megírtam neki a programot (legalább énis gyakoroltam vele)

Ő meg nézi és ez alapján tán tud ábrát csinálni

...

No hiszen! Nem értem a kreativitásukra oly büszke programozó kollégákat, mindenki úgy viselkedik, mintha a kérdés által megkívánt „ábra” és a sokkal korlátosabb jelentésű „folyamatábra” fogalma kétcollos acélsodronnyal lenne összehuzalozva a fejükben. Rajzolj inkább képregényt az alábbi népmese alapján:

Hol volt, hol nem volt, a szelektíven gyűjtött üveghegyen túl, ahol a kurtaf...ú malac túr...

Történt egy napon, hogy a vén Program király kihirdette 1/7 * 7 országon: Jutalom fejében hozzanak elébe három számot, amelynek mindegyike 1 és hét közé esik, aztán majd meglátjuk...

Ismerte a nép a király szeszélyes természetét, de így is sokan vállalkoztak a próbatételre. Királyok, hercegek, grófok, naplopók és burzsoák, válogatott romalegények járultak elébe adományaikkal, de bizony nem sokra jutottak; hiába kísérleteztek ugyanis például a 0-3-6, 2-5, A-B-C, 4-HÓFEHÉRKE-4, 1-7-∞, vagy hasonló alkalmatlan készletekkel. Ezeknek a feje nyomban karóra került a vár fokán, így nem csoda, ha egyre kevesebb jelentkező akadt, s végül a vértől tocsogó palotaudvar már napszámra kongott az ürességtől. Igen elbúsult az öreg, hogy így elrontották felséges játékát, amikor egy fullajtár az izgalomtól zihálva hozta a hírt: A szomszéd Bravócia királyának hat fia kér bebocsátást, és mindegyikük ajándéka megfelel a feltételeknek! Felvidult a király szíve, magához rendelte a fiúkat, és így szólott hozzájuk:

      – Emberül megfeleltetek a föltételeimnek, hadd lám, a titkos gondolataimat is kitaláltátok-e?

A királyfiak elébe helyezték az adományaikat. Az első az 1-2-3 számokat hozta, a második batyujából az 5-6-7, a harmadikéból a 3-3-2, a negyedikéből az 5-5-7, az ötödikéből a 2-2-2, végül a hatodik legkisebbéből a sátánista beállítottságát fitogtató 6-6-6 kombináció került elő, ő pedig a következőképpen tett közöttük igazságot:

      – Drága fiaim! Egy régi latin bölcsesség ezt tartja: „varietas delectat”, csakhogy azóta fordultak az idők, pláne, hogy nem is vagyunk latinok. Engem speciel pont az egyformaság tölt el örömmel, mégpedig annál inkább, minél nagyobb mérvű. Ezért tehát az első és második, bocsi, de egy petákot sem kap tőlem, míg a harmadikat és negyediket kettő-kettő, az ötödiket és hatodikat pedig hat-hat arannyal jutalmazom. Ám mindez csupán a külszín csillogásának szól. Ennél becsülendőbb fejedelmi erény azonban a nagyvonalúság, amelynek minimumát az atyáimtól rám örökített méltóságom birtokában önhatalmúlag tizenhat egységben szabom meg. Ezen mértéket nem ütötte meg a pitiáner első, második, harmadik és ötödik tesó, akik e perctől lúzereknek tekintendők, és lóduljanak az országomból Isten hírével. A másik kettő viszont a birodalmam felét-felét nyerte el, és szexi feleséget kap temérdek leányom közül – a választékot a szomszéd kamarában próbálhatjátok ki, az eredményt majd később lepapírozzuk.

Így is történt, és a király meg a két veje azontúl boldogan éltek, míg a legkisebb fiú fel nem koncolta a többieket, kitépett szívüket egy gyertyákkal körített fekete oltárra helyezve. „De ez már más történet, és elbeszélésére más alkalommal kerül majd sor”.